Indulás a fekete kontinensre

Uganda - Kisoro

A történet egy évvel ezelőtt indul, amikor is egy kedves barátom megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem az ő ugandai hoteljüket managelni. Egy évvel ezelőtt még úgy gondoltam, maradok inkább otthon, kezdett valami halvány reménysugár megjelenni az alagút végén az üzletet illetően, volt még horgony is, így visszautasítottam az ajánlatot.
Egy év alatt azonban valahogy – elég gyorsan, ha azt nézzük, hogy eddig soha nem akartam külföldön dolgozni – betelt a pohár mindennel… ekkor megcsörrent a telefon, és ismét a kedves baráti hang szólt bele, ismét ugyanazzal az ajánlattal. Egy gyors megbeszélés és egy 10 órás alvás után elfogadtam az ajánlatot…röviden, tömören így kötöttem ki Ugandában, Kisoro városkában, mint hotel manager, itt:
www.hotel-mucha.com

1.       1.nap
 

A mostani fesztiváldivat szerint lehetne a -1. nap is de akkor tuti össze fogom keverni a többit)

Becsomagoltam  remélhetőleg  mindent.  Két hatalmas bőrönd tele, a kézipoggyászom is tele. A bőröndök súlya 26 kiló volt egyenként a reptéri mérés szerint, 2x23 kg megengedett, de úgy tűnik, nem foglalkoznak vele túlzottan. 

Kocsiba be, reptérre ki… némi várakozás után elég hamar becsekkoltam.

Eztán irány a kapu…gyors útlevél ellenőrzés, majd következett a pakolj ki mindent a kézipoggyászból, laptopot külön, vedd le az öved bakancsod című fejezet. Érdekes módon a táskából semmit nem kellett kivenni, csak a laptopot, pedig tele volt elektronikai kütyüvel. Utána némi lézengés, és a vélhetően utolsó trashfood (burgerking) ebédem után gyorsan beszaladtam a dutyfreebe egy whiskey-ért. A 16 éves The Balvenie triple cask jó választásnak tűnik, mivel a 12 éves remek volt, ez se lehet rossz.

Turkish Airlines…minden törökül és angolul van kiírva, sebaj, ez csak 2 óra út lesz Isztambulba. Kis gép, kényelmetlen, de legalább tele van és persze a hármas ülésen középen ülök…remek…mindegy. Felszállás….11000 méter…leszállás…. Szerencsére a csomagokért nem kell elmennem, azokat automatikusan átviszik a következő gépre. Ha jól emlékszem ezt még Ferihegyen intéztük el, ragasztottak rá valami matricát… Az óvatos csomagpakolásról annyit, hogy lefóliáztattam a bőröndöket, de így is szanaszét karcolódtak. Pont láttam a terminálban ücsörögve, ahogy egy 50 kilós kis török „pakolja” be a csomagjainkat a Kigaliba induló gépbe. Az én csomagomat csak azért nem tudta dobni, mert feltehetőleg nem bírta el, a többi repült a szalagra.

Útlevél és vízum ellenőrzés, beszállás, kis variálás, hogy a kedves, ronda, brit vagy hasonló öregasszony az ablakhoz ülhessen mert Ő csak ott szeret aludni! 

Felszállás. Ez már nagyobb gép, elfér a lábam is, a folyosónál ülök, de semmi gond nincs vele. Van a fejtámlában TV, mehet a Herkules (ne nézzétek meg, borzalmasan gagyi). Gondtalan repülés, jön a vacsora is, nem is rossz, bát a kis műanyag kockadobozos vízen meglepődtem. Minden esetre a török Cabernet Savignon remek volt vacsora után, illetve a viszkikóla is pont olyan ízű mint 12.000 méterrel lejjebb volt. A légkondi viszont kissé kikészítette aa szemem és az orrom, de gondolom ez ilyen.

Éjfélkor meg is érkeztünk Kigaliba, Rwandába. Elég kicsi reptér, de nagyon modern, azonnal van wifi is amint belépsz az épületbe. A vízumnál némi késlekedés és kurvalassú ügyintézés után minden rendben volt. A műanyag csomagolás itt nem megengedett, így a csodálatos neon zöld fóliámat le kellett vágnom a bőröndről, a dutyfree szatyrot is ki kellett dobni, de szerencsére azonnal vehettem szövetszatyrot 2 dollárért…. Robert a sofőröm egy kedves, de alig látható táblával várt, kocsiba be, irány az Ugandai határ…2 óra…megérkeztünk a határra.

A határátkelőnél megálltunk, gondoltam bemegyünk valami irodába, útlevél csekk, vízum csekk és mehetünk….nagy büdös lofszt. Egy bádogtetejű bódéhoz állt 3 sor, egy befelé, kettő kifelé….na oda kellett beállni 120 helyi közé egyedüli fehérként (itt erre a szó a : Muzungu). A sötétben még nem szúrtak ki, de amikor közelebb értem a sorral a lámpák alá, na akkor hirtelen 119 ember bámult. A határőr nem nagyon ismerte fel a Kelet-Afrikai vízumot, így neki is elmagyaráztam, majd pecsételt és mehettünk …ugyanez az Ugandai oldalon…majd még 2 óra a hotelig Kisoroba. Az út nem leaszfaltozott rész kifejezetten a Colni McRay Rallyra emlékeztetett, de néha a betonozott rész is… Éjjel nemtommikor megérkeztünk a hotelbe, ahol az autó morajára a helyi fegyveres őr mászott elő a bokorból, egy szolídan lefűrészelt csövű sörétessel a kezében. Na jó,, hát akkor őt kell megkérdezni…hajrá…szerencsére tudta hogy jövök, így nem lőtt le. J

Csomag lepakol, welcome drink, az éppen aktuális személyzetnek köszöntem aztán szundi…. persze Zsófi 3 óra múlva felkeltett, hogy irány a város….hurrá.