26. nap. Hétfő. július 20.

Hétfő reggel, ugyan úgy a szomszédból érkező hangos és unalmas zenére ébredtem. Sajnos senkit nem találtam ott, akivel érdemben lehetne beszélni erről. Marad a zaj. Szerencsére elment az áram, így csend volt a reggelinél.

Felmentem a városba bevásárolni. Szerény listával a zsebemben. Cukor, gyümölcsök, üdítők, slag, meg még egy-két apróság. Délután 4-kor sikerült befejezni a vásárlást. 

Robent is a Bisztróban találtam, kissé fáradtan és másnaposan, Szilásszal együtt. Vasárnap ugye mulatni voltak a srácok, és mára egy kissé meg voltak lassulva. Itt ezt a tevékenységet „clubbing”-nak hívják.

Slagot természetesen nem kaptam, hiába itt vettük ezt is, ami van. Holnap megkérdem Musatól, hol vette pontosan, és elküldöm még egy adagért. 

A swéd arcok beugrottak egy kávéra a Bisztróba. Ők azok akiket Sheba ( Mr. Cool Banana) lehozott a hotelbe körülnézni. Átugrottam velük a Golden Monkey-ba köszönni Shebának, aki volt olyan kedves és meghívott ebédelni hozzájuk. Az étel egyszerű volt, de finom és bőséges. Bab, krumpli, káposzta és kecskehús. Mind saját termés. Gyakorlatilag minden fűszerezést nélkülözött a kaja, egy kis só nem ártott volna neki, de jóllaktam így is. Jót beszélgettünk a swédekkel és Shebával is. Az ebéden túl egy szafari is kilátásban van a Queen Elizabeth Nemzeti Parkban szombattól hétfőig, szintén Sheba szervezésében. Ezt nagyon várom! Elefánt, bivaly, oroszlán és minden, ami kell, él a parkban, és nagyon szeretném látni őket élőben is, a természetes környezetükben. Az állatkertben se csúnyák, de azért nem ugyan az a kettő.

Ebéd után visszamentem a bisztróba, befejezni a vásárlást. Közben találkoztam Vegával. Megemlítettem neki is a kedves szomszédomat a zajával. Azt mondta, hogy ez tűrhetetlen, erre vannak törvények stb., és elmegy a Turisztikai Irodába („ministry”, de nem hiszem, hogy a minisztériumra gondolt, itt ugyanis elég bonyolult a bürokrácia), a valakihez és kikéri a véleményüket a dologgal kapcsolatban. Meglátjuk mi lesz belőle.

Én ma tettem egy rövid látogatást az RDC irodájában, beszélgettem Lilian-nel, a titkárnővel egy órácskát. Közben be-bejöttek emberek, és szinte kivétel nélkül mindenki megkérdezte, hogy miért nincs feleségem. Aztán persze Lilian kitalálta, hogy majd itt találok magamnak egy jó helyi lányt. Nem tudtam biztosítani róla, hogy így lesz…

Vásárlás befejezve. Robennel együtt elindulunk hazafelé. Áram még mindig nincs a Hotelben, de legalább zene sincs. Persze mikor jön vissza az áram? Este 7:30-kor, hogy semmiféleképpen ne tudjam élvezni a vacsorámat se.

Fekete Afrika:

Eddig, csak a kellemes és szép oldaláról írtam a dolognak, de azért vannak itt olyan dolgok is, amik a legtöbb európai ember számára érthetetlenek, vagy egyenesen felháborítóak. Az emberi butaság némely esetben itt tényleg végtelen. Hangsúlyoznám, hogy NÉMELY ESETBEN! Főleg igaz ez az idősebb, még tanulatlan generációra, persze itt is van kellemes meglepetés is.

Mint az aranyhalak, 5 percnél tovább nem tudnak előre gondolkodni. Akad néha kivételes eset, ha sok pénzről van szó, akkor ez kitolódik 10 percre is! Kompromisszumra szinte teljesen képtelenek. Közösségformáló gondolkodásuk nincs, csak akkor, ha abból közvetlen anyagi haszon származik. Folyamatában sem tudnak gondolkozni sajnos, az ok-okozati összefüggéseket nem látják.

Az a tény, hogy jelenleg a turizmus az egész országuk legnagyobb bevételi forrása, a kávéexport mellett, senkinek nem mond semmit. Ismeretlen tény. Sajnos a legtöbb ember azt sem tudja, hogy Ugandán kívül mi merre van! És ezt komolyan mondom! A fehér ember csak úgy idejön, és itt van, és van sok pénze. Ennyi. Hogy honnan jön, mit csinál, senkit nem érdekel.

Ma a város közepén begyújtottak egy akkora szeméthalmot, ami az Rákospalotai Hulladékégető egy heti nyersanyaga lett volna. Persze nagy része műanyag, gumi és egyéb háztartási hulladék. Elképesztően büdös volt, a szél pedig szétfújta az egész városban. Ilyen szagban aludni vagy kikapcsolódni lehetetlen. A város is koszos. Az emberek is koszosak. A pénz is koszos, rendesen rossz érzés számolni! „pecunia non olet” mondták a rómaiak. Itt nem jártak soha, az egyszer biztos!

Európában a sertéseket különb körülmények között tartják, mint ahogy itt a legtöbb ember él, eszik, iszik, fürdik (heti egyszer talán), alszik. A legnagyobb gond talán az, hogy nincs igényük másra. Vagy ha van is, megdolgozni érte nagyon kevesen hajlandóak. Egy jobb módú ember háza is disznóólnak számít Európában, a szegényekről nem is beszélve.

Problémás az ország ivóvíz ellátása, az áramellátás katasztrófa, és ezekért fizetni kell, nem is keveset. Az úthálózat is elég kezdetleges, nem egy élményautózás. A rallysoknak talán az lenne, ha nem fenyegetne az a veszély, hogy egy „ötven, harmadik, sodrós” kanyar után telibever egy egész tehéncsordát! Amiért, persze aztán ha túléli, kártérítést kell fizetnie!

A problémákat itt erőből akarja mindenki megoldani. És ha valami nem megy erővel, akkor még több erővel akarják megoldani. A személyes konfliktusokat is így kezelik, ahogy láttam, ami nem jó jel a továbbiakra nézve.

Szóval vannak itt problémák is. Ezek egy részét idővel meg lehet szokni, együtt lehet élni velük. Valamit lehet tenni néhány ellen, de jó ideig lesznek még itt olyan gondok, amik nyomorban tartják ezt az egyébként nagyszerű kontinenst. Bízom benne, hogy ez az évek múlásával, és a mostani iskolás gyerekek felnövekvésével együtt változni fog. illetve, hogy az én véleményem is megváltozik ezzel párhuzamosan.

Én itt, amiben tudok, szívesen segítek, csak a megfelelő emberrel nehéz találkozni, de majd ez a kapcsolatrendszer is kialakul idővel. És itt az idő gyorsan telik, de a dolgok fordítottan arányosan lassabban történnek sajnos.

Megyek, megpróbálok aludni. Jó éjt Mindenkinek!