163.nap. December 5. Szombat

Reggel 9-kor megérkezett CJ a stúdióba, folytatni a munkát. Megérdeklődtem, hogy mennek a dolgok, de kiderült, hogy azért nem annyira sima ügy, mint az bárki is gondolná. Sok utómunka lesz velük. 11-én koncerteznek Kampalában, így addigra valamelyest fel kéne készíteni őket, és valami lejátszható anyagot összerakni. Az alap probléma, amennyire értettem, az, hogy egyáltalán nem ismernek zenei kifejezéseket és gyakorlatokat. Ők csak zenélnek. És persze kicsit félénkek is, és stúdiót se láttak még soha, se mikrofont se semmit.

Kicsit rendet raktam az irodában is, mivel kezdett szemétdombra emlékeztetni az asztalom…ez eltartott egy darabig, de most rend van.

Sheba hívott, hogy félúton van Kabaléból, és feltétlen találkoznunk kell a Rafikiben 3-kor (35 perc múlva). Rendben. Az ebéden túl vagyok, nagy baj nem lehet, legalább ránézek a Bisztróra is.

A Rafiki után elmentünk a Mutanda tóhoz. Készül a party stég! Egész jó lesz, 50 ember tuti elfér rajta egyszerre. Még az is lehet, hogy egy minibár is helyet kap majd rajta.

162.nap. December 4. Péntek

Ma van az első stúdió nap a hotelben. Délután még alugrottunk pár matracért, kiegészíteni a hangszigetelést, majd megérkezett a stáb, és két batwa, meg egy tolmács. Szerencsére mindenki érti, hogy vigyázni kell a hotelra, minden rendben megy.

Valami kormányszervtől érkeztek vendégek a Bisztróba 2 napja, és valami gondjuk van a számlával, így mehetek fel a városba… Kiderült, hogy annyi a gondjuk, hogy a szállásról kiállított számlán szerepel a CASH szó, és ezt ők, mármint a cég, nem tudják értelmezni. Hiába magyaráztam el nekik, hogy ez pusztán annyit jelent, hogy készpénzben fizetnek, nem banki utalással, nem értik. Akkor írok egy számlát, és lepecsételem, aláírom. Az se jó, mert azon nincs fejléc. Pffff…oké…egy kis türelmet kérek.

Csináltunk nekik olyan számlát, amin a CASH helyett ACOMODATION szerepel, és ettől nagyon boldogok voltak.

Közben Sylas édesapja motorbalesetet szenvedett, így ellátogattam a kórházba is. Elképesztő és sokkoló látvány a helyi kórház! És ez a „legmodernebb”.

Minden koszos. A padlón sár és vérfoltok, hol egészben, hol részben feltörölve, vagy csak szétpacsmagolva. Váró nincsen!

A „balesetin” egy teremben fekszenek vagy 8-an, és itt is minden koszos. Egy ápolónő jut a 8 betegre, de lehet, hogy utána átmegy a másik terembe is, és ott is egyedül lesz. Szóval nem vagyok túlságosan boldog a helyi egészségügyi állapotoktól.

Sylas édesapját ellátták, a fején sérült meg, de sehol nincs törés vagy repedés, csak a bőre hiányzik pár nagyobb foltban. Szenved a fájdalomtól, de ezen kívül nem lesz baja. A bukósisak itt természetesen ismeretlen dolog, illetve nem az, csak drága és senkit nem érdekel a dolog. Feltehetőleg a baleset sem fog semmin változtatni. Az emberek tudják, hogy a balesetek 95%-a a motorosok miatt van, de ettől még nem lesz senki fegyelmezettebb az utakon. Se a gyalogosok, se a motorosok, se senki. Úgy szaladgálnak át az úton, mint a csirkék. Persze járda nincsen, és az út is elég keskeny.

A zene kérdés is megoldódni látszik. A fegyveres rendőri jelenlét úgy látszik, hatással van a „kedves” szomszédra. Két napja öltönyben várja, hogy jöjjenek érte a rendőrök. Az öltönytől feltehetően fontos embernek látszik…

161.nap. December 3. Csütörtök.

Aránylag korán keltem, mivel ismét a híreket kellett kakaón hallgatni. Ha érteném a nyelvet, az ágyból, zárt ablakok mellett tisztán érteném, miről van szó. egyébként egyáltalán nem érdekel, de ha érdekelne…

Szóval, reggeli után irány a város. Be kell fizetni a frissen megérkezett villanyszámlát is. A számla befizetési határideje kb egy hete volt, de a számlát ma sikerült meghozni. Gratulálok. a szokásos e-mail is elmaradt.

Egy apró vásárlás is belefért a mai piacnapba. Elmentem meglátogatni a Subcounty Chief-et is. Elképzelésem sem volt, hol van az irodája, de az odavezető úton egy igen csinos rendőrnőtől sikerült némi segítséget kérnem. Ez annyiból állt, hogy közölte, hogy nem tudja, hol van az iroda, de menjek tovább egyenesen, és kérdezzem meg valakitől. Nem semmi ugye!? J Legközelebb meghívom egy italra a segítségért….

Mikor megláttam az út szélén, gondoltam lehúzódom és megkérdezem mi merre. Valamiért azonnal elkezdett legyezni, hogy menjek tovább, nem akar megállítani, és mikor letekertem az ablakot némi aggodalmat véltem felfedezni az arcán. Érthetetlen, de nem baj. „Féljenek csak.” ;)

Végül megtaláltam az irodát. Bementem, beszélgettünk egy kicsit, elmeséltem a Bosco féle kihívta a rendőröket című történetet. Ezt egy legyintéssel elintézte, és közölte, hogy ne aggódjak emiatt. Szóljak nekik ha Bosco otthon van és jönnek, és elkapják. Jól hangzik. Persze Bosco sehol nem volt mikor hazaértem a Hotelba.

Délután még beköszöntem a Golden Monkeyba, hatalmas felfordulás volt, mivel az egyik lánynak, aki most jött kanadából elvesztek a csomagjai, benne egy méregdrága kamerával, és egy audio interfésszel, ami kellene a stúdiómunkához, a csomagot ugyan meghozták, de a cuccokat kilopták belőle, így most ezeket hajkurássza mindenki, illetve megoldást keresnek az interfész pótlására.

Találkoztam Hannával is, megnéztük azt az árvaházat, amit eddig működtettek, de most úgy tűnik, hogy a helyi bürokrácia és ostobaság miatt be kell zárniuk. Csodálatos helyen van. A reptér után nem messze az út bal oldalán, egy kisebb erdő mögött. Egyetlen hátrány a helynek, hogy disznóhízlalda van a hátsó kertben, ami némi szaggal is együtt jár.

A kert egyébként szép, csendes, szép zöld afrikai fű borítja az egészet. A kertben növésben lévő és öregebb őshonos fák szépen elrendezve. Igazi weekend ház hangulata van a fedett terasszal. Már csak egy kerti grill kéne, pár rekesz sör/Jack, és mehet a buli. A bérlése sem mondható drágának, és még alkuképes is állítólag.

Hanna felajánlotta, hogy ha kell valami a cuccok közül, akkor azt nyugodtan vigyem el, neki nem kell. Pár apróságot elhoztam a srácoknak, műanyag bögréket, tányérokat, és négy műanyag széket. Mindegyik KÉK. Ez baromira nem passzol ugyan a Hotel színeihez, de a semminél pont sokkal jobb. A személyzeti épületben úgysem látszik.

160. Nap. December 2. Szerda.

Ma is volt valami muzsika, de egyre kevesebb és egyre halkabb. A másnaposság elmúlt, és a megfázás is enyhülni látszik. Reggeli után ismét egy kis könyvelés. Fel kellett mennem a Bisztróba is, az ottani problémákat is megoldani. Pár óra alatt sikerült kibogozni mi romlott el és hol vannak a hibák. Körbesétáltam a városban, meglátogattam a szomszédos vendégházakat. Mindenki nagyon örült, hogy benéztem. Találkoztam a könyvelőnkkel is szerencsére, így vele is meg tudtam beszélni a következő konzíliumot.

Visszamentem a Hotelba, és nekiláttam lebontani a sövénynek szánt növényekről a futónövény halmazt. Eltartott egy darabig, és alig látszik valami a munkából. Azért remélem, hosszú távon megéri ennyit szenvedni vele, hátha egyszer szép sövényünk lesz.

Este Luben elmesélte, hogy Bosco elment a rendőrségre, panaszt tenni, hogy Én zaklatom, és, hogy nem ő csinálja a zenét, hanem Sam, a szomszédos kis bárjából, és az zavar minket. Mind emellett Én nem hagyom az ő ÜZLETÉT kibontakozni és fejlődni, az állandó fenyegetéseim miatt. Ezért ki fogja hívni a rendőrséget!

Alig bírtam visszatartani a röhögést. Jöjjenek csak, van itt hely a fél hadseregnek is, még egy sört is kap mindenki! :D Hihetetlen, hogy lehet valaki ennyire ostoba. Kihívja saját magára a rendőrséget. Holnap persze nem fog jönni senki, mivel piacnap lesz, és olyankor a rendőrség tele van a különféle panaszosokkal és rendezendő marhaságokkal. Talán pénteken. Azt is el tudom képzelni, hogy Bosco csak a levegőbe beszélt, hátha ránk tud ijeszteni. Baromi sokat tud beszélni, és rendkívül összefüggéstelenül.

159. Nap. December 1. Kedd.

Másnapos vagyok. A fejem kettészakad, és a fejfájás a gyógyszerek tán sem akar elmúlni. Borzasztó. Csak itt vagyok ilyen másnapos. Előzőleg a helyi Waragitól sikerült, most meg a helyi nemtommitől. Jó ez a hely, de a helyi alkoholok biztosan mérgezőek. A helyiek meg úgy isszák, mintha valami mennyei manna lenne. Nem is értem, hogy nem halnak meg tőle azonnal.

Ülök az ágy szélén és bámulok ki a fejemből. Mind emellé megfáztam, így a mai napom nem a legjobb, de remélem, hogy legalább hamar elmúlik.

Irén (Irene) beállított, hogy fizetésemelést akar, mert a többiek nem segítenek neki takarítani. Hirtelen nem is értettem mi a kérdés. Azért akar fizetésemelést, mert másvalaki nem segít neki elvégezni a munkáját? Na, ne már! Ez komoly?

És igen, ez véresen komoly. Bár úgy érzem, ez is csak egy gyenge próbálkozás, mivel Fortunate és June azért kértek fizuemelést, mert kevesebbet kerestek, mint Irén. ha most Irénnek megemelném a fizetését, akkor megint kezdődne minden előröl.

A panaszhoz hozzá tartozott az is, hogy Irén itt marad és segít a konyhában is, ha kell. Mondtam neki, hogy ez nem fizetésemelés kérdése. Menjen és beszélje meg a többiekkel, hogy segítsenek neki takarítani, ha nincs más dolguk. És egyébként is most kapott mindenki 15%-os fizetésemelést, úgy hogy jövő karácsonyig csend legyen, és tessék szépen dolgozni!

A remény hal meg utoljára… a fejfájás viszont maradt. Felhívott az RDC helyettese, hogy valaki jön majd fél háromkor. Kissé titokzatos a „valaki”, de ebben maradtunk.

Nekiláttam az irodát kicsit rendbe szedni. Fél négykor meg is érkezet a valaki. A valaki az úgynevezett Subcounty Chief volt, egy fegyveres rendőrrel az oldalán. Jöttek intézni a zajt.

Ebből persze egyelőre nem sokat érzékelek, mivel Bosco éppen nem volt otthon, amikor jöttek, csak az egyik felesége. Vele beszéltek ugyan, de ettől még a zene valahogy bekapcsolódott este.

158.Nap. November 30. Hétfő

Felmentem az irodába, hátha ma valaki hajlandó csinálni valamit. Találkoztam Mindenkivel; RDC, a helyetesse, a környezetvédelmi tiszt, District security officer stb… Remélhetőleg holnap történik valami, az ígéret szerint. Összeraktam egy mappába az egész eddigi anyagot, a leveleket, a decibel méréseket, a felszólító levelet egy mappába, hogy egyben lássák mi történik.

Fizetésnap. Ennek mindenki örül. A bevásárló lista is szép hosszú, mivel ismét eltelt egy hónap, és a srácoknak is meg kell venni a kaját. Zsák krumpli, posho, földimogyoró, hagyma, fűszer stb…

Közben a könyveléssel is bajlódom. Nagyon jó az excel, de ha véletlen valahol valamit elgépelek, egy nullát plusz vagy mínusz, akkor az egész felborul, így elég sok időbe telik mindent átnézegetni újra. Hozzá tartozik, hogy a srácok is vétenek néha hibát, így ezt is ellenőrizni kell. Naponta. Elég fárasztó, pepecselős munka. És még nincs vége.

Este átugrottunk Sam bárjába és ittunk egy-két sört. Megkóstoltam valami helyi vodkának nevezett ital is, de bizton állíthatom, hogy ez is valamiféle erős méreg, nem alkohol.

Valamilyen rejtélyes oknál fogva ideje korán kellett távoznunk, mert Louben szerint a részeg helyiek verekedést akartak provokálni. Nem nagyon értem miféle verekedés lett volna. Belém akartak kötni? Ugyan miért? És egyáltalán, 150 centi magas a legtöbb és 50 kiló...miféle „verekedés” lett volna ez. Mindegy, eljöttünk, mielőtt kiderült volna a dolog.

157.Nap. November 29. Vasárnap

Kertészkedés, Golden Monkey, beszélgetés, vacsora, haza, alvás. Röviden tömören ennyi, a szokásos napi ellenőrzésen kívül.

156.Nap. November 28. Szombat.

Mivel megint eltelt pár nap, nem teljesen emlékszem mi mikor történt, de felmentem a golden Monkeyba az biztos.

155.nap. November 27. Péntek.

Reggeli után egy kis eligazítást kellett tartanom a borravalókat illetően. Történt ugyanis, hogy a lányok elfelejtették egyenlően szétosztani a borravalót, és a kertészeinket kihagyták a dologból, holott ők is legalább annyira részei a csapatnak, mint bárki más, így egyenlő rész illeti meg őket is! A továbbiakban ez így lesz.

Nekiláttam a könyvelésnek is, később felmegyek a városba, megcsinálom a Bisztróét is, majd utána hivatalos vagyok a Golden Monkeyba…

154.nap. November 26. Csütörtök

Reggeli után ismét irány a város, ismét bodával. A vendégünk a napot a városban, az estét a bisztróban tölti majd. Elintéztem a kenutúrát a Mutanda tavon, nagyon meg volt elégedve vele. 

Találkozott a batwákkal is, akik éppen a Mutanda tónál gyakorolják a zenélést, így úgy döntött, hogy a következő éjszakát ott tölti velük. Elég laza csávó egyébként. 7 év Kongó után nem zavartatja magát az itteniek miatt.

Elsétáltam az irodába, de ismét senki nem volt bent. Vártam egy kicsit, de délben úgy döntöttem, hogy majd ebéd után visszanézek, hátha lesz eredménye. Megebédeltem a bisztróban, majd hívott a szerelő, hogy kész a kocsi, mehetek érte. Remek! Felvettem a kocsit, majd begurultam az iroda parkolójába, ami történetesen az utca túloldalán van.

Szerencsére a Deputy RDC is bent volt, kicsit várnom kellett, mire az előttem lévő 5 ember végzett a dolgaival. Megszereltem egy kedves ember telefonját is közben, csak hogy ne unatkozzak annyira a váróban.

Felvázoltam ismét a problémát Eliasnak, ő a deputy RDC, és hozzá tettem, hogy a kanadai filmes banda is jön, és dokumentumfilmet készítenek Uganda és Kisoro csodálatos környezetésről és kulturális, valamint természeti örökségéről. A filmet a BBC, NatGeo, Discovery chanel és még sok mésik isleadja majd, így világszerte ismert lesz ez a csodálatos ország, és ez a régió. Ez persze kamu, de legalább nyomatékot ad a problémának. És a hangstúdióhoz csend kell! Így a zaj probléma kezd igen sürgőssé válni. Persze a ház másik oldalán nem hallani, de hátha ez az esemény kicsit előremozdítja a tehetetlenséget, és esetleg megoldáshoz vezet.

Elkocsikáztam a Golden Monkeyba, és legnagyobb meglepetésemre Max ébren volt, és jött ment az udvaron és a műhelyben. Csináltunk pár fényképet a honlapjára, és azokat próbáltuk megnézni, de Daniel kamerája akkora képeket csinált, hogy a program képtelen volt feldolgozni őket. 120 kép majdnem 8Gb volt! HD felbontásban minden, és valami speckó file is tartozott minden képhez, ami a nyers képet rögzíti…bla bla…profi cucc, de egy honlapra nem kell ilyesmi. 2 órát basztattuk a számítógépet, aztán Max úgy döntött, hogy ez nem jó így, szóval inkább visszaült a másik monitorhoz dolgozni, én meg hazakocsikáztam. 

Előtte beugrottam a Bisztróba, megnézni mi történik, de semmi extra. Minden rendben.

153.nap. November 25. Szerda.

A vendégek korán reggel elmentek gorillanézőbe. Igen zajosan ébredtek és keltek fel, még az olaszokhoz képest is. Az ajtócsapkodásra én is felébredtem, de mivel nem reggeliznek nálunk, vissza is feküdtem, amint abbahagyták. Ez reggel 5:30 körül volt, majd nagyjából egy órával később elindult a zenedoboz a szomszédban.

Felmentem a városba, benéztem az irodába is, de éppen senkit nem találtam bent, így elballagtam a Bisztróba, megnézni, ott mi a helyzet. Minden rendben szerencsére, van egy-két vendég is, semmi panasz, a készlet rendben van.

A telefonomat végre sikerült regisztrálni, illetve a sim kártyát. Persze kellett hozzá a nagyfőnök, de sikerült előkeríteni, így 20 perc alatt végeztünk a regisztrációval. Még mindig nem értem minek kellett erre 5 napot várnom, de legalább kész, és nem került semmibe.

Átmentem a Golden Monkeyba, megnézni mi a helyzet a srácokkal. A kanadai filmes csapat épp a naptárat és a teendőit nézte át a teraszon. Sikerült egy-két jó ötlettel hozzájárulni a munkához, illetve kitalálták, hogy a Hotel egyik szobája alkalmas lehet hangstúdió kialakítására is. Miért is ne! 

Menjünk le és nézzük meg. Daniel (a csapat főnöke) és CJ (a hangmérnök), lejöttek velem a Hotelba, megnéztük a szobát, rendben van, megfelel a célnak. Elégé el is voltak ájulva a srácok a minőségtől. A terv az, hogy matracokkal kibéleljük a szobát, mintegy hermetikusan elzárjuk a külvilágtól. 

Amennyiben ez megoldható szögek és csavarok nélkül, úgy rendben is van a dolog.

Batwa zenét akarnak felvenni a srácok. Ez úgy fog kinézni – mivel nem akarunk 10 batwát a kertben nyüzsögni- hogy egyszerre egy, maximum 2 batwa és egy kisírő jöhet be. Felveszik a zenét, majd a kisérő szépen visszatereli a batwákat a városba.

 Az emlékeztető kedvéért a Batwák a helyi „őslakosok”, akik az esőerdőkben éltek, egészen addig, amíg azokat rezervátummá nem nyilvánították. Ekkor a batwákat kikergették az erdőből. Ők állítják, hogy semmiféle kompenzációt nem kaptak, a kormány állítja, hogy márpedig kaptak földeket, hogy azon gazdálkodjanak. Persze ötletük sincs, hogyan kell gazdálkodni, így inkább a városban koldulnak és próbálnak túlélni.

A stúdióvá alakításért cserébe felajánlottak egy két perces rövidfilmet a Hotelról, illetve egy kis extra marketinget. Jól hangzik. A jövőben elég sokat lehet profitálni belőle, ha a Hotel neve ismertté válik.

A Hotelba menet semmi gond nem volt, bár az utolsó pár méteren az autó megint kezdett furán viselkedni, és a csekkendzsin (check engine) lámpa is felvillant. Vissza akartunk indulni a városba, de nem mertem az autóval menni, mert változatlanul fura hangot ad a motor. Felhívtam a szerelőt, hogy ha ideje engedi, jöjjön ki és nézze meg mi a baja.

Boda bodával mentünk vissza a városba. Nem volt túl nagy élmény, bár Hanna ajánlott egy sofőrt, aki remekül vezet, így legalább nincs halálfélelmem. Egy ezressel drágább ugyan, de ennyit megér, hogy egy darabban jutok el A-ból B-be.

Ezután elmentünk a Mutanda tóra, filmet forgatni. Egy kis muzsika, egy-két interjú. az interjúk alatt csendben kellett tratani 10 batwát. Nagyjából 15 perc volt az interjú, nem túl hosszú szerintem, de ezek rosszabbak, mint egy óvodáscsoport. Képtelenek nyugton maradni, ha kéne. Persze amikor csinálni kéne valamit, akkor meg megmozdulni esik nehezükre.

Shebával visszajöttem a városba, beszélgettem Maxxal egy kicsit, aztán Denis hazavitt a Hotelbe. Autóval, amiért igen hálás vagyok.

Mindeközben 15 telefont kellett elintéznem, kenutúrát szervezni a vendégemenk stb… Sikerült minden.

Este vacsora előtt találkoztam a vendégünkkel is. Spanyol férfi, de 7 éve Kongóban él, az Ugandai határhoz közel. Építészmérnök, vagy építőmérnök….ez a két külön fogalom, csak Magyarországon létezik, és csak ott sértődnek meg a mérnökök, ha egy laikus véletlen nem találja el melyik melyik. Itt ez nem számít. Jót beszélgettünk. Végignézte a Hotel összes sarkát, és igencsak meg volt lepődve, hogy ugyan hogy voltunk képesek ilyen minőséget építtetni itt.

152.nap. November 24. Kedd.

Sok érdekes dolog ma nem volt. Felmentem a városba elintézni egy-két apró dolgot, aztán este vissza a Hotelba.

151.nap. November 23. Hétfő.

Piacnap. És ismét igazán piacnap van. Rengeteg ember hömpölyög mindenhol az utakon és a városban. 

Nagyon sokan a sim kártyájukat akarják regisztrálni, mivel ma lenne a határidő elvileg. Ez itt azt jelenti, hogy ha eddig nem regisztráltad, akkor ma reggel felfüggesztik a kártyádat, annak ellenére, hogy nem működik az ő rendszerük, amivel regisztrálni lehetne. Velem is ez történt, így kissé ingerülten értem be a mobilszolgáltató irodájába.

Jeleztem, hogy nem tudok hívást kezdeményezni, úgy hogy most azonnal kapcsolják vissza a kártyámat.

-Hozza a papírt (ez az útlevelem fénymásolata) és újra regisztráljuk.

-Oké. Mindjárt jövök.

-Itt a papír, kezdjünk neki!

-Ja, hát itt most nem tudja regisztrálni, ott a parkban a sátraknál lehet.

(-A kurva anyádér’ nem tudtad ez elsőre megmondani) ez persze nem hangzott el…

Irány a sátor. A „sorban állni” fogalom itt szintúgy ismeretlen, így a sátor körül hömpölygő és tülekedő embertömeg állt mindenhol.

Odaálltam egy bolyba, és hangosan köszöntem a csávónak, aki a regisztrációt intézni. Szerencsére azonnal én következtem. Elmondtam neki mi a bajom.

-Na, hát sajnos uram, ameddig nincs az Ön nevén a kártya addig nem tudom regisztrálni, szóval vissza kellene menni az irodába és átiratni.

-Rendben köszi!

Visszamentem, persze a csávó nem volt bent, aki regisztrálna, így megint vártam egy keveset, majd ebéd után visszamentem.

-A rendszer nem működik…volt a válasz most is. Menjek vissza holnap!

-De nem érted, hogy nem tudok telefonálni? Itt a kurva üzenet, hogy felfüggesztitek a kártyámat! Miért? Azért mert TI nem tudjátok megoldani a problémát, nem az én hibám, miért kapcsoljátok le?!!!!

-Vehet egy másik sim kártyát és akkor tud telefonálni.

-De nekem ez a szám kell! Ez céges szám, ezen hívnak az ügyfelek! Lesszíves regisztrálni, vagy megoldani amit kell, hogy ez működjön! Most!

-Hát de a rendszer nem működik….

-Jólvan bazmeg, akkor holnap visszajövök, de addigra működjön!!!

Ez után elindultam a kukorica malomba, hátha van csirketáp. Volt is, gondoltam, na végre vehetek kaját a jószágoknak. Igenám, de kitalálták, hogy mivel az első őrlést összekeverték a másodikkal, ezért az 500 shilling/kg árról 1000 shilling/kg-ra emelték az árat hirtelen. A feszültség levezetésére elmagyaráztam nekik emelt hangon, hogy én egy szóval sem mondtam soha, hogy kevergessétek a darálékokat, így nem fizetem ki a dupla árat érte! Vagy odaadják a szokásos áron, vagy nem kell. Tehát nem vettem, mivel egyébként is van még otthon.

Beugrottam a Golden Monkeyba egy söre, vettem egyet Maxnak is. Kicsit beszélgettünk. Feltétlen beszélgetnem kellett valami értelmes, gondolkodni képes emberrel, mert úgy éreztem megbolondulok! Aztán mentem vissza a bisztróba, hagytam Maxet dolgozni.

Bepakoltam a kocsiba a vásárlást, aztán irány a hotel, hátha ott van valami jó dolog. Mikor megérkeztem, egy bazinagy terepjáró állt az udvaron, és annyira ügyesen parkolt a tulaja, hogy alig tudtam bemanőverezni a kocsit a parkolóba.

Kiderült, hogy vendégeket hozott. A szomszédos Jungle Lodge-ban nem volt elég szoba, így a maradék, egyébként olasz vendég itt fog aludni. Remek. Se reggelit nem kérnek, se vacsorát, se semmit, csak a szobát. Szuper. Előre kifizetett mindent a tourguide, megmutattam neki a szállodát, és megkértem, hogy legközelebb nyugodtan hozza egyből ide a vendégeket. ;) Az összeset :)

150.nap. November 22. Vasárnap

Egész sokáig sikerült aludni ma reggel. Szépen süt a nap is, irány a Mutanda-tó Shebával és még egy rakás emberrel.

Kanadából érkezett egy srác, Daniel, és egy kisebb forgatócsoport. A batwákról készítenek valami dokumentumfilmet, és a forgatás következő helyszíne a tópart. Amíg a srácok forgattak, mi jót beszélgettünk Hannával és az anyukájával, illetve Shebával. Megebédeltünk, majd nem sokkal utána elindultunk haza.

Meg is tettünk legalább 100 métert, amikor mind a két autó beragadt a tengelyig érő sárba. Nem volt egyszerű feladat kirángatni őket, de legalább nem volt unalmas a délután. Az egyik autót könnyű volt kitolni, kicsit sárosak lettünk, de ez van. A másik nehezebb volt, mert kicsit megdőlt balra, így se előre se hátra nem tudtuk tolni, mivel az egyik oldalon a kerék nem ért le, a másik oldalon meg tengelyig süllyedt az autó, így nem mozdult. Oldalra kellett kirángatni. Szerencsére voltunk vagy huszan az autó körül, a batwák is segítettek egy keveset, de apró termetük miatt Daniel inkább visszaküldte őket zenélni, gyakorolni a filmhez. Három bodás is megállt segíteni, igazán rendes volt tőlük.

Visszaértünk a Golden Monkeyba, megvacsoráztunk, egy keveset még dumáltam Maxxel, aztán irány haza.

A felgyülemlett feszültséget egy kar-válledzéssel valamelyest sikerült levezetni, és remekül is aludtam tőle. Szerencsére a zene sem szólt este, és kivételesen reggel sem.

149.nap. November 21. Szombat.

Ma is megpróbáltam regisztrálni a sim kártyát, és micsoda meglepetés, ma is eredménytelenül, bár ez csak hétfőn derült ki.

Bementem az irodába, hogy akkor jöttem ismét regisztrálni. De még mindig nem az én nevemen van a kártya, szóval lesznek szívesek ezt is megoldani.

-A rendszer nemműködik.

-Ez nem nagyon érdekel, ugyanis ha kikapcsoljátok a céges telefonomat, akkor a keletkezett veszteséget ki a fene fogja kifizetni?! Te?

-De nem működik a rendszer, de azért regisztráljuk.

-Remek, köszi.

Ennek szellemében regisztráltuk a nevemre a kártyát, legalábbis úgy tűnt.

Estére az a terv, hogy elmegyünk a Travellersbe egy sörre a többi muzunguval. 8-kor ott találkozunk. A Chameleon Hill tulaja, Doris, felhívott 7 óra körül, hogy éppen visszajött Dél-Afrikából, és épp a Travellersben van, ugorjak be egy sörre. Remek. Egyébként is ez volt a terv, legfeljebb kicsit korábban érkezem. Mi bajom lehet?!

Történetesen szakácsverseny volt a Travellersben, így gyakorlatilag tele volt az egész. A szakácsok és a mindenféle emberek, kóstolók, bírálók fel-alá rohangáltak. A kertben fotózás és batwa zene felvétel, szóval nem éppen az a nyugis hely, amit keresünk. Felhívtam a többieket (itt még tudtam telefonálni), hogy mi a helyzet, és úgy döntöttünk, inkább a Tourland-be megyünk. Egyébként is olcsóbb.

Felvettem, akit tudtam a Rafikiben, aztán irány a Tourland. Szokás szerint éjfélkor lefújták a bulit a helyiek. Érthetetlen, hogy ha ott van 15 vendég, akik fogyasztanak is és vélhetően borravaló is lesz, akkor miért kell hazaküldeni őket éjfélkor. De itt ez a szokás a legtöbb helyen. A Rafikiben lehet bulizni, ha nincs más vendég, Shebát nem zavarja, ő kivételesen érti, hogy a bevételt a vendégek generálják.

Éjfélkor hazadobtam a többieket a Rafikibe, aztán hazakocsikáztam én is.

148.nap. November 20. Péntek.

Reggeli után elindultam a városba Loubennel, aki ma nem érezte jól magát, de azt mondta rendben lesz, úgyhogy jön. Elég furcsa, hogy mindig akkor beteg mindenki, amikor valaki mást kéne helyettesíteni.

Megyek sim kártyát regisztrálni…SE…mivel a rendszer éppen nem működik, és mivel nem én vettem anno a kártyát, át kell írni a nevemre, és csak aztán lehet regisztrálni. Agyam eldobom komolyan! Ezt a fejetlenséget, ami itt van. Valami elképesztő.

Mindenki beteg, a szomszédban ordít a kurva zene, senki nem foglalkozik vele. Nem tudok telefonálni feltehetőleg hétfőig stb… De legalább a szolárt megszereltük! Ettől mindenki boldog. Most már csak az áramnak kéne elmennie, hogy aludni is tudjak.

Holnap ismét a városba látogat a külügyminiszter, így feltehetőleg tudok majd vele találkozni, és tanácsot kérni a zajos problémám megoldásában. Legalábbis remélem, bár a legutóbb se volt semmi haszna, de azért még egy próbát megér.

Az iroda persze nincs nyitva, és ma sem találtam ott senkit, így valószínűleg a hétvégém is elég zajos lesz.

147.nap. November 19. Csütörtök.

Reggeli után nekiláttam szétszedni a kapcsolót, ami feltehetőleg tönkrement. 30.000 ft-os kapcsoló, így senki nem boldog, hogy nem működik. Elméletileg a srácok nem nyúlhatnak semmihez, ami az akumlátor blokkban van, de ezt valahogy elfelejtették közölni, így lehetetlen kideríteni, ki rontotta el a kapcsolót, vagy magától járt le a „szavatossága”, elvégre műanyag az egész kívül, belül.

Nos, a kapcsolófedél leszerelése után a műanyag darabjaira hullott. Nem találtam törött alkatrészt, de ötletem sincs, hogyan lehet összerakni. A Technic LEGO sem volt a kedvencem, de ez hatványozottan nehezebbnek tűnik. Ezen hamar túlléptünk, és nekiláttam szétszerelni a drótokat. Előtte persze négyféleképpen teszteltük, hogy az inverter működik-e, de azzal nincs baj. Kicseréltem a kábelt is, hátha azzal van a baj, de nem.

Ezután jött a falból kijövő 3 pár vezeték összekötözgetése. Először is kellett találnom egy nagyobb csokit, mert a kisebb nem megfelelő, nem precíz, és a gányolás nem megengedett. „ No ganyolas! I hate ganyolas” ahogy Torsten írta. Ezen azért felröhögtem. Amikor egy német elktromérnök magyar szlenget használ a szerelési szakkifejezések helyettesítésére… remek hangulatot csinált. Cserébe megtanítottam neki mi az a csoki, mármint, hogy mi azt az alkatrészt csokinak hívjuk. Ezen túl az ő üzeneteiben is a „csoki” szószerepelt a fénykép vagy a „that thing” helyett, amin ismét igen csak jót derültem.

Sosem akartam elektromos dolgokkal foglalkozni, de ez kezd olyan lenni, mint valami boncolás. Mivel 4-5 óra szerelés, kötözgetés, tesztelés és variálás után sem találtuk meg a hiba okát, holnap folytatjuk. Szétszerelem a többi elektromos dobozt is, hátha megleljük a hibát. Tuti valami banális apróság lesz, kíváncsi vagyok, sikerül-e megoldani.

A csoki keresés közben persze beállított az NSSF (National Social Security Found). Ez a helyi nyugdíjrendszer szervezete. A legjobbkor. Megpróbáltak felhívni, láttam is, vissza is akartam hívni őket de nem sikerült, mivel a helyi mobilszolgáltató úgy döntött, hogy minden előzetes értesítés nélkül lekapcsolja a kimenő hívásaimat, mert a SIM kártya nincs regisztrálva. Mivan? Nem akarok erről is hosszú sorokat káromkodni, de elég idegesítő a tény, hogy havi szinten százezreket fizetünk a szolgáltatásért és nekiállnak szó nélkül lekapcsolni egy számot, mert éppen úgy tartja kedvük.

Mindenkit regisztráltunk a nyugdíjhoz, amit nem feltétlen fogadtak örömmel. Érthetetlen, de nem képesek belátni, hogy ez éppen értük van, és nekik lesz jó. Itt még nem lopja el az állam a nyugdíjat.

A rendszer is elég egyszerű. A munkáltató a fizetés 10%-át, a munkavállaló a fizetése 5%-át köteles befizetni a nyugdíjalapjába. Ezt mi nagylelkűen átvállaltuk, így 15%-ot fizetünk. A bekerült összeg kamatozik, mégpedig éves 13%-os mértékben. A nyugdíj korhatár itt 50 év, tehát ezt betöltve férhetnek hozzá a felgyűlt összeghez. Nem kötelező, bármikor ez után ki lehet venni, és bármeddig bent lehet hagyni, és öröklődik is, így egy esetleges haláleset után a rokonok felvehetik a pénzt.

Mindemellett, ha esetleg olyan baleset érné a munkavállalót, ami munkaképtelenné teszi, független a korától, akkor ebben az esetben is felveheti a pénzt az alapból.

De ez nekik nem tetszik, mert nyilván inkább zsebre tennék azt a 15% pluszt. Sajnos azonban ez nem tetszik, vagy nem tetszik dolog, köztelező a cégnek regisztrálnia a munkavállalókat, amennyibe 5 főnél többet foglalkoztat, így nincs választásuk.

Érdekes módon Hannaht fel tudtam hívni, ezt a kimenőt nem tiltották le valamiért….szóval megyek és regisztrálom a szimkártyát…holnap.

Visszagurultam a hotelba, és folytattuk a whatsappos távszerelést. Leszakadt az eső is,úgyhogy rövidre sikerült, viszont most egyáltalán nincs áram, így jobbnak láttam lefeküdni aludni, bár korán van, de elég fáradt vagyok.

22:45-ig sikerült is aludnom valamit, amikor Hanna felhívott, hogy itt vannak a swéd csajok, a Rafikiben buli van, úgyhogy induljak meg a városba. Remek…oké, 30 perc és ott vagyok.

A két csaj közül az egyik sokkal inkább arab, mint swéd. Jött is a duma, hogy Ő nem szíriai, hanem Asszír és Jézus nyelvét beszélik, és csak 3000-en vannak a világon stb…. utálom az ilyet, de hát nincs mit tenni.

A másik csaj tipikus swéd, vagy legalábbis Észak-Európai. Minden esetre jót beszélgettünk, bár a csajok kicsit be voltak rúgva mire odaértem. Feltehetőleg már akkor, amikor Hanna felhívott. Megérkezett Max is, tovább dumáltunk, majd hajnali 3 körül elfáradt mindenki, és elindultunk haza. Mindenki a saját ágyába…

146.nap. November 18. Szerda.

Hajnali 3:40-kor Bosco vagy valamelyik degenerált kölke bekapcsolta a zenedobozt. Azt hittem rosszul hallok, de nem, Tényleg a zene szól, és tényleg Boscotól. az első gondolatom az volt, hogy elveszem az éjjeli őr fegyverét és halomra lövöm az egész kompániát a szomszédban.

5:40-kor ismét zene. 5:50-kor terveztem felébredni, de akkor sem erre. Louben átment szólni, hogy a vendégeink még alszanak, úgy hogy legyen olyan kedves és kapcsolja ki a zenét. Természetesen ismét egy egységgel sikerült lehalkítani. Ennek megfelelően megint szarul aludtam, amitől nem vagyok boldog. Ebéd után megyek is az irodába asztalt csapkodni és panaszkodni. elmúltak a helyi választások. Most már igazán csinálhatna valaki valamit. Vagy mondják meg, mibe kerül elvitetni a felszerelést, vagy valami legyen már.

Reggeli után feljöttünk a városba. Felhoztam a srác barátnőjét, mivel ő nem ment hegyet mászni, így a napot a városban császkálva tölti gondolom. Elmeséltem neki, mennyi minden érdekes dolgot lehet itt még csinálni, de nem tűnt túl érdeklődőnek.

Délután megérkezett a barátja is a túráról, letusoltak, aztán elindultak Kabale felé. Elég érdekesen gondolkodnak az utazásról, de nem nagyon lehetett meggyőzni őket, hogy maradjanak még egy estét, és inkább reggel induljanak el, mert sötétben fognak Kabaléba érni, és fogalmuk se lesz róla, hogy éppen hol vannak. Az éjszakai vezetés veszélyeiről nem is szólva, ami a muzungukra állítólag különösen vonatkozik. Én sose utaztam eddig éjszaka, a megérkezésem napját kivéve, de akkor is volt helyi sofőröm. Nekik nincs.

Miután lekapcsoltam a generátort, a szolár hirtelen megadta magát, és az inverter nem hajlandó működni. Ez némi aggodalomra ad okot, mivel az áramszolgáltatás itt igencsak sok kívánni valót hagy maga után. Van egy kapcsoló, amivel generátorról szolárra és vissza lehet állítani az áramforrást. Na, ez szétesett. Nem tudom pontosan mi baja, de nem működik. Holnap távszerelésbe kezdünk Torstennel.