122. nap. Október 25. Vasárnap

Borús a reggel, felhők úsznak az égen mindenhol. Egész nap ilyen idő volt, így a hotelben voltam. Bosco este 11-ig ordíttatta a zenéjét, amitől elég nehezen aludtam el.

121. nap. Október 24. Szombat

Délelőtt a Hotelban tettem-vettem, majd felmentem a városba ebédelni.

Kártyáztunk egy keveset, majd befutott Emmanuell, a könyvelőnk. Megbeszéltük, hogy szerdán leülünk és átnézzük a papírokat a-tól z-ig. Elég körülményes és fárasztó szerdának ígérkezik, de legalább túl leszünk rajta végre.

4-körül leszakadt az ég ismét, így nem indultam el a Tourlanbe, inkább átmentem a Golden Monkeyba, hátha elő tudok keríteni Shebát, Maxet és Hannat. Sheba nem volt ott, így leültem beszélgetni Hannaékkal. Este 8 körül elindultunk, megézzük, mi újság a buliban. Ha már egyszer személyesen meghívtak, nem lenne illendő nem elmenni. Megérkeztünk, páran a bárban ücsörögtek, a többiek táncoltak. Kizárólag helyi arcok, kizárólag helyi zenével. Nem volt túl izgalmas, mivel gyakorlatilag egyetlen ismerős arcot sem találtam. Beültünk az étterembe beszélgetni. 20 perc múlva érkezett egy Brazil párocska, akikkel elég sokáig, és elég jót beszélgettünk. A srác Szerbiában írta a diplomamunkáját, így az én „régióm” is ismerős neki, szóval akadt közös témánk bőven. A nő pedig valami divatszakmában dolgozik, így igen érdekes társaság voltak.

9:30 kor „nincsen sárga Megaman, party off” jelszóra lekapcsolták a zenét, és mindenki azonnal hazament. Mi még maradtunk, ameddig ki nem tessékeltek a helyről. Ekkor néztem az órára, fél 12 volt, így érthető, hogy menni kellene. Éjfélre hazaértem a Hotelba, és bedőltem az ágyba. Valami műsor szólt Bosco hangfalaiból, még éjfélkor is, de már csak 2 nap van a választásokig.

120.nap. Október 23. Péntek

Ismét városi nap van. Írom a könyvelés maradékát. Szerencsére van áram, így gond nélkül megy a munka. Az eső is szakad, így semmi nem térít el a számítógép elől…

Ebéd, majd utána megyek a Golden Monkeyba. Beszélnem kell Shebával, mert lehet, hogy a Bisztróba jönnének gyakorlatra az iskolájából. A könyvelője hívott fel, de vele nem vagyunk jóban. Nekem semmi közöm hozzá, de Zsófiék nagyon nem voltak megelégedve vele és amennyire tudom, elég vitás volt a búcsú, szóval nem teheti be a lábát se a Bisztróba se a Hotelbe. De Sheba az igazgató, így azt gondolom, nem kell ehhez a könyvelő. Én személy szerint egy aláírás erejéig elviselem, ha kell.

Az eső egyébként nem tartott sokáig, de amikor itt esik, akkor az nem tréfa dolog. Szakad az eső. Valami olyasmi, mint otthon egy erős nyári zápor, zivatar, de ötször annyi csapadék esik. Az út menti vízelvezető árok félig tele lesz azonnal, ahol nincs beton és árok, ott az út fele, háromnegyede víz alá kerül öt perc alatt.

Elkiabáltam az esőt, ismét rákezdett, és estig abba se hagyta.

119.nap Október 22. Csütörtök

Piacnap, és akad vásárolni való is, szép hosszú a lista. A fél zöldség-gyümölcs piacot meg kéne venni. Persze ananászt nem kaptam, de azért túl fogom élni enélkül is. Illetve ez így nem igaz, mert tudtam volna ananászt venni, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag megemelték az árát, így tiltakozás képpen nem vettem. Mondtam a nőnek, hogy ennyiért adja el másnak, vagy rohadjon rá a boltban.

Délelőtt, a vásárlás után nekiültem a könyvelésnek. Át kell nézni a számlákat és minden létező papírt, meg az excel fájlokat is. Nem túl örömteli munka számomra, de elég jól haladok vele. Holnap kész lesz az egész.

A könyvelés után Shebával és Hannah-val elmentünk a Tourlandbe. Megittunk egy-két sört, beszélgettünk, egész estig, aztán mindenki ment haza.

118. nap. Október 21. Szerda.

Szintén. 

Reggelente van áram, így még mindig a szomszédra ébredek, általában korábban, mint terveztem. Október 26-án választások lesznek, addig türelemmel kell várnom. Aztán megint lehet irodáról irodára menni a megoldás reményében.

A Tourland menedzsre meglátogatott, hogy meghívjon egy grillpartyra szombaton. Állítólag mindenki ott lesz, aki számít a városból, rendőrkapitány, UWA, vendéglátósok, iskolaigazgatók stb… white tie party helyi módra. És egyedül ott lehet értelmezhető áron Jack Danielst kapni, szóval több okom is van, amiért nem hagyom ki az eseményt.

Kávészafari. Beszéltem Juliussal, de a helyi dolgokon kívül semmi értelmeset nem tudtam kihúzni belőle. A neten nem sok mindent lehet találni ezügyben. Egy cég van aki Kampalában csinál valamit, de a maradék 500 km-es úton levő ültetvényekhez, vagy feldolgozókhoz még egy telefonszámot se találtam. Azért nem adom fel, de elég kilátástalan keresésnek bizonyul a dolog.

117. nap. Október 20. Kedd.

Elfelejtettem aznap megírni mi történt, de mivel ma nem jut eszembe semmi, szerintem egy átlagos hétköznap volt. Feljöttem a városba, vissza a hotelba….kb ennyi.

Megpróbáltam kideríteni, hogy hol lehet kávéültetvényeket látogatni, de Julius, a Coffe Safari-s srác nem volt a városban. Majd holnap.

116. nap. Október 19. Hétfő.

Reggel 10-kor sikerült felébrednem, de elképesztően rosszul voltam, így a természet hívása után visszaborultam az ágyba még 3 órára.

A piacnaphoz képest alig vannak a városban emberek. Most vetik a termést a parasztok, így kevés az eladható áru, kevés az árus is. A srácok szerint, amint beérik a termés, megint tele lesz a város, és az árak is mérséklődnek egy kicsit.

Megreggeliztem, majd megvettem a dolgokat, amiket a srácok kértek a hotelba. Valaki felhívott, hogy szobákat szeretne foglalni, ezt is elintéztem. Gondoltam átmászok a Golden Monkey-ba, megnézni mi a helyzet, de mikor indultam volna elkezdett esni. Behordtuk a bútorokat, hogy ne ázzanak el. 3 perc múlva zuhogott az eső, így visszabújtam a szobába egy kis időre.

6 körül értem vissza a hotelba. A zene ordít megint, de a ház előtt egy lélek sincs, és amennyire láttam belül se volt senki. Szól a zene a vakvilágba. A városban is van most egy fazon, aki eddig választási kampányt ordíttatott a hangfalakból. A városvezetőség állítólag szólt neki, hogy kampánycsend van, azóta afrikai zene szól. A városban annyira nem zavaró, mivel egyébként is zaj van az autók és emberek miatt.

Beszélgettünk egy kicsit a srácokkal, aztán visszavonultam a szobámba.

115. nap. Október 18. Vasárnap.

6:40-kor hívott Szilász, hogy a reggeli benne van-e az árban? Nem voltam boldog a hívástól, de mondtam, hogy igen, aki a neten foglal, annak benne van a reggeli az árban. Legalább megkérdezte, ez a jobbik eset.

6:45-kor a szomszéd benyomta a reggeli híreket kakaón.

Musa is felhívott fél 8 körül, hogy van egy eladó kakasa, ha érdekel, akkor elhozza most. Oké, hozzad. Megvan az ebéd.

Feljöttem a Bisztróba, de a kakast otthon hagytam, így pár száz méter múlva visszafordultam érte. Az úton mászkáló emberek elég értetlenül néztek, hogy mit csinálok, de nem nagyon érdekel. Ha elmagyaráznám nekik, akkor se biztos, hogy felfognák.

Shebával azt tervezzük, hogy grillezünk egyet a Mutanda tónál, remélem, ma később jön az eső, és jó időnk lesz a tónál.

Hannah, Max barátnője is velünk tartott a grillpartyra, ami egész jól sikerült, bár köretet elfelejtettek készíteni a csirkéhez, és valahogy csak az egyik combja került az asztalra. Igazán kedvelem Shebát és az embereit, de nem nekik vettem. Mindegy, legalább az italokért nem kellett fizetni.

Beszélgettünk minden féle témáról, az UN segélyeiről, a választásokról Ugandában és Kongóban. A kongói helyzet nem nagyon érdekel, nem is tudunk túl sokat róla. Ami az ugandait illeti, ennek sajnos közvetlen hatása van a zajos szomszédunk miatt. Erről is esett szó. Sheba elmondta, hogy mit mondott tulajdon képpen Bosco, amikor leültünk beszélgetni vele. Annyit mondott, hogy ő élvezi a zenét, az emberek boldogok tőle, és ha ez nekem nem tetszik, dugjam be a fülem. Szarik a törvényekre, rá ezek nem vonatkoznak, úgyhogy röviden, tömören mindenki bekaphatja. Talán szerencse, hogy nem ott helyben fordította le Sheba a mondatokat, bár azt nem értem, hogy a helyi főnök, aki ott volt velünk, miért tűrte el ezt a beszédet és modort.

A szomszédokat is furcsállom. Kezdenek elképesztően kétszínűnek mutatkozni. Ha én panaszkodom, akkor ők is, de amint hazamegyek, vagy megfordulok, megint senki nem csinál semmit. Félnek vagy nem félnek, azt nem tudom. Húszan vannak egy ellen. Most azt hallottam, hogy Bosco egy sötét varázsló, és elátkozza, aki ellenszegül….valami ilyesmit. Hihetetlen, de a helyiek úgy tűnik, még mindig hisznek a varázslatokban. Van a városban két ember, akik a térdeiken közlekednek, mivel nem tudnak járni. Elég csúnya izomsorvadással küzdenek, de a helyiek azt hiszik, hogy valaki megátkozta őket és azért nem tudnak járni. Nehéz ilyen mély ostobasággal harcolni, de talán én is felöltöm a varázsló köpenyem. Hátha akkor történik valami. J

Szóval október 26-án lesz a parlamenti képviselők választása. Addig a fű is megáll a növésben. Utána talán lesz valami eredmény. Ha továbbra sem változik a helyzet, akkor ki lehet hívni a rendőrséget. Ha az sem működik, akkor el lehet menni Kampalába, a helyi irodista lusta szemétládák főnökeihez panaszkodni, hogy itt senki nem csinál semmit. Ezzel csak annyi a gond, hogy ezután nem lesz több „barátom” az itteni irodákban, és ettől alkalom adtán igen nehéz lehet az élet, így ezt lehetőleg elkerülném.

A harmadik megoldási lehetőség Sheba szerint az, hogy kibékülök Boscoval. A helyzet az, hogy nem vesztünk össze, csak van egy kis problémánk, amit hiába igyekszem megoldani, nem nagyon sikerül. Nem tudom ugyanis elmagyarázni ennek a félnótásnak, hogy ez nekünk probléma. Nem érti, hogy miért, hiába magyarázzuk többen is. Szarik az egészre, most 10:07-van, és ordít a zene. Őt nem érdekli senki más, saját magán kívül. Így nem tudom, hogyan lehetne „kibékülni”. Én pénzt nem adok neki, az biztos. Az összes idióta szomszéd is elkezdene idegesíteni valamivel, csak hogy pénzt kapjanak ők is. Ez sem megoldás, mindemellett nem garancia arra, hogy a zene elhallgat.

A beszélgetés után visszamentünk a Golden Monkey-ba, inni egy sört. Max is csatlakozott, aminek az lett a nem várt eredménye, hogy hajnal 4-ig ittunk. Mivel whiskey nem volt, Max vett egy üveg Uganda Waragi-t, és azt kezdtük el pusztítani a sör mellé. Tovább beszélgettünk az élet nagy dolgairól, az európai migránskérdésről, emberekről, történetekről, és sok másról. Egész érdekes társaság vagyunk. Egy amerikai mérnök, egy Svéd friss diplomás lányka, egy ugandai vállalkozó és egy Afrikába csöppent magyar agrármérnök, aki vendéglátós lett. Egy Dél-Amerikai és egy Ausztrál talán hiányzik, de sajnos nem találtunk egyet sem. J

Hajnali 4-kor értem a Bisztróba, szegény Szilászt felkeltettem, de nem tűnt különösebben meglepettnek, vagy sértődöttnek. Sőt, kicsit olyan volt, mintha számított volna rá, hogy az éjszaka közepén fel fogom kelteni. Másnap kiderült, hogy itt mindenki kommunikál mindenkivel, gyakorlatilag azonnal, h valamit ők tudni akarnak. Csak akkor nem, amikor én akarok tudni valamit. Akkor valamiért kurvasokáig tart kideríteni egy információt.

Ezek ismeretében továbbra is kívülállónak érzem magam, és feltehetően ezt az itteniek 99%-a is így gondolja. Technikailag igazuk van, mivel nyilvánvaló tény, hogy nem vagyok afrikai, de ennél kicsit többről van szó. Talán idővel ez majd változik, majd meglátjuk, milyen események jönnek még.

Néha megértem az indiaiakat, akik itt dolgoznak. Úgy beszélnek az alkalmazottaikkal, mintha a seggükből rángatták volna ki őket. Lekezelően, néha megalázóan, parancsolóan, mintha rabszolgák lennének. Ez európai szemmel rendkívül szokatlan, és számomra visszataszító viselkedés. Különösen akkor, amikor a mi indiai vendégeink beszélnek úgy az alkalmazottainkkal, mintha kóbor kutyák lennének. Az a baj, hogy az indiaiak sem ismernek más módot a kommunikációra, így ezen nem nagyon tudok változtatni. A srácokat láthatóan nem igazán zavarja a dolog, én meg túllépek a dolgon és le van tudva az egész. Legalább sokat vannak nálunk és fizetnek. Az a legszerencsésebb eset, amikor más vendégünk nincsen, mivel az indiaiak ordítanak. Ha kell, ha nem. Szól az indiai muzsika a telefonról mindenhol, és a szobájukból ordítanak a konyhába, ha valamit enni vagy inni akarnak. Legszívesebben tarkóncsapnám az összeset, hogy tanuljanak valami modort, de ez itt nem működne, így felesleges energiapazarlás lenne, nameg a vendégért „mindent” ugyebár.

Beestem az ágyba és aludtam.

114. nap. Október 17. Szombat.

Reggeli után szedtem egy kis salátát és petrezselymet a kertből, ezekkel indultam el a Bisztróba. Ígértem egy kis petrezselymet a Rafikibe is, és mivel rengeteg van, szívesen adok nekik egy marékkal.

Letettem a kocsit a szervizben, ott is hagytam, Bosco majd hív, ha kész van.

A Bisztróban elég nagy nyüzsi van ma szerencsére. Van egy párocska Brazíliából, akik előző nap bejöttek ebédelni, de a szállásuk nem tetszett nekik, így ma a mi vendégeink lesznek.

Beesett két kanadai lányka is, akik Kabaléban önkénteskednek, ha jól értettem. Nekik éppen Gorilla permit-et vadászunk, kevés sikerrel. Én sem akarnám kifizetni a 700 dollárt érte, és néha, ha szerencsénk van, hozzá lehet jutni nem felhasznált jegyekhez fél áron, vagy akár olcsóbban is, ha épp úgy van.

Megérkezett egy Olasz pár is, akik online foglaltak. Itt kisebb kavarodás volt, mivel a sofőrjük, aki állítása szerint bejárta egész Afrikát és Európát, nem éppen kellemes személy. Elhozta a barátnőjét is, amivel nem is lenne semmi probléma, csak éppen nem akarja kifizetni az ő szállását. Megvitattuk a kérdést, ami nem volt éppen egyszerű, de sikerült mindenkinek megfelelő megoldást találni.

Annyi volt a probléma, hogy az olasz pár neki is foglalt szállást, de a csajnak nem. A srác viszont nem akarta, hogy neki foglaljanak stb stb… Gyerekes és sértődött módon viselkedett, amit elég nehéz kezelni. Félreérti a munkáját sajnos, és nem kommunikál. Ha szólt volna előre, hogy négyen jönnek, és az egyéb részleteket is közli, akkor a világon semmi probléma nem lett volna.

Magyarázta, hogy Ő márpedig rendszeresen hoz ide vendégeket, minden hónapban jön. Én négy hónapja vagyok itt, de még sose láttam a srácot, se a kocsiját. A vendégkönyvben sem szerepel sehol. Amikor megkért, hogy segítsek neki megkeresni a legrövidebb utat Tanzániába, hamar kiderült, hogy soha életében nem járt még azon az úton, ami innen Tanzániába visz, így elég hiteltelen az emberünk, de azért megpróbáltam neki segíteni.

Mosogatás közben megérkezett egy raszta csávó, „No worries Bro!” köszönéssel. Van valami rendes neve is, de mindenki BIG FOOT-nak hívja, mivel az egyik lábán magasított ortopéd cipőt hord, és elég furán jár, még így is. Állítólag régen normális volt, de elszívta és elitta az eszét. Most is alkohol szaga volt, de legalább kezet fogni nem kellett vele. Megkérdezte, hogy beszélhet-e a vendégeinkkel, a brazilokkal. Mondtam, hogy holnap reggel mennek, de felőlem, ha őket nem zavarja, beszélgessen velük. A beszélgetés mintegy 1,5 percig tartott, majd csalódottan jött vissza a konyhába, hogy hát ők mennek… Én megmondtam…

Miután lement a délelőtti nyüzsi, mi is megebédeltünk, majd alig, hogy befejeztük, majdnem mindenki visszajött ebédelni is, így kezdtük előröl a főzőcskézést. Meg kell, hogy mondjam, kifejezetten élveztem a dolgot.

Egyébként a probléma az olasz vendégek sofőrjével este tetőzött, 8 óra körül, így aránylag későn értem haza a hotelbe. Az olaszok egyébként mindennel meg voltak elégedve, és sajnálatukat fejezték ki, hogy a sofőr ilyen ostoba, de nem találtak mást az első afrikai túrájukra. Névjegyet cseréltünk, mivel később tervezik, hogy a sofőr nélkül visszajönnek ide. Gondoltam, lefekszem és alszom egy jót, majd reggel korábban megyek a Bisztróba, megnézni, mi történik.

113. nap. Október 16. Péntek.

Reggeli után felmentem a városba, a kocsit szervízelni kell, mert a jobb első keréknél nem stimmel valami. Bosco megnézte, holnap viszem vissza, amint megérkezett az alkatrész hozzá.

Nem sok izgalmas dolog történik mostanában. Ma is valami választások vannak, ha jól értettem, de hogy miről, azt nem tudom.

Zaj ügyben semmi reakció. Bementem ugyan az irodába, de senkit nem találtam bent ismét.

A csirkék jól vannak, köszönik szépen. Az egy megmaradt napos csibe jól viselkedik, eszik, iszik, növöget.

Mindenki jó egészségnek örvend szerencsére, bár a szomszédos Lodge egyik alkalmazottja elvesztette az édesapját, így a hétvégén temetés lesz. Nem vagyok hivatalos, de nem is szeretek temetésre járni. Itt kb minden második nap azt hallani, hogy meghalt valaki. Szomszéd, ismerős, rokon, vagy a rokon ismerőse. Falun vagyunk, hiába város a titulus, itt mindenki ismer mindenkit, mindenki mindenkinek a szomszédja, aki 2 km-es körzetben lakik. A legtöbb haláleset valamilyen közúti baleset miatt, vagy betegség kimeneteléül következik be, legalábbis az alapján, amit hallottam eddig. Elég furcsa ennyit hallani, mivel otthon szerencsére nagyon ritka, hogy valaki, aki közeli rokon vagy ismerős, nem az öreg kora miatt halálozik el.

112.nap. Október 15. Csütörtök.

Reggeli után felmentem a városba, mivel gázpalackot kell cserélni, és venni is kell ezt-azt. Piacnap van, így ma lehet vásárolni olcsóbban, mint a boltokban.

Vásárlás után átnéztük a foglalásokat és a könyvelést, majd ebéd után kártyáztunk egy kicsit.

Sheba rámcsörgött, hogy a Rafikiben van, fussunk össze. Oké. 10 perc múlva elindultam a Rafikibe, de Shea nem volt ott, amin kicsit meglepődtem, mivel úgy hívott fel, hogy ő már ott van. Sebaj, megvárom. 2 perc múlva meg is érkezett. A lába javul, de a gázpedált még nem tudja rendesen nyomni, így nagyon lassan vezet.

Judith közben előkerült, így egy kisebb szentbeszédet is végig hallgattam, majd ettünk egy kis roston csirkét. Némi beszélgetés után visszaindultam a hotelbe a vásárolt holmikkal.

A szomszédból ordít a zene ismét, így írtam egy sms-t az RDC-nek, hogy ugyan hol tart a dolog, mert kezd bosszantó lenni. Most már nem is a zene az igazán bosszantó, hanem az, hogy senki nem csinál semmit, én meg nem tudok mit kezdeni a dologgal, mivel egyelőre turistaként vagyok itt. Panaszkodni mehetek az irodákba, de ez egyelőre nem túl hatékony.  Mindenki magyarázza, hogy legyek türelmes, mert választások vannak 26-án, és addig senki nem csinál semmit, de eléggé fogytán az egyébként sem híres türelmem.

111.nap. Október 14, Szerda.

Ma se mentem a városba, folytattuk a kertészkedést ameddig az eső el nem kezdett esni, olyan délután 3 körül. Egészen este 9-ig esett, ha nem tovább, így legalább a növények meg a békák örülnek.

110.nap. Október 13. Kedd.

Az esős évszaknak megfelelően ma sincs verőfényes napsütés reggel. Köd viszont annál inkább. Ettől függetlenül nincs igazán hideg, egy pulóverben elvagyok. Reggeli után nekiláttunk kertészkedni egy kicsit. Gazolás, szegélynyírás. Persze nem motoros fűkaszával, hanem kézzel, sarlóval. Elég lassú művelet, de annyi előnye azért van, hogy egy menetben össze is szedem a levágott füvet, nem kell gereblyézni.

A fűkaszálás után nekiláttam a sövényt tisztogatni, a srácok közben ebédet főztek és/vagy segítettek kertészkedni. Ma nem megyek a városba. Elég volt az előző pár nap. Állandóan sötétben hazavezetni nem túl nagy élmény itt.

Kész az ebéd. Csirke „leves” mindenféle köretekkel. Remek! A helyi csirke húsa nem puha ugyan, de nagyon jó íze van.

Ebéd után elkezdett szakadni az eső, és elment az áram is, így kényszerpihenő következett, majd az eső után folytattam a sövény kigazolását. Van még mit csinálni vele, de ha kész lesz, és a metszés után újra nőni kezd, akkor nagyon szép sövényünk lesz.

Letusoltam, egy gyors vacsora, Iron Man II., és megyek aludni, mivel internet egyáltalán nincs, legalábbis használható verzióban. Persze a film közepén elment az áram ismét, így egy gyors átkapcsolás-szüntet is beiktattam. Remélem egyszer, még ebben az emberöltőben, lesz a világnak ezen a felén is normális infrastruktúra.

109.nap Október 12. Hétfő

Felmentem a Bisztróba, ugyanis piacnap van, és van mit vásárolni. remélem, ma mindent sikerül beszerezni.

 Elindultunk a piac felé, amikor Debora hívott, hogy merre járok. Tegnap ugyan mondtam, hogy 11-kor megyek a piacra, és az órámra nézve nem is késtem 10 percnél többet. Szilásszal megvártuk Deborát a kapunál, majd bementünk körülnézni. Én „mukeni”-t vettem a csirkéknek a táphoz, Debora a mindenféle szöveteket nézegette, meg babot próbáltunk venni, de nem volt jó minőségű, vagy eszement árakat akartak érte. Két fehér ember az már 3,5-ös szorzó az árakat illetően. egyébként elég lightos nap van, nincs tömeg. Én nem bánom, mert nem szeretem a zsúfoltságot, de ez azzal is jár, hogy sokkal kisebb a választék.

Felmentünk a zöldségpiacra is maraqujáért meg paprikáért. Debora vett két csirkét ebédre, az egyiket Shebának, a másikat nekünk. Azt mondta, még sose vett csirkét senkinek ajándékba… örömmel elfogadtuk a csirkéket, bár az alku része nem volt egyszerű, de sikerült.

Vásárlás után beültünk a Bisztróba ebédelni, Sheba is megérkezett. Paradicsomos húsgombócot ettünk sültkrumplival.

Judith nem került elő reggel, és a telefonja is ki volt kapcsolva. Mindkettő. Így Sheba nem volt teljesen nyugodt, és a fél falut elküldte, hogy azonnal kerítsék elő Judith-ot. Kettő körül magától előkerült, de még mindig senki nem tudja miért tűnt el, és hol volt. A mai nap ezzel az idegeskedéssel telt, már ami Shebát illeti.

Én visszamentem a hotelba, hazavittem a bevásárolt cuccokat. A csirkeólhoz érve éppen azt láttam, hogy a csirkék valami nagyobb darab dolgot „tépnek cafatokra” és eszik meg. Sajnos az egyik naposcsibe volt az a dolog. Nagyon nem örültem neki, és egyáltalán nem értem, hogy mi történhetett. Kaja van bőven, víz is van, hely is akad, és eddig nem bántották őket, így egyelőre fogalmam sincs mi történhetett. De akkor sem vagyok boldog tőle.

A szomszédot sehogy nem tudom előkeríteni, hogy egy kicsit meggyorsítsam a földvásárlást, mivel akkor sokkal több hely lenne a csirkéknek, és a hasonló balesetek elkerülhetőek lennének.

A hazahozott kakast beraktam a raktárba, de 5 perc múlva valahogy a tyúkólban volt, persze összekötött lábbal, és Józsi épp azon dolgozott, hogy eltávolítsa a félig mozgásképtelen vetélytársat az udvarból. Az meg persze nem tudott elmenekülni. Erik meg ott állt és nézte, ahogy Józsi tépi a másikat.

-Hogy a fenébe került a kakas a kerítésen belül?

Erik:-Én tettem oda.

-De miért? Mondta valaki, hogy tedd oda? Nem véletlenül a szobába tettem!

Bementem a baromfiudvarba, és visszapakoltam a kakast a szobába. Majd holnap megesszük ebédre.

Visszamentem a városba, mivel Brúnó kajáját elfelejtettem elhozni, ha már végre megérkezett. 25 kilo marhahúsos kutyatáp.

Ittunk egy finom kávét a Bisztróban, majd átmentünk a Rafikibe a másik kakassal, amiből vacsora lett. Mondhatni a szokásos társaság: Sheba, Debora, Knight, Én, illetve beugrott Bruce is, meg érkezett két amerikai turista, vagy önkéntes, ezt nem tudom. Botrányosan unalmas formák voltak, különösen a csaj. Flegma, életkedvtelen ostoba kaliforniai picsa, elképesztően rossz testtartással. Az állandó arckifejezése olyan volt, mint aki egy rohadt citromba harapott, és kiköpni sem tudja a savanyú és büdös gyümölcsdarabot.

Közben próbáltuk megszerelni a hifit, hogy valami zenét is tudjunk hallgatni az italozáshoz. az italozás apropója az volt, hogy Debora holnap reggel elutazik Kampalába, majd visszarepül Hollandiába, így egy apró búcsú bulinak indult az este.

Sheba még mindig ideges volt Judith miatt, így neki nem kellett volna fele annyi viszki sem a berúgáshoz, mint amennyit megivott.

Deborát hazavittem a Sawába, majd visszamentem a hotelba, de előbb beugrottam a Bisztróba a 2 kg darált húsért, ami két napja a fagyasztóban pihen, mert mindig elfelejtem levinni a hotelba.

A hotelba érve betettem a húst a fagyóba, majd elindultam a szoba felé, de persze már vak sötét volt, így az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az éjjeli őrök kifeszítették a ponyvájukat az eső ellen. A ponyvát pedig az ösvénye átívelő, három kötél tartja a helyén. Ezeken majdnem sikerült teljeses sebességgel keresztülhaladni, de szerencsére az elsőnél megálltam, és a ponyva is a helyén maradt.

108.nap. Október 11. Vasárnap.

A mai nap egy kicsit derűsebben indul, így a terv az, hogy grillezünk egyet a Mutanda tónál a reggeli szokásos teendők után. Mivel azonban reggeli után elkezdett cseperegni az eső és mindenfelé felhős volt az ég, ezt a tervet lefújtuk, de azért a városban találkoztunk Shebával és Deborával. Beszélgetős délután volt a mai.

Este átmentünk a Tourlandbe egy italra, amiből kettő lett, vagy talán több is. Judith megint előkerült valami pénzügy miatt, kicsit diskuráltak Shebával, majd elment, azzal az utasítással, hogy másnap reggel jelentkezik.

107. nap. Október 10. Szombat

Nincs túl jó idő reggel. Felhősen, kissé hűvösen és párásan indul a nap. Áram megint nincs, de kezdem megszokni. A szolár mintha magához tért volna, és megint rendesen működik, nem merül le fél nap után, így azért az alapvilágítás és a fagyasztó üzemel.

Meglátogattam Shebát a Rafikiben. Javul a lába, és egyre többet járkál, de azért a mankóit még magával hordja, mert támasznak néha elkél. Leadtunk a konyhára 2 csirkét, hogy főzzék meg őket, és utána egy banántortát is készítsenek. Debora is jön majd ebédre. Az ebéd itt 13:00 és 15:00 között bármikor ebédnek számít, így ha ebédre hívnak valahová, teljes nyugodtsággal fogyasztom el a reggelimet, mivel mire az ebéd kész lesz, újra éhes leszek.

Sheba szerint annyi csirkét eszünk, hogy lassan a csirkék tüntetést fognak szervezni…itt ugyanis drága ételnek számít egy csirke (illetve kakas), főleg mert egy egész kakasért 20.000 shilling a minimum ár, amit a piacon elkérnek. Általában sérelmezik, hogy én is csak ennyit vagyok hajlandó fizetni érte, de nem nagyon érdekel.

Esik. Elég álmosító az idő, így netezés közben el is aludtam egy kicsit. Sheba szerint még horkoltam is. Ezt nem tudom, honnan veszi, mivel ő előbb elaludt, mint én…aztán felébredt, és Barack Obama beszédeit kezdte hallgatni a youtubeon. God bless America és társai…elég unalmas volt.

Amikor kisütött a nap, akkor azonnal nagyon meleg lett, és kiültünk az udvarra egy kicsit melegedni. Judith is beugrott valami pénzt elvinni a valahová. Judith a könyvelő Sheba iskolájában, de valamiféle rokoni kapcsolat is fűzi Shebához, vagy legalább is törődik vele. Egy másik lány is beugrott köszönni. Az ő neve Knight. Angolul ezt „nájt”-nak ejtik, ami hasonlóan hangzik a „Night” szóhoz, ami éjszakát jelent. Ezen a néven nem is lettem volna meglepődve, de amikor Debora elmagyarázta, hogy nem Night, mint éjszaka, hanem Knight, mint lovag, akkor azért elkerekedett a szemem. Egyébként Knight tanárnő, és Sheba „fogadott” lánya. A bátyja lánya volt, de sajnos Sheba bátyja meghalt, így most Sheba gondoskodik az ő családjáról is.

Elkészült az ebéd, kb 3-fél4 lehet az idő. Jóízűen elfogyasztottuk, majd ismét elkezdett esni az eső. Debora elment megnézni hol lakik Knight, mi meg visszadőltünk egy rövid ebéd utáni pihenőre.

A pihenő végeztével beugrottam a Bisztróba, csak egy gyors ellenőrzésre, de szerencsére minden a legnagyobb rendben van. Sajnos nem vagyunk tele vendégekkel, de egy-egy indiai azért mindig akad valamelyik szobában.

Átmentünk a Tourlandbe, hátha van valami izgalmas dolog. Volt is, esküvő, így nem mentünk be zavarogni, inkább visszamentünk a Rafikibe még egy sörre, aztán este irány a hotel.

106. nap. Október 9. Péntek

Jó hírrel indul a nap. A reggeli kávém közben Louben szólt, hogy kikelt két kiscsibe! Remek! 

Megyek is megnézem őket. Nagyon aranyos kis pehelycsomók. Az öreg sárga tyúk a mama, amelyik már akkor itt volt, amikor megérkeztem. Vigyáz rájuk, melengeti őket és ezerrel keresi nekik a kaját. Főleg rovarokat igyekszik kikapirgálni a földből. 5 perc kapirgálás, majd 10 perc pihenő következik. Az itatókat visszatettem a földre, remélem, isznak a kicsik. Holnap kapnak egy kis vitaminkoktélt.

A többi csirke se piszkálja őket. Ha esetleg valamelyik mégis 5 centinél közelebb mer menni, az anyuk olyat odavág neki, hogy azonnal az udvar másik végébe fut a „betolakodó”.

Az Ugandai Függetlenség Napja van, így elvileg ez munkaszüneti nap. Az irodák zárva, de a legtöbb bolt nyitva van. Főleg az indiaiak, mivel őket nem érdeklik az ugandai ünnepek.

Elmentem megnézni mi is ez a mulatság, de semmi különösebben érdekeset nem találtam. A focipályán felvonultak az iskolások, katonai dísszemle volt, beszédeket mondtak, és kb ennyi. Egy csapat hülyegyerek megtalált, hogy igyak velük egy sört. Nem nagyon akartam, de közölték, hogy ingyen adnak egy sört, és igyak velük, mert Mr.Muchát mindenképpen szeretnék vendégül látni egy italra. Na, jó. Ittam egy sört, közben fárasztottak a marhaságaikkal, aztán mentem tovább.

Debora közben ismét megérkezett Kisoroba. Megbeszéltük, hogy iszunk egyet valamikor este, de nem tudom, lesz-e belőle valami, mivel most épp fél 8 van. Ez nekem már este. Az utcák korom sötétek, közvilágítás ugye egyáltalán nincsen,, és a létező összes ember vonul hazafelé, így egyelőre maradok a Bisztróban. Nincs kedvem senkit elütni, vagy a részegeket kerülgetni hazafelé.

Csodák csodájára visszajött az áram a Bisztróban, így legalább ezt a pár sort leírom, amíg várok.

105. nap. Október 8. Csütörtök

A mai nap is a dátum és a sorrend miatt szerepel a listában. Kicsit kertészkedtünk, feljöttem a Bisztróba, ahol megint nem volt áram, így ebéd után visszagurultam a hotelbe.

Annyi azért mégis csak történt, hogy a CraneBank managerét lecserélték, így most egy ismeretlen fazon ül a karosszékben. Még nem derült ki, mennyire kedves vagy nem kedves.

Reggel elmentem a piacra vásárolni, de mivel 9:30 volt, a piac gyakorlatilag üres volt. Csak paradicsomot árultak, a többi árus még nem érkezett meg, így üres kézzel sétáltam vissza a bisztróba. Visszafelé egy kis felvonulásba botlottam, készülnek a katonák a holnapi ünnepre.

104.nap. Október 7. Szerda

A reggeli 5-ös kelés, és a vendégek szélnek eresztése után visszadőltem aludni még 2 órácskát. 

Persze nekem kellett sms-t írnom Shebának, hogy akkor most mi lesz? Megyünk, vagy nem?

Jött a válasz fél 9-kor, hogy megyünk. Remek. Villámzuhany és reggeli, majd irány a város. Ettől függetlenül nem mentem gyorsabban 50 km/h-nál, mivel itt 10-20 perc nem is igazán számít késésnek. 

Éppen egy boda-bodát akartam megelőzni, amikor e szembe jövő boda-bodán észrevettem, hogy valami nem stimmel. A kettő között elvileg kétszer elférek, így ezzel eddig nem is lett volna baj. A szembe jövő kismotoron viszont három darab, 5 méteres deszkát szállított a sofőr, természetesen keresztben!!!! Ezt kicsit későn vettem észre, mivel szürkére voltak festve, mint az aszfalt, és semmiféle jelzés nem volt rájuk kötve. Így már nem férek el közöttük. Nagy fék, kis kormány, mindenki megúszta, csak a két bodás kicsit meg volt rémülve.

9:15-kor találkoztunk a Golden Monkeyban, majd beültünk a másik autóba és irány Kabale.

Út közben Mózes is beszállt. Mózes az Ugandai Vadvédelmi Szolgálatnál (UWA) dolgozik, ő a helyi fővezér. Megkérdeztem, mik a lehetőségek, vagy mit, vagy kit kell megkeresni az állatexporttal kapcsolatban, de sajnos nem tudott választ adni. Annyit mondott, hogy a főnökét keressem meg Kampalában. Megpróbálok majd egy e-mailt írni, de erre nem mindig jön válasz, így lehet, hogy a legközelebbi Kampalai kiruccanáson útba kell ejteni a központi UWA irodát.

Semmi izgalmas nincs abban a városban. Az utak nincsenek lebetonozva, az utcák is átlagosak, semmi extra. Van egy utca, ahol a szerelők vannak, egy ahol mindenféle cuccot lehet vásárolni és egy ahol benzinkutak és kajáldák vannak. Kb ennyi. Az indiai szupermarketben sikerült eper és barack dzsemet venni, ennek legalább örülök. Vettem egy ananászlevet is, de gyakorlatilag a 90%-a cukor, a maradék 9% víz és 1% ananász aroma is helyet kapott benne, így nem volt valami nagy élvezet meginni.

Hazafelé se történt semmi különös.

103.nap. Október 6. Kedd.

Reggeli után a Bisztróba mentem, és mit ad Isten, Tushabe pont megérkezett begyűjteni a gratulációt, és persze előállt egy-két javaslattal, hogy hogyan képzeli ő az együttműködést. Sajnos az összes javaslat, kizárólag a pénzről szólt, amit neki kéne adni. Igaz, nem nyíltan, csak burkoltan. Mind önző, a mi érdekeinket figyelembe nem vevő javaslatok voltak, amiket nem tudtam elfogadni. Vagy kitérő választ adtam, vagy annyit mondtam, hogy majd gondolkozom rajta.

Felajánlotta a segítségét is, erre közöltem, hogy a ZAJ, ami a szomszédunkból jön, az a Hotel elsődlegesen megoldandó, és egyben legnagyobb problémája. Ameddig ezt nem sikerül megoldani, addig sajnos nincs mi másról beszélnünk.

Természetesen jött az ötlet, hogy akkor fizessük ki Bosco egyik kölkének a tandíját…ezt már fentebb leírtam…

Hiába magyaráztam, hogy de mégis hogyan fizessük ki, ha ez a bolond öregember zajong, ezzel elriasztja a turistákat, és nem lesz bevételünk, amiből kifizessük a tandíjat!? Nem hiszem, hogy nektek nagyon magyarázni kéne a dolgot, de Ő nem érti. Illetve lehet, hogy érti, de ebből neki semmi haszna nem származik, így kussolt.

Na itt jött a példa, hogy de 2 km-rel odébb is van zene, és a szomszédban meg iskola van és panaszkodnak, hogy nem lehet tanítani a zaj miatt.

Persze, hogy nem lehet, én is háborognék hasonló helyzetben. Állítólag a zenész csávó a saját zenéjét reklámozza, azért ordít 500 db-el a hangszóró, az iskola közvetlen szembe szomszédságában. Biztos szükség van erre, hogyne, aha, persze. Tushabe azt tudta mondani, hogy hát nem kellett volna oda iskolát építeni….

Mert egy helyi önjelölt DJ bizonyára fontosabb, mint 200 gyerek zavartalan tanulása, akik esetleg többre vihetik, mint a szomszédjaik, vagy a szüleik, és talán nem csak kapálni fognak naphosszat a jövőben, de ez Tushabét megint csak nem érdekli.

Mondtam, hogy nem ismerem a szituáció hátterét, de ha a mi esetünkre fordítjuk le a dolgot, akkor talán Bosconak kellett volna máshol zenélnie, mivel itt egyszer már befejeztettük a zenélést, némi rendőrségi közreműködéssel, ahogy tudom. Ebből talán lehetett volna tanulni, és nem itt nyitni az új zajbazárt.

Meg, hogy ha már itt ez a befektetés megvalósult, akkor ugye nekünk hozzá kéne járulnunk a közösséghez.

Elmeséltem, hogy abból az adóból, amit a befektetők befizetnek, abból épültek az aszfaltozott utak, abból volt pénze a városnak a szép virágokra, amiket ültettek (mert állítólag ez is az ő ötlete volt), és ha már ilyen kedvesen elárulta, hogy a városi tanácsnál dolgozott, az ő fizetése is a befektetők pénzéből került kiosztásra. Mindemellett hetente százezreket költünk a vásárlásra, ami szintúgy a helyi gazdaságot élénkíti, és mivel a piacra megyünk, a közösséget szolgálja. Fizetjük az adót is, ami szintén a város és a falu zsebeibe folyik, így igazán nem lehet azt mondani, hogy mi nem járulunk hozzá a közösséghez.

De ez ugye nem az Ő zsebébe folyik, így ezt elég nehezen vette tudomásul.

Itt elakadt a lélegzet, és valami teljesen másról kezdett el beszélni, hogy a többi hotel meg a kert, meg a város meg a kisfaszom….senkit nem érdekel. Kedvesen gratuláltam még egyszer, majd elbúcsúztam.

Igen sajnálatosnak vélem, hogy egy ennyire önző és ostoba ember meg tud nyerni egy választást, és hatalom kerülhet a kezébe. Ez sajnos úgy lehetséges, hogy egy szavazat kb 5000 shillingbe kerül, és ha hangosan körbeautókázol mindenhol, hogy hééé, szavazzatok rám, adok ötezret, akkor rád fognak szavazni. Ugyanis a földműveseket egyáltalán nem érdekli ki lesz az új bokorfőnök. Bár úgy néz ki, hogy örülnek neki, hogy egy ismerős nyert, ez sajnos akkor is csak a pénzről szól, semmi többről. Most éppen azt várják, hogy mikor lesz az ünneplés, és mikor ihatnak ingyen megint. Ha nem Tushabe lenne, akkor is azt várnák.

Ezután megebédeltem, majd elmentem kirándulni. Kicsit ki kellett szellőztetni a fejem. Tettem egy 3-4 órás túrát a közeli dombokon. Rendkívül jó és nagyon fárasztó is volt egyben, gondoltam, hazamegyek a hotelba és alszom egy jót.

A hazamenéssel nem is volt baj. Megérkeztem, mentem, hogy megetessem a tyúkokat. Délután szoktam nekik füvet adni, nagyon szeretik. Ahogy etetés után ültem az ól előtt, néztem, ahogy próbálják egymás elől elenni a füvet, mintha nem lenne elég mindenkinek, látom, hogy June futva közelít. Ez eddig még nem fordult elő soha. Mi lehet a baj?

Négy kedves európai turista érkezett, és szeretnének itt aludni, de érdekelnék őket az árak és a többi részlet. Kedvesen körbevezettem őket, megnézték a szobát, mondtam egy kedves árat is 2 szobára vacsorával és reggelivel együtt. Maradtak, így lőttek az alvásnak, de legalább vannak vendégek, és ennek mindenki örül.

Megvacsoráztak, majd kiderült, hogy másnap Gorilla nézőbe mennek a Bwindi erdőbe, ami nekem 5-órás kelést jelent. Gondoltam nem baj, majd alszom utána. Igen ám, de ekkor jutott eszembe, hogy másnap 9-kor a Golden Monkey-ban kéne lennem, mert Shebával megyünk Kabaléba elvileg, amit majd még reggel egyeztetünk.

A vendégek megvacsoráztak, majd elfoglalták a szobáikat, és elég hamar el is aludtak, vagy csak nagyon csendben voltak, mivel egy hangot se hallottam. Beállítottam az ébresztőt, majd lefeküdtem én is. Korai lesz a reggel.

102. nap. Október 5. Hétfő.

Reggeli után feljöttem a városba. Ma szavaznak a nemtudom melyik tisztségről, így az irodák és az iskolák zárva vannak.

Piacnap van ugyan, de nem történik semmi izgalmas. A szavazatok vadászata miatt egynegyed annyi ember van az utcákon, mint lenni szokott.

Este visszajöttem a hotelba, és megtudtam, hogy a mellettünk lévő megyében Tushabe nyerte meg a választásokat. Elképzelni sem tudom, hogyan sikerült neki, de sikerült. Egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy ne. Majd kiderül. Emlékeztetőül Tushabe a közvetlen szomszédja a hotelnek, és ő az, aki egyik héten el akarta adni a házát, a másik héten mégsem. Sajnos neki sincs sokkal több esze, mint Bosconak, így elég óvatosan kell kezelni a helyzetet.

101.nap. Október 4. Vasárnap

Reggel 9 körül keltem a városban. Elképesztően kényelmetlen az ágy a Sawában…Batwákra méretezték, ami azt jelenti, hogy kb 170 hosszú, szóval erősen lelógok róla. Nem volt túlságosan széles sem, de azzal nem volt baj. A két párna, ami az ágyhoz tartozik nagyjából olyan, mintha egy nagyobb, és egy kisebb kövön kéne aludni. Szóval nem volt valami kellemes. A betérő vendégektől ezért a szolgáltatásért nagyjából 15 amerikai dollárt kérnek egy éjszakára. Ötöt sem fizetnék, nemhogy 15-öt! Szerencsére én mentesültem a kötelezettség alól.

Reggel ugyan erősen tágra nyílt szemekkel néztek a recepciónál, hogy én meg hogy a viharba kerültem ide egyáltalán, de mivel ismernek, egyedül jöttem ki a szobából, és elmagyaráztam mi van, nem volt semmi fennakadás.

Hazamentem a Hotelba, minden rendben van szerencsére. A kakast bedobtam a csomagtartóba, vettem még egyet Augustintól, majd gyors tusolás után visszaindultam a Sawába, felvettem Deborát, majd a Rafikiben találkoztunk Shebával. Átpakoltunk mindent Sheba autójába, majd elindultunk a Mutanda Kempinghez, hogy ott fogyasszuk el a csirkéket, illetve „strandoltunk” is egy kicsit.

Van egy stég a tavon, amiről a helyiek szoktak ugrálni, vagy csak beesni a vízbe, józanul, de inkább ittasan. Mivel senki ne tud rendesen úszni, mindenki mentőmellénnyel „úszik” vagy ugrik a vízbe. Sőt, még mentő övet is hoznak!

Ahogy ücsörögtünk a stégen, a nap kicsit megsütötte Shebát, így elment szunyókálni egy kabinba, mi meg ott maradtunk. Én átvettem a fürdőnadrágomat, és ugrottam egy szép fejest! A víz kellemesen hűvös, de nem igazán hideg. Frissítő úszás volt. Kimásztam a stégre-ez volt a legnehezebb feladat az egészben, mivel létra vagy ilyenek nincsenek.

Nagyjából 10 perc múlva megérkezett egy rakás helyi forma, úszni és sörözni. Az egyikük, Roger, eszméletlenül be volt tépve és ittas is volt. amint ez igen hamar kiderült, ő a csoport bohóca, ugyanis mindenki szívatta és viccet csináltak belőle, amin aztán mindenki jót röhögött.

Kérkedett vele, hogy ő bizony hatalmas kígyókra szokott vadászni, és elképesztően jól úszik. Egyik sem igaz, de azért elhittük neki. Debora is nagyon tetszett neki, de nem volt kölcsönös a vonzalom, így én lettem Debora férje. A srác egyből arrébb ült fél méterrel, de azért dumáltunk tovább. 

Kisvártatva beugrott a srác is a vízbe, természetesen csak mellényben, amit nem tudott bekötni, így némi segítségre szorult. Debora is beugrott, én is, de hamar kimásztunk. Kicsit csodálkoztak a helyiek, hogy nem kell mentőmellény. Robert akkor akart bemenni, amikor kijöttünk, így panaszkodott egy kicsit, de aztán beugrott. Elképesztő. Kicsit közelebb kapálództa magát a stéghez és a parti nádashoz. Ekkor ordítva közöltük vele, hogy egy hatalmas kígyó van mögötte, és épp felé tart. Robert eszeveszett kapálódzásba kezdett, de 10 centinél többet nem haladt előre, közben nyelt egy kis vizet, és ordított, hogy kíííígyóóóóóóó kíígyóóóó, meg akar eniiiii! Mi meg persze visítva röhögtünk a stégen, a többi helyi fazonnal együtt.

Bedobtam a mentőövet neki, miután visszakalimpálta magát 10 méterrel beljebb, hogy kapja el, mert fáradt. A szél viszont szépen lassan kifújta a mentő övet a partra, így akármennyire csapkodott, nem tudta elérni az övet. ezen megint jót nevetett az egész banda, de aztán kihúztuk a vízből szerencsétlent.

Megérkezett egy francia párocska is úszni egyet. Ez ismét remek alkalom volt a szórakozásra, mivel látszólag ismerték Robertet, aki megpróbált franciául beszélni, de a „zsötemí”-n kívül nem sokat tudott mondani, de ezt rendkívül komikusan adta elő. Persze megint belökték a srácot a vízbe, aki igencsak meglepetten csapkodott a tóban.

Ezután a francia srác odaadta neki a távcsövet. Ettől el volt ájulva. Hát ez meg miféle varázslat lehet. azok a kövek ott a hegyen nagyon közel vannak. Hogy lehet ez? És ti, ott a vízben, miért vagytok ilyen nagyok, és miért vagytok ilyen közel. Menjetek messzebb azonnal! Közben kapálózott és legyezett a srácok felé. Pontosan olyan volt a jelenet, mint a filmekben, amikor egy bennszülött először néz bele egy távcsőbe, és baromira nem érti, mi történik. Elképesztően komikus volt.

Összepakoltuk a cuccainkat és visszamentünk a táborhoz, mivel hatalmas és fekete esőfelhők gyülekeztek, és nem akartuk megvárni, míg ideérnek.

Elfogyasztottuk a csirkéket, majd visszaindultunk a városba. Én hazajöttem a Hotelbe, és amint a szomszéd abbahagyta a zenélést, aludtam.

100. nap. Október 3. Szombat.

Reggeli, csirkeetetés, ellenőrzés, majd bejöttem a szobámba írni egy kicsit, mivel le vagyok maradva. 2 perc múlva elkezdett esni az eső, és az óta sem hagyta abba. A szél is elég erősen fúj, így nincs éppen kellemes idő. Lassan fel kéne mennem megint a városba, de így nincs sok kedvem elindulni. Egyébként nem lennék meglepve, ha a városban nem esett volna az eső.

Semmi extrát nem kell csinálni, bár a kávé-szafari projekt miatt kicsit kell még kérdezősködnöm. Ebédidőben is jön valaki az UN-től megnézni a szobákat a bisztróban és valamiért ragaszkodik az én jelenlétemhez. Persze, hogy nem jött senki egész nap.

Átmentem a Golden Monkey-ba meglátogatni Shebát. Beszélgettünk egy kicsit, majd egyszer csak meglátott valakit, és „felugrott” a székből. Debora volt az, egy Holland nő, aki 7 évvel ezelőtt volt itt, illetve Sheba is volt náluk látogatóban. Aranyos, kedves nőszemély. A nap hátralévő részét hármasban töltöttük, jöttünk, mentünk. Debora megnézte a Hotelt is, Sheba addig az árnyékban ivott egy sört. Este rögbi meccs lesz, Anglia játszik Ausztráliával. A tourlandben fogják nézni a muzunguk, engem nem annyira érdekel, de nekik jó program, és egyébként is ausztrálok és angolok is vannak a csapatban, szóval érdekes lesz.

Gorillanéző után érkeztünk meg a Rafikibe. Mindenki látott gorillát, így mindenkinek egészen elképesztő mosoly volt az arcán. Greg, aki megdicsérte a hamburgert tegnap, elmesélte, hogy láttak ezüsthátú hímeket, egy 14 fős családot, és egy kölyök gorillát is. „Életem legjobb napja!” Így nyilatkozott a gorilla vizitről.

Este, vacsora után átkocsikáztunk a Tourland-be. Jack Daniels nem volt, de ígértek 2 üveggel, amint érkezik. Bekapcsolták a Tv-t, és gyakorlatilag az egész brigád a rögbit nézte. Elég unalmas volt, de legalább beszélgettünk egy kicsit Deboraval, Hannahval és Shebával. Emlékeztetőül Hannah a Max nevű amcsi csávó barátnője, Max pedig a Golden Monkey-ban lakik, itt dolgozik, mint mérnök.

Fél 2-körül léptünk le a Tourland-ból. Chapat vitte a maradék ausztrál fehéreket, én meg Deborával mentem, de mivel nem engedte, hogy hazavezessek ilyen „fáradtan”, a Sawa-Sawa-ban aludtunk. ez is egy kis vendégház a városban, nem messze a Rafikitől és a Traweler’s Rest-től.

99. nap. Október 2. Péntek.

Reggeli után felmentem a városba, mivel sejtettem, hogy a bisztróban találkozom majd pár fazonnal a tegnapi beszélgetések után.

Így is volt. Amikor odaértem az egyik idősebb házaspár éppen a reggeli kávét iszogatta. Ettek is valamit, majd elindultak felfedezni a várost és a környéket.

Ahogy írtam is, a fél banda betért egy-egy italra, ebédre, kávéra, így azt hiszem ezt a sárga buszos Rafiki látogatást rendszeresítenem kell. Ha már vendégek nem nagyon vannak, legalább valami legyen.

Elmentem egyet túrázni a környéken. Mire visszaértem, kb fél 6-volt.

A túravezető hölgy és két másik lány a bisztróban üldögélt a teraszon. Éppen indulni készültek a Rafikibe, amikor hirtelen leszakadt az eső. A semmiből hirtelen egy közepes erősségű vihar kerekedett, így mégsem indultak el. Mivel Sheba engem is meghívott estére, felajánlottam, hogy elviszem őket, legalább nem áznak meg.

Megérkeztünk a Rafikibe, Sheba természetesen sehol. Dennis, az egyik sofőr azt mondta, hogy még alszik a Golden Monkey-ban. Pihen. Fáj a háta is, a lába is, meg is értem, ha nem akar túl sokat mászkálni. Illetve akarni akar, csak nem tud. Elég nehezére esik sántikálni és egyhelyben üldögélni.

Beszélgettünk egy keveset a fehér arcokkal, aztán meghallgattam a holnapi gorilla túra eligazítását, amint ugyan nem veszek részt, de azért kíváncsi voltam. Visszaindultam a hotelbe, útközben felvettem Loubent a bisztróban.

98. nap. Október 1. Csütörtök.

Piacnap, irány a város. 

Van mit összeszedni a piacokról, ugyanis a személyzet kajáját is meg kell venni, így hosszú a lista. Szilásszal elindultunk a beszerző körútra.

Persze mindenhol előre kell küldeni, mivel amint meglátnak, megemelik az árakat. Páran rájöttek, hogy akkor semmit nem fogok venni, így e kevés embert igyekszünk felkeresni, több-kevesebb sikerrel.

A krumplivásárlás különösen fárasztó élmény volt. Egy zsák krumplit akarunk venni, ami kicsit több mint 100 kiló. Sikerült megalkudni, de így is 5000 shillinggel többet kellett kifizetnünk. Beálltam a kocsival a lehető legközelebbi pontra. Kis kerülőt kellett tennem, mivel egy helyi irodai idióta az út kellős közepén hagyta a szolgálati terepjárót, és nem fértem el mellette sehogy sem. 2,5 méterre, a másik oldalon megálltam, némi manőverezés után. A srácok berakták a krumplit a csomagtartóba, majd közölték, hogy mennyit fizetek a szállításért. Mivel a zenés ügyben tapasztalt tétlenség, az állandó koldulás és hasonló apró dolgok miatt pattanásig feszült idegekkel ültem vissza a kocsiba, majdnem elküldtem melegebb éghajlatra őket, nem éppen kedves verzióban, de valahogy sikerült megértetni velük, hogy 2 méterért egy fillért sem fizetek, mivel így is drágább volt a krumpli, mint legutóbb, úgyhogy azt tegyék el zsebre, ha akarják. Ha nem, akkor vigyék vissza, majd én elhozom onnan egyedül. Beindítottam a kocsit és elmentem.

Oké, ez megvan. Vegyünk babot, meg zöldségeket, gyümölcsöt, meg mittudom én még mit kell venni, Szilásznál a lista, majd intézi.

Babot nem sikerült venni, mert a szokásos 1500-körüli ár helyett most éppen 2500/kg áron akarták adni mindenhol, így bab nem lesz a menüben egy ideig.

Átmentem a Golden Monkey-ba, meglátogatni Shebát, mivel Kampalában elesett, és feltehetőleg megrepedt a bal lábában valamelyik csont. Szerintem a nagy lábujja, de semmi pontosat nem tudtam kideríteni. Két mankóval járkál szegény, és egy marék gyógyszert is felírtak neki. Megnézegettem őket, az egyik fájdalomcsillapító, a másik gyulladáscsökkentő, a harmadik diclofenak, a negyedik immunerősítő, az ötödik pedig elméletileg, a leírás szerint speciális emésztési zavarokra és refluxra van kitalálva, ezt nem tudom miért írták fel neki, de szorgalmasan eszegeti őket.

Elmentünk a piacra is kakast venni ebédre. Ki sem szálltunk a kocsiból, én vezettem, mivel Sheba nem tud a lába miatt. Kiordított az ablakon, hogy HÉÉÉÉÉÉÉ, kell két kakas ebédre, 20.000/db-ért. Hozták is szorgalmasan az árusok a jószágokat. Megnéztük őket, kettőt bedobtunk a kocsiba, majd amikor Sheba fizetni akart kiderült, hogy hát ezekért 25.000-et kéne fizetni. Na azt mér nem! A kakasok repültek kifelé az ablakon vissza a gazdihoz.

-Kurvagyorsan hozzatok két másikat, ami legalább ilyen jó, de 20.000-ért!

Hoztak is, bár kicsit méltatlankodva közölték, hogy nem szép dolog a muzungutól, hogy nem akar 20.000-nél többet fizetni. Nem tudok meghatódni tőlük, ha ez az ára, akkor nekem is ez az ára. Ha meg nem adják oda, akkor vigyék haza és veszekedjenek az asszonnyal, hogy miért nem pénzt vittek haza.

A Rafikiben elkészítették az egyik kakast ebédre. Én ugyan már ebédeltem 3 órája, de második ebédnek egy grillcsirke fele megteszi.

Este megérkezett a sárga busz 22 muzunguval. Angolok, írek, ausztrálok, belgák…azt hiszem. Elég vegyes banda, fiatalok, öregek egyaránt. Vannak kedves, beszélgetős emberek, és vannak kifejezetten zárkózott, magukba forduló arcok is, akik még visszaköszönni sem tudnak. Akikkel lehetett, sokat beszélgettünk. Örültem neki, hogy végre hasonló kultúrkörből is akad beszélgető partner. Nincs bajom a helyiekkel, de azért én még európai vagyok.

Mindenki megkérdezte, mit csinálok itt. Elmeséltem röviden, hogy kerültem ide, és mit csinálok. Szerencsére a fél társaság másnap nálunk ebédelt, vagy kávézott. Nagyon tetszett mindenkinek a bisztró,a kiszolgálás, az étel és minden. Az egyik csávó azt nyilatkozta, hogy egész Afrikában itt ette a legjobb hamburgert. Elmondása szerint 2-szer körbejárta már a kontinenst, így ez felettébb nagy elismerésnek számíthat.

Fáradtak voltak a 12 órás úttól, így 8-körül elköszöntem és visszakocsikáztam a hotelba. Louben a bisztróban maradt, kicsit bandáznak Szilásszal.

97.nap. Szeptember 30. Szerda

Ma sem változott semmi, de legalább csend van reggel, mivel nincs áram. A vízmelegítő szerencsére 3 napig tárolja a meleg vizet, így ezzel nincs gond. Elég fény jön be a hatalmas ablakokon ahhoz, hogy lássak a fürdőben is, így nem kell vak sötétben zuhanyozni.

Az idegesítő szomszédon kívül minden rendben van. Mindenki jól van, a srácok dolgoznak, takarítjuk a kertet. Az egész nap ezzel telik nagyjából. A személyzeti épület előtt gazolunk.

A csirkék is jól vannak, szépen kotlanak, bár az egyik nem éppen mintaanya, így azt a tojást általában egy másik tyúk melengeti. Brúnó is jól van. Aktív, ugrál, játszik, eszik, iszik, jön, megy, intézkedik.

Kiosztottam ma a fizetéseket is, így mindenki boldog.

Felmentem a városba, hogy szilásznak és Patrának is odaadjam a bérüket. Nem töltöttem fent sok időt, mivel semmi érdekes nem történt. Van egy-két vendég, de mindegyikük visszajáró, mondhatni törzsvendég, így velük sincs semmi extra foglalkozni való, a kötelező udvariassági körön kívül.

Nagyjából fél 6-kor értem vissza a hotelba, és találjátok ki mi fogadott?! Bosconál mind a három ipari hangfal kint az utcán, és maximum hangerőn ordít a förmedvény afrikai bazseválás. Nem szoktam halkan zenét hallgatni a kocsiban, de ezt még azt is elnyomta, ahogy elhaladtam mellettük. Leparkoltam, és azonnal felhívtam az RDC-t, aki természetesen nem vette fel a telefonját, vissza sem hívott, így biztosan nem hívta fel Boscot, hogy beidézze elbeszélgetésre, holott személyesen megígérte, kétszer.

Egészen este fél 12-ig szólt a zene, változó hangerővel, de a basszus miatt az egész épület rezonált, így nem volt túl békés a délután és az este.

Több mindenkinek sajnálatomat fejeztem ki, mivel úgy gondolom, hogy ez az ország az adottságainál fogva többet érdemelne. Főleg ez a régió. Csodálatos a környezet, a legtöbb ember kedves, rengeteg a látnivaló, a klíma kellemes. Igazi túristaparadicsom lehetne, a jó értelemben. De sajnos ameddig ilyen Bosco féle emberek vannak, és azok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy igyekezzenek segíteni az ország gazdaságának felvirágoztatásában, akár közvetlenül, akár közvetve, az égvilágon semmit nem csinálnak, ez az ország – és talán hasonló a helyzet más afrikai országokban is – ugyan ezen a nyomor szinten fog maradni. Az ország gazdasága 90%-ban külföldi segélyekre és befektetőkre épül. Ha ezeket elüldözik ezek az önző majmok, és azok, akiknek elvileg feladatuk ezt megakadályozni semmit nem tesznek, nem lesz saját gazdasága Ugandának, még 100 év múlva sem. Kár érte.

96. nap. Szeptember 29. Kedd.

Unalmas a nap. 

A hotelben és a városban sem történik semmi. Mivel piacnap sincs, emberek sincsenek. Kártyázunk, de azt is unom. 

Néha beszélgetünk egy kicsit Vegával, ha éppen az irodájába van és ráér.

A helyzet egyébként változatlan, az áramellátás európai szemmel nézve elégtelen, este 7-től reggel 7-ig általában van áram, de napközben nincs, vagy esetleg 1-2 óráig működik a hálózat. A hotelben, ha van áram, akkor szól a zene a szomszédból. Természetesen változatlanul nem tesz senki semmit. Hiába tudja az összes létező hivatal, hogy mi a helyzet, ülnek az asztalaik mögött, és várják, hogy majd valaki más megoldja a helyzetet. Ígérgetés az persze van bőven. Turistaként én egyelőre nem pattoghatok, de amint meglesz a munkavállalói papír, ami úton van, szétrúgom az összes seggét! A szomszédét is.

95.nap. Szeptember 28. Hétfő.

Piacnap, irány a város. 

Szerencsére hoztak gázpalackot is a TOTAL kútra, szóval legalább ez megvan.

 A piacon, a zöldségeken, gyümölcsökön kívül nem volt semmi extra. Túl sok ember se volt, a kínálat is szegényesebb a szokásosnál.

Jónak nevezhető csirkék egyáltalán nem voltak, a kakasokat is valamiért extra drágán akarták adni. Az a fazon is megtalált, aki pár napja 55000-ért akarta adni a kakast, most 50000 volt az ára. Mondtam neki, hogy én 20-ért veszem a kakast a piacon, velem ne szórakozzon már.

A nagy piacon se volt más a helyzet. Akartam venni szárított apró halat a csirkéknek, de az a nő, akitől 2000-ért szoktam venni egy kilót, nem volt kint árulni. A többiek meg fél kilóért akartak 3500-at. Nem vettem…a csirkék elvannak nélküle is egy darabig.

Ezen kívül ma sem történt semmi. Excel táblát piszkálgattam, mert legalább áram volt. Beszélgettem kicsit a Swéd csajokkal, ebédeltem, beköszöntem a Golden Monkey-ba és a Rafikibe, aztán visszajöttem a hotelbe.

Megszáradt a kukoricadara, így azt belapátoltam egy zsákba. Bekevertem némi csirketápot, rendet raktam magam után a raktárban, megvacsoráztam és kb. ennyi.

Az internet ma nem remekel se itt, se a városban, de legalább áram van. „Always look on the bright side of life!”

94. nap. Szeptember 27. Vasárnap.

A reggeli teendők után elmentem kirándulni. 

Gondoltam, ismét ellátogatok a Chameleon Hill-be, de ezúttal találtam egy izgalmasabb és fárasztóbb utat. Pár száz méter után le lehet térni a fűútról jobbra, fel a hegytető felé. Van ugyan ösvény, de általában valakinek a házához vezet, így nem volt egyszerű megtalálni azt az utat, ami nagyjából párhuzamosan halad a fűúttal, csak 200 méterrel feljebb a hegyen. Volt, ahol elfogyott az ösvény, így az eukaliptusz erdőn keresztül kellett menni. Ez volt a legjobb része a túrának. 

A hegytetejére ugyan nem sikerült feljutni, mindig volt valami akadály, vagy bevetett föld, amin azért nem illik átgázolni.

Út közben találtam egy fiatal kaméleont. Nem volt egyszerű közelebb jutni hozzá, de azért sikerült. A két mellém szegődött kisgyerek eléggé meg volt rémülve az állattól, főleg amikor megfogtam és meg akartam mutatni nekik. Nem baj, legalább elmentek. Természetesen az összes gyerek kéregetett valamit, tollat, füzetet, cukorkát, pénzt. Egyik se volt nálam, egyébként se adtam volna, de kezd egy kicsit unalmas lenni. Úgy döntöttem megismétlem, amit mondanak. Bejött. Teljesen összezavarodtak, és befejezték a kéregetést.

Találtam egy gilisztát is az út mellett. Szegényke megijedt, és összezsugorodott 30 centisre!!!! Kinyúlva majdnem egy méteres az állat. Elképesztő volt!

Beugrottam a Chameleon Hill-be köszönni a srácoknak. Bemutattak egy elképesztően arrogáns és nagyképű figurának is, aki most a főnök ott. Legszívesebben arcon vágtam volna egy szívlapáttal. Igazi beképzelt faszkalap. De legalább messze van, és nem kell naponta elviselni.

Visszaértem a hotelba, megetettem a csirkéket, letusoltam, vacsoráztam egy kis csirkerizst. Ezek után megyek aludni, mert nem érzem a talpaimat, és eléggé elfáradtam a hegymászásban. Jó8.

93.nap. Szeptember 26. Szombat.

Ma még annyi se történt, mint tegnap.

Erik elkéredzkedett egy hétre, meglátogatja a testvérét Mbararában.

A csirkék jól vannak, Brúnó is jól van, mindenki jól van, de ma valahogy unalmas a nap. Néha elered az eső, szóval legalább a kert egyre jobban néz ki. Szép zöld kezd lenni a fű újra, nőnek a bokrok és kezdenek előjönni az állatok, főleg a békák és az apró rovarok.

Louben elment haza, megkérdezni, van-e eladó méhkaptár. Nagyon finom ez a méz, így nem lenne baj, ha a hotelnek, a bisztrónak és nekem is jutna belőle, így megkértem Loubent, hogy nézzen utána a dolognak Náluk a kertben elfér, tudják is kezelni és nem is allergiásak a méhcsípésre, mint én. Két kaptár volt eladó, az most már Loubenéknél van. Remélem lesz még pár. Egy kaptár évente 10-15 liter mézet tud termelni, ha minden igaz.

92.nap. Szeptember 25. Péntek.

Gyors reggeli, majd irány a malom.

-Jó reggelt! Jöttem a csirketápért.

- ÁÁÁÁ jó reggelt barátom! Hogy vagy ma?!

-Remekül köszönöm! Vinném a csirketápot, amit megrendeltem, és amihez hoztam az új zsákot, hogy abba tegyétek.

-Hát, az úgy van, hogy nekünk szükségünk van arra az új zsákra, úgyhogy ebbe a régibe tettük, itt van ni!

Gondolatban itt is megemlékeztem az ember családjának összes tagjáról, nem éppen jó értelemben, de kénytelen voltam ráhagyni a dolgot. Legközelebb nem hagyom ott a zsákot előre. Ez van. Itt ilyen furán mennek a dolgok. Nekik természetes, hogy viszek egy zsákot és egy szar használtba teszik a cuccot, az újat meg lenyúlják, nekem furcsa.

Elkezdett esni az eső is, egyébként sincs senki a városban, így kicsit unalmas a mai nap. Billiárdoztunk egyet Szilásszal, ebédelünk, aztán lassan visszaaraszolok a hotelbe.