91. nap. Szeptember 24. Csütörtök.

Reggeli után felmentem a városba, vásárolni és esetleg dolgozni, ha van áram is. Persze nem volt áram, így maradt a vásárlás. Nem volt nagy nyüzsgés ma.

A holnapi választásokat elhalasztották határozatlan ideig, mivel elkaptak valakit, aki szavazatokat lopott. Legalábbis ezt mondták. Kétdoboznyi szavazatot lopott el valaki valahonnan, és út közben elkapták őket. Éljen a demokrácia.

Délután 5-kor jött vissza az áram, így elmentem a malomba a csirketápért. Persze nem volt kész, így vissza kell mennem 7-kor. 6:45-kor leszakadt az eső. Ezt itt simán esőnek hívják, otthon zivatar vagy felhőszakadás a neve.

Nem mentem a malomba, majd holnap megyek reggel, ha nem esik.

Visszamentem a hotelbe. Amint elhagytam a betonozott utat a víz az út felét ellepte. Olyan volt, mint valami nagyon hosszú tó. Alig láttam ki az ablakon az esőtől, de egyben megérkeztem. Az eső is alábbhagyott, és legalább a növények örülnek. Meg persze az emberek is, hiszen eső nélkül nem megy a mezőgazdaság, öntözés pedig nincsen. Meg tudnák oldani, de lusták, mint a dög, szóval, ha nem esik, akkor termés sincsen.

Lepakoltam a cuccaimat a szobámban, és mire visszaértem az első épületbe, egy egész család ücsörgött a nappaliban, és mindenki a konyhában sürgölődött. Egy helyi, család, Fortune gimis matektanára, a férje, és két kisgyerek, meg még valaki jöttek vacsorázni.

Közben megérkezett 4 másik helyi fazon is. Két férfi és két nő. A két nő a Bisztró melletti bankban dolgozik, mindig itt parkol a kocsi. Körbevezettem őket, a srácok addig visszaültek a kocsiba, mivel rájöttek, hogy ez nem egy útszéli kocsma, és éppen nem volt az, amit inni akartak, és nem olcsón. A hölgyek is távoztak az idegenvezetés után.

A család békésen megvacsorázott, láthatóan élvezték, hogy egyedül vannak a hotelban, majd hazamentek ők is.

Megvacsoráztunk, majd egy kis olvasgatás után mentem szundítani.

90. nap. Szeptember 23. Szerda.

Egészen éjjel 1-ig nem tudtam elaludni, így a szokásosnál jóval később, fél 10-kor keltem. Akkor is csak azért, mert Louben bekopogott az ablakon, hogy jól vagyok-e, nincs-e bajom vagy valami, mert aggódtak, hogy még nem kerültem elő. Kedves tőlük. Mondtam, hogy semmi bajom, mindjárt megyek. Eddig nem is értettem minek keltettek fel, ébren voltam már egyébként, de ekkor néztem rá az órára.

Megreggeliztem, majd megnéztem az új csirkét, amit Musa hozott. El akarta adni, mivel éppen nincs pénze, és mivel 3 csirke kotlik, pont elfér még egy az ülőrúdon. Persze a többiek piszkálják és kergetik, de majd megszokja, ahogy a többi is megszokta. Kicsit lóg a jobb szárnya, de egyéb baja nincs. Remélem, ez is csak a kezdeti stressz miatt van. Ha leengedi a másik szárnyát is, akkor az gyanús, úgyhogy vagy nem veszem meg, vagy megy a levesbe.

Megszeretem a wc-t. Kizárólag a „nájlonpungás” tömítős megoldással sikerült. Elképesztő, de itt úgy tűnik ez az élet szerves része. A csappal egyelőre nem tudok mit kezdeni. Nem sikerült megfejteni, mitől nem működik, de dolgozom rajta. A meleg vizes csavaró egyszerűen leesett és sehogyan nem tudom visszarakni a helyére, tehát a srácoknak nincs meleg víz egy ideig. Igaz, hogy őket ez nem annyira zavarja, szóval van időm kitalálni, mi a hiba.

Felmentem a városba, hátha van áram, mivel meg kéne írnom a Bisztró reportot, de persze akkor ment el az áram, pont, amikor megérkeztem. Szilásszal elmentünk megnézni, hogy van-e a TOTAL kúton gáz. Nincs, de állítólag szombaton lesz. Mondtam a menedzsernek, hogy két palackot foglaljon le nekem, mert KELL! Ha szombaton se lesz gáz, akkor Kabaléból kell hozatni. Még így is olcsóbb lesz, mint a másikat megvenni és átszerelni mindent.

Visszafelé beugrottunk a malomba, rendeltem 50 kiló kukoricadarát a csirkéknek, holnapra kész lesz állítólag.

Brúnó kajája sem érkezett meg, az indiaiak azt mondták, hogy csak jövő héten jön az autójuk a kajával, szóval addig marad a helyi koszt.

Szilász közben elmesélte, hogy tegnap mind a négy indiait megverte billiárdban, szóval, mivel egyébként se tudok mit csinálni, elmentünk billiárdozni. A pub 15 méterre van a Bisztrótól, ami egyébként teljesen üres, így gondoltam, belefér. 500 peták egy játék, bedobós használt asztal, kicsit megviselt dákók, de legalább kréta van és szabad az asztal is. 7:1-re nyertem. Szilász kicsit el volt keseredve, de mivel tétje nem volt a dolognak, azért nem a világ vége. Visszamentünk a Bisztróba, áram még mindig nincs. Kártyázunk. Szilásznak ebben se volt szerencséje, így inkább elment valami hivatalos papírokat intézni. Előre szóltam, hogy régebben ügyes voltam billiárdban, csak rég nem gyakoroltam…

Fél hat körül visszajött az áram, így a kártyát eldobva nekiláttam a csodálatos táblázatoknak és az emaileknek. Szerencsére sikerült mindent elintézni, amit kellett.

Átugrottam a Rafikibe, a Golden Monkey-ba is köszönni a srácoknak, lányoknak. Jött egy adag turista is, gondoltam megyek, barátkozom egy kicsit a fehér arcokkal, de mindegyik elbújt a szobájában, szóval hazafelé vettem az utat a Hotelba.

A csirkék kergetőztek az ólban, amit vagy bővítenem kell, vagy venni egy darab földet a szomszédban és oda felhúzni egy nagyobbat, mert kezd zsúfolt lenni egy kicsit a lekerített udvar részük. Amelyik kotlik, az ki sem jött az ólból, azokkal nincs gond.

Megyek, megvacsorázom, aztán egy kis írás és/vagy olvasgatás után megyek szunyálni.

89. nap. Szeptember 22. Kedd.

Korábban keltem, mint szoktam, mivel 9-kor a Golden Monkey-ban találkozunk Denissel, és megyünk a határra vízumot hosszabbítani. 9-km a táv, remélem a határon se lesz semmi gond.

Leparkoltam a határon, elindultunk az iroda felé. Ki kell tölteni pár nyomtatványt, majd egy-egy pecsét urán mehetünk is Rwandába. Eddig semmi gond. Találkoztam Kenneth-tel is. Ő is a határon dolgozik az irodában, és általában a Bisztróban ebédel, vagy onnan rendeli a kaját, így ismerem. Mondta is a kollágáknak, hogy ez egy jó srác, vele nincs gond, szoktunk együtt ebédelni. Remek. Köszi.

Megreggeliztünk odaát, majd 2 óra múlva jöttünk visszafelé, hogy mennénk vissza Ugandába, de szeretném meghosszabbítani a Kelet-Afrikai vízumomat.

Lassan természetes dolog, hogy valami nem ikerült itt, mint ahogyan ez sem. 

Mert hát azt nem lehet, mert azt az Ugandai oldalon kell kérnem – holott Rwandai a vízum kérelmem, amit jóvá is hagytak.

 Oké, akkor megyünk vissza az ugandai oldalra. Ismét Kenneth.

-Mi történt?

-Azt mondták a rwandai kollégák, hogy ezt is kell kérnem. Közben odajött a rwandai kolléga is, egy másik, nem az, amelyik mondta.

-Akkor menjünk vissza együtt, és kiderítem mi a helyzet!

-Köszi, gyerünk vissza.

Természetesen megint nem sikerült elintézni a kelet afrikai vízumot. Most azt mondták azért, mert épp most hagytam el az országot.

-Dehogyis, épp most jöttem vissza, itt a pecsét és ráadásul a mai napon még érvényes a vízumom is, tehát annyiszor megyek át, ahányszor kedvem tartja.

-De ezt itt akkor sem lehet, mert ez nem turizmus, mert nem maradtam itt két napot.

-Na de miért is kéne itt maradnom, ha nem akarok is érvényes a vízumom?

-Hát azért, mert ez így nem utazás.

-A-pontból, B-pontba, majd C-pontba mentem, ez logikkailag utazás, nem?

-Hát de, ez, ööö, akkor sem jó, nem adjuk ki a vízumot!

-De miért? Ha egyszer itt van a jóváhagyott kérelem?

-Mert ezt nem lehet. Csak ott lehet, ahol belép közép afrikába.

-Na de ezt az Önök országán keresztül tettem elsőre is, és mégsem küldtek Ugandába, hogy majd itt megkapom a vízumot. És most is az Önök országa hagyta jóvá, ezen az átlépési ponton.

-Akkor sem adjuk ki.

És itt megszűnt az indoklás. Nem adják ki és kész. Nincs vita, menjek vissza Ugandába. Szerintem simán nem volt náluk nyomtatvány, holott egy hete jeleztem, mikor jövök és mire van szükségem a 100 dollárért, amit ki kell fizessek. A kurva anyátokat, gondoltam magamban, de szépen csendben visszaballagtunk Ugandába. A katonák a határon már meg se nézték az útlevelet, csak intettek, hogy mehetek.

Vissza az irodába Kenneth-hez.

-Szia. Megint itt. Nem adták ki a vízumot.

-Hát, akkor visszajöhetsz, de valószínűleg akkor sem fogják kiadni, mivel nem erősítették meg a kollégák.

-Ez kurva jó, tényleg. És akkor most ingázhatok minden nap ide-oda a városból, és játszhatom el ugyanezt a procedúrát?

Körülnézett, sehol senki, majd a következőt javasolta:

-Ki tudok neked állítani egy Ugandai 90 napos vízumot, amit ingyen meg lehet majd hosszabbítani, ha lejár. Ugyanannyiba kerül. December 22-ig jó.

Mivel 5 perc tanakodás után sem találtunk semmilyen más megoldást, a vízumom meg lejár a mai nappal, ezt választottam. Szóval legalább van ugandai vízumom 90 napig. Aztán megint vissza kell jönni, meghosszabbítani. Most már legalább tudom, hogy nem kell átmenni Rwandába, mert azok impotensek.

Ez után a 4 órás kálvária után visszamentünk a városba. Az agyam teljesen ledobta az ékszíjat, így pár órán keresztül szinte gondolkodni sem tudtam. Áram persze megint nincs, úgyhogy az UMEME menedzserét elzavartuk Rwandába, hogy ugyan nézze már meg mi a baj, hogy 2 napja nincs áram, megint. Reméljük ott is megoldják a problémát.

Kártyáztunk egy kicsit a srácokkal, aztán elmentem a Rafikibe beszélni Shebával, mivel holnap elutazik Kampalába, onnan meg Nairobiba valami konferenciára, meg van valami magánügye is, amit nem kérdeztem meg, hogy micsoda.

Reggel a szolár sem működött, ki se tudtam kapcsolni, csak sípolt, hogy valami baja van, az összes lámpa égett a kijelzőn egyszerre. Estére abbahagyta, most működik.

A személyzeti épületben változatlanul nem sikerült megszerelni a budit, sem a csapot, a víznyomás sem volt jó reggel, így ez a nap nem mondható valami fényesnek.

De legalább van vízumom. Ez is valami. Ha a faszkalap szomszédom abbahagyja a muzsikát, akkor megyek aludni. Az is, idióta, megkapta mindkét hivatalos levelet, amiben az áll, hogy azonnal fejezze be a zenét. Ehhez képest most is szól. Remélem, holnap találok valakit az irodában ezügyben.

88.nap. Szeptember 21. Hétfő.

Ismét egy elképesztően forgalmas és nyüzsgő piacnap van. Rengeteg ember az utakon, a városban, vezetni senki nem tud, de még a gyalogosok is extrém idióták voltak ma. Én meg haladtam volna, mivel a bevásárló lista nem volt rövid, de alig sikerült baleset nélkül megúszni, a 30 km/órás haladást is. Szinte hihetetlen. Változatlanul merem állítani, hogy itt senki nem törődik a másikkal, ami igen szomorú.

Sikerült egyben bejutni a városba. Leparkoltam. Elindultunk vásárolni. Irány a vízvezeték szerelő bolt a wc alkatrészért. Természetesen csak szettben árulják, külön tömítés vagy cső nincsen, így kénytelen voltam venni egyet. Felmentünk a gyümölcspiacra is Szilásszal, vettünk ezt-azt. Megnéztük a csirkéket is. Legalább 15 csirkét tudtam volna venni, így a piac után felhívtam Shebát, hogy mi van a csirke projekttel, kicsit meg kéne sürgetni a dolgot mer megeszik az állatokat, amik tojhatnának is.

Megmutattam a terveket, meg egy hozzávetőleges költségtáblázatot, így mivel mindent tudunk, elkezdhetnénk építeni. Valami akadályozza a kezdést, amit nem nagyon tudok kideríteni, hogy micsoda, így egyelőre várok.

A Hotel csirkeólja megtelt, így oda több csirke nem fér, több helyem meg egyelőre nincsen másikat építeni. A szomszéd el akarja adni a földjét, ezért ma meg is keresett a bisztróban, de éppen nem voltam ott, amikor jött, felhívni meg nem tud, mivel állítólag angolul nem beszél. Na, mindegy, majd lesz még ebből valami. Ha már ő keres meg akkor jobb alkupozícióból indulok, remélem legalábbis.

A kólámat ittam a teraszon, amikor megjelent egy koszos, szakadt öregebb fazon, és hevesen elkezdett mutogatni a virágágyásra, és valamit makogott is közben. Kihívtam Szilászt, hogy ugyan kérdezze már meg ki ez, és mit akar, azon kívül, hogy nyilván pénzt.

Kiderült, hogy ez a fazon a szemetes, vagy takarító csávó, akit akkor hívnak, ha sok az összegyűlt szemét, és ő takarít. Természetesen többet nem jöhet az engedélyem nélkül, mert amit 4000 shillingért csinált az felháborítóan kevés. Nem hogy kevés, semmi. Sőt, a bisztró mögött begyújtotta a szemetet, hogy akkor most ő jól elégeti azt. Mérgező és irgalmatlan büdös füstoszlop kezdett el terjengeni a Bisztró körül. Közöltem a csávóval, hogy azonnal oltsa el a tüzet, és még egyszer nem merjen semmit meggyújtani a környéken!

Legközelebb inkább én felsöprök, vagy valami, mert ez botrány. Hihetetlen. A szemetet egyszerűen hátra vitte az épület mögé és meggyújtotta. Azt hittem megáll az eszem.

Akartam venni kukoricadarát is, mert lassan elfogy a csirketáp, de mivel egész nap nem volt áram, nem tudtak darálni, és természetesen nincs készleten egy gramm se.

Elmentem az irodába, hátha találok ott valakit, akinek elmesélhetem ezt a förtelmes zenebonát, ami még mindig jelen van, de persze senki nem volt bent! Senki!

Megebédeltem, tettem-vettem egy kicsit, majd megérkeztek az indiaiak, akik az olcsó alkoholt árulják. A bisztróban szoktak lakni, amikor erre van dolguk. Természetesen mindenre kedvezményt kérnek, a konyhát is használják, nem ingyen, de akkor is. Szerintem semmi keresni valójuk nincs ott, de itt sajnos másként mennek a dolgok. Mivel ők tartják életben a Bisztrót, ezeket kénytelen vagyok megengedni nekik.

Most azzal jött az egyik, hogy ő egy hétig itt akar lakni, amivel nincs is baj, de milyen kedvezményt tudok neki adni. Kiderült, hogy eleve a reggeli benne van a szállásában, ami egyébként nincsen, így mondtam neki, hogy sajnos többet nem tudok adni, a kedvezmények nem összevonhatóak. Ebben maradtunk.

Jött még két indiai arc, így már négyen voltak. Kedvesen meginvitáltak egy italra és egy kis kártyázásra. Indiai römi-t játszottunk. Érdekes játék, elég könnyű, de több múlik a szerencsén, mint a tudáson, vagy a memórián.

Ezután, úgy 5 óra körül visszaindultam a Hotelbe, megszerelni a wc-t. Természetesen a cuccok minősége az otthoni legszarabb kínai termékek alatt van, így nem sikerült megszerelni a budit. A tömítésnél ugyanis ereszt a tartály, akármennyire is szorítom rá a gyűrűt. Erre itt azt a megoldást szokás alkalmazni, hogy egy fekete nylonzacskót odatekernek, és az szolgál extra tömítésként, ami talán megfogja a vizet. Ezt el akarnám kerülni, de lehet, hogy nem fogom tudni. Holnap kiderül.

Természetesen ordít a zene este 9-kor is, sőt a választások miatt néha egy-egy hangfalakkal megrakott teherautó is elmegy a hotel előtt, amiből ordít a helyi mulatós, meg dudálnak, meg kiabálják, hogy szavazz a nemtomkire. A decibelmérésekkel sokra nem megyek, mivel ha 30 alatt van, akkor is hallani az iszonyatos basszust, amitől majdnem, hogy az üvegek is remegnek.

Kicsit kezdem úgy érezni, hogy kéne vennem egy szigetet a Mutanda tavon, és odakötözni. Ott legalább szomszédok nincsenek, akik bosszantanának, autók se járnak stb.. nyugi van….feltehetőleg. De amilyen az én formám, vagy az itteniek formája, tuti jönne két ember kenuval és pénzt kunyerálnának, vagy hasonló ötletes dolgokkal basztatnának, mint ez a zene itt.

87.nap Szeptember 20. Vasárnap.

Egy kis zenére ébredtem ma is. 

Elképesztő ez a csávó a szomszédban. Az összes létező hivatalos írásos figyelmeztetés ellenére is nyomja a muzsikát. Nem gondoltam komolyan eddig, hogy kijön a rendőrség, elkoboznak mindent és börtönbe csukják a szomszédot, de megmondom őszintén, nem bánnám. Egész nap ül a seggén és várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Legalább beöltöztetnék sárgába és megtanulná mi az a kényszermunka. Most biztos az lesz a kifogása, hogy választás van, és azért nyomja a zenét. De a kifogás az olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van egy, de senki nem kíváncsi a máséra.

Reggeli után nekiláttam wc-t és csapot szerelni. Kijött a vízvezeték szerelő, aki kb annyira szerelő, mint én, szóval sokra nem mentünk vele. Közölte, hogy elromlott és ki kellene cserélni. Köszi bmeg, erre magamtól is rájöttem, egyéb okos ötlet? Az nincs. Akkor, szevasz, viszlát, mehetsz!

Mivel vasárnap minden zárva van, nem kapok alkatrészt, így ez is holnapra marad. Ezen kívül tulajdon képpen semmi érdekes nem történt. Csirke ólat terveztem Shebának, olvasgattam. 

Beesett két fehér csajszi egy kólára, de beszélgetni nem nagyon volt kedvük, úgyhogy ezt is ennyiben hagytuk.

86.nap. Szeptember 19. Szombat.

Reggel a varjak irtózatos veszekedésére ébredtem, de szerencsére hamar abbahagyták, és tudtam még egy kicsit aludni. Szerencsére semmi bajom nem volt, se fejfájás se semmi egyéb másnapos cucc. Persze egy csöppet meg voltam lassulva egész nap, de ezt már ismerem.

10-óra körül átmentem a Rafikibe az üres üvegekért, az autóért, és hogy megnézzem ki hogy van. Sheba rettenetesen másnapos! Kitámolygott a szobából, de mondta, hogy megreggelizik, aztán alszik tovább.

Visszavittem a cuccokat a Bisztróba, aztán ledőltem pihenni még egy kicsit, ebédeltem, aztán aludtam még egy órácskát. Semmi érdekes nem történt ma, pihinap.

85. nap. Szeptember 18. Péntek.

Ma van a szülinapom pom pom, helyett a ROAD – Birthday songgal indítjuk a napot! J

A reggelit kihagytam, mert lesz bőven mit enni ebédre és vacsorára, elvégre négy kakast vágtunk le, hogy jusson mindenkinek.

Tettem-vettem egy kicsit reggel a tyúkólnál, mivel két tyúk kotlik, nem engedik tojni a többieket. Hiába van 4 tojó láda, a két középső a kedvenc. Építeni kellett egy újat, de ez elég hamar megvolt. Holnap tyúkóltakarítás is lesz.

Fél 2-körül ebédeltünk, mindenki együtt. Egy kakast elosztottunk, némi rizzsel és burgonyával. Remek volt. Természetesen egész nap nem hagytak semmit csinálni, szinte ki voltam tiltva a konyhából, mivel ma születésnapom van, ezért azt mondták a srácok, hogy nem dolgozhatok.

Tudtam, hogy készülnek valamire, mert mindenkinek az arcára volt írva a dolog. Leültettek, aztán jött egy kis happy birthday éneklés és egy torta! Nagyon kedves tőlük, hogy csináltattak nekem egy szülinapi tortát. Felvágtam, és ami belénk fért azt megettük, de maradt még holnapra is.

Felvettem az ünneplős piros pólómat, ami még mindig nem skótkockás, és elindultam Loubennel a városba. Megérkeztek a sörök és az üdítők is, így mindent átvittem a Rafikibe, mivel ott is lesz egy születésnapi ebéd/vacsora. 6-kor megérkezett mindenki, közben Shebával nekiláttunk elpusztítani a maradék Jack Danielst. 

Max-ot elég nehéz volt előkeríteni, de amint meghallotta, hogy egy liter Jack van az asztalon, 10 perc múlva megjelent. Italoztunk, aztán megérkezett a vacsorára felkaszabolt három kakas és a köretek. Bekajáltunk, aztán iszogattunk tovább, illetve vittem egy pendrive-on némi zenét, ami a legnagyobb meglepetésemre mindenkinek tetszett. Santana, funky, Jack Jack, Kispál és a Borz, Avicii… ilyesmik. 

Mivel a hifi nem remekelt, a Jack elfogyott, lassan átmentünk a Tourland nevű helyre táncolni. Sajnos a pultnál közölték, hogy nincs Jack Daniels, így egy VAT69-el be kellett érjem, a többi ugyanis horror áron volt. Sebaj, jó volt ez is. A helyi DJ-nek elég nehezen fért a fejébe, hogy csak mi vagyunk a helyen és ez az én napom, úgyhogy sürgősen kezdje el az én zenéimet játszani. Egy darabig sikerült, aztán megint valami afrikai szösszenetet rakott be, amivel majdnem megölte a bulit.

Még kétszer megkértük, hogy legyen oly drága és ne a helyi nótákat tolja, mert unalmas. A negyedik után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a Rafikibe, ott legalább a zene jó és van még sör is.

Találkoztam egy Filippa nevű Brit csajjal is, aki valami tour company-nak dolgozik. Max és Hannah minden áron össze akartak hozni vele, de nagyon nem az esetem a lány. Egyébként is 10-kor ellépett aludni, mi meg éjfélig mulattunk, szóval duplán esélytelen a dolog.

Elég jól mulattunk. El tudjátok képzelni, hogy hat helyi formával ugrálunk a kocsma közepén, és meg állok az emelvényen és ordítom a Kispál szöveget, és mindenki irtózatos léggitározik a Jack Jack – I’ll be stronger-re?! Fergeteges buli volt. Másnap mindenki azt mondta, hogy remekül érezte magát.

Buli után a bisztróban aludtunk, a kocsit a Rafikiben hagytam, ott zárt, őrzött parkoló van, nem lehet baja.

84. nap. Szeptember 17. Csütörtök.

Piacnap van ma és csirkét akarok venni holnapra. Reggel 7-kor felébredtem a természet hívására, de ha már ébren vagyok, megnéztem az emaileket, hátha jött visszaigazolás a vízumról. Jött, pozitív, szóval mehetek a határra a vízumért akármikor. Ennek annyira megörültem, hogy nem is tudtam visszaaludni. Ettem egy-két pirítóst és ittam egy teát, aztán irány a város.

Patra elment valamit venni, így ameddig Szilász egyedül van, ismét kártyáztunk. Rommá vertem a srácokat, 15-ből 11-et nyertem.

Ahogy Patra visszajött, elmentünk Szilásszal tyúkot venni. Egyébként kakasokat lehet vásárolni, ezeket főleg azonnali étkezési célokra árusítják. 50 papírért vettünk két elég nagy, húsosnak mondható jószágot. Finom leves és sült lesz belőle. Láttam egy-két szép csirkét is, de mivel nincs már hely a baromfi ólban, nem tudtam megvenni őket, nem lett volna értelme, kicsit sajnáltam azért.

Ebéd után átmentem a Rafiki-be, találkoztam Shebával, és megbeszéltük mit kell venni holnapra. 

Születésnapom lesz holnap, így meghívtam pár embert, hogy ünnepeljük együtt. Kajálunk egy hatalmasat a hotelben, aztán délután a Rafikiben is zabálás lesz, 3 kakas roston, meg lehet, hogy egy kis marhasteak is lesz. Utána megyünk a Tourland nevű helyre táncolni és mulatni. „Ávésiváás!” Ez a terv, aztán majd kiderült hogyan sikerül megvalósítani.

Elmentünk a piacra ismét, további két kakasért. Azokat, amiket reggel 35 pénz/darab-ért akartak rámsózni, most elhoztuk 40-ért, kettőt. Az egyik nagyon szép állat volt. Gyönyörű piros taraj, a hátoldalon a tollak fehérek, vékony fekete szegéllyel, a hasi oldalon sötétzöldes irizáló tollak, a faroktollak ugyancsak ebben a színben pompáznak, és igen peckesen állnak, mondhatni merednek az ég felé. A szárnyak végén pedig egy egy kis barnás folt is van. A hátoldali tollak a farok felé túlnyúlnak a testen, így elválasztják a farok és a has ugyanolyan színű tollait. Ha lenne helyem, biztos, hogy nem vágnám le és enném meg holnap, de nincs. A baromfiudvar teli, a régi ólban a nyúl lakik, több opció jelenleg nincsen.

Vettünk még matokét és rendeltem némi sört meg szódát is holnapra. Patra süt nekem csokitortát. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Érdekes, vagy furcsa az első születésnapot 10.000 km-re tölteni azoktól, akikkel eddig ünnepeltem. Itt is mondhatnám, hogy vannak barátaim, de 31 évesen az ember azért nem feltétlen köt új barátságokat. Vagy ha igen, azok akkor sem olyanok, mint a gimis barátok, akikkel 17 éve ismerjük egymást, ha nem több.

Valamennyire vígasztal a tény, hogy ötezer egy literes Jack. Legalább ez itt is megvan. ;)

A zsákmánnyal visszamentünk a Rafikibe, kipakoltam a kakasokat, aztán elindultam a holtelba. Elkezdett esni az eső, de nem volt vészes, szépen lassan araszoltam az úton a városban, néha ledudáltam egy-egy motorost vagy bringást. Félreértés ne essék, itt senki nem néz a visszapillantóba, így a duda az egyetlen eszköz, ami a helyzeted jelzésére és esetleges előzési szándékodra figyelmezteti az előtted haladót, így ez itt nem udvariatlanság, hanem baleset megelőzés!

Amint elértem a földutat elkezdett ömleni az eső és a szél is fújt, így az ablakot is fel kellett húzzam. Ez egy ideig nem volt gond, de annyira esett az eső, hogy alig láttam valamit, így az ablaktörlő rally fokozaton ment, ez megoldotta a gondot egy ideig. Az út egy kicsit csúszós lett, és mivel „hátul hajt a kerék”, kicsit olyan volt néha, mintha síelnék az autóval. Legalább teljesen egyedül voltam az úton, mindenki bemenekült valami eresz alá. Elkezdett bepárásodni az ablak, szóval kénytelen voltam lassítani. Két és fél hónapja majdnem naponta megteszem az utat, így elég jól ismerem, de azért jobb az óvatosság. Sajnos itt nem lehet tudni, mikor ugrik ki valami állat az autó elé, vagy esetleg egy kisgyerek…vagy felnőtt, talán részeg arc. Mindegyik eset előfordult már, de soha semmiféle baleset nem lett belőle csak hatalmas dudálás, fékezés stb…

Visszaértem a Hotelbe, és a kocsi felett elállt az eső. Nem hittem el! Jobbra egy méterre esett, balra 2 méterre is esett, az autóra egy csepp sem. Kaptam az alkalmon, és gyorsan beszaladtam a cuccaimmal a házba, majd miután beértem, ismét mindenhol szakadt az eső 1 percig, aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is állt.

Lepakoltam, majd kisöpörtük a vizet a bárból, mivel az ajtó alatt befolyt. Ezután, mikor épp végeztünk és mentem volna kártyázni, látom, hogy a büdös, alkoholista, részeg, koszos egészségügyi ellenőr az ajtó felé tart. Szuper, ez még pont hiányzott mára.

-Szevasz barátom! Régen láttalak! (két hete) – üdvözölt kedvesen. Én megálltam a nyitott ajtóban és viszont üdvözöltem.

-Hello, hogy van ma uram?

-Jól köszönöm!- ekkor közelebb lépett és megint 2 percig nem akarta elengedni a kezem, de a negyedik mondat után sikerült kivakarni a kezem a kézfogásból, végre. Megint bűzlött a csávó, és némi olcsó és elég gusztustalan alkoholszag is áradt belőle beszéd közben. 

Főleg azért lehetett érezni, mert én megálltam az ajtóban, mint a cövek, ő meg ugye gondolom be akart jönni, de útban voltam, így jött közelebb és közelebb. Gondolom azt várta, hogy majd arrébb állok és kedvesen beinvitálom.

Elkezdett hülye történeteket mesélni a gyarmatosításról, meg Amerika felfedezéséről, de azt se tudta, hogy a saját országa milyen gyarmat volt, illetve azzal sem volt képben, hogy amerikát miféle közlekedési eszközzel közelítették meg az OROSZOK! , akik felfedezték. Szóval ismét remek beszélgetés volt. Megdicsérte a befektetőket is, és közölte, hogy mennyire örül neki, hogy mi fehérek ide jövünk és hozunk pénzt a gazdaságnak.

Ezt is megköszöntem szépen, majd elnézést kértem, hogy rettenetesen sok dolgom van, és visszaindultam az épületbe.

Természetesen itt jött volna az a történet, hogy akkor adjak neki valami pénzt vagy legalább italt, vagy akármit. Már kezdte volna, hogy „fel tudok-e ajánlani neki valamit”, de ezt megelőzendő, kiderítettem, hogy most éppen nem akar semmit írni a vendégkönyvbe, így annyit mondtam neki, hogy

-Nézze uram! Ha szeretné megvizsgálni, hogy a Hotel mennyire tiszta, és a kert vagy akármi egyéb mennyire van rendben tartva, ahogyan azt két hete is látta, legyen szíves egy hivatalos igazolást, vagy papírt felmutatni, miszerint az Egészségügyi Minisztérium illetékes kirendeltsége küldte önt ide ebbe a hotelbe, adott dolgokat ellenőrizni. Természetesen ezt nagyon szívesen kifizetem számla és hivatalos pecsét ellenében.

-de,mint barát….

-Mint barát, nem kéregetünk egymástól pénzt. Az ön által éppen agyondícsért befektetők nem szoktak csak úgy pénzt adogatni senkinek…

Itt megfordult és elindult, bármiféle köszönés nélkül….

-Viszontlátásra uram! (a bazdmeg-et nem tettem hozzá, azt csak gondoltam).

Holnap azt hiszem, tényleg kiderítem ki ez a csávó, mert kezd idegesíteni ez a nemzeti kunyerálás, amit itt ezek csinálnak. Főleg hivatali cím mögé bújva, koki részegen, koszosan, büdösen.

Nyugi van, lehet kártyázni. Remek. Kártya után elmentem írogatni, olvasni, aztán megyek aludni.

83. nap. Szeptember 16. Szerda

Nem sok minden történt ma. Ettem egy jó rántottát reggelire, majd felmentem a városba, mivel a hotelban nem volt áram.

Micsoda meglepetés, a városban sincs áram, se hálózat, így gyakorlatilag semmit nem tudtam megcsinálni, amit szerettem volna. Szóval elég laza a nap. Sheba sem elérhető, mivel valami kanadai-kongói csávóval tárgyal.

A bisztrónál éppen kártyáztak a srácok. Mivel gyakorlatilag UNO-t játtszanak franciakártyával, és elég rég óta figyelem, gondoltam beszállok. Egész jól ment. A plusz kettő nem adódik össze, és nincs visszahívás. A felcsapott szín hetes kártyájával is lehet nyerni. Olyankor vége a körnek, ha a dobó azt mondja, és számolnak. Akinél a legkevesebb értékű lap van az nyert. A többi ugyanaz, van színkérő, fordító, plusz kettő.

Zsuga után elmentem befizetni az UMEME számlát a bankba, beszélgettem kicsit Ram-mal, ő a menedzser.

Felmentem a Golden Monkey-ba köszönni a srácoknak. Nagy meglepetésemre Max ébren volt, úgyhogy egy sör után sikerült elrángatnom egy rövid 2 órás kirándulásra, a Kisoro mögötti hegyre. Max az eddigi hónapokat a számítógép mögött ülve töltötte, éjjel dolgozott, szinte ki se jött a szobából, hacsak nem elfogyott a sör vagy a cigi, de szerintem akkor is csak kiszólt valakinek, hogy hozzanak neki. Szóval irány a hegy. Közben jót beszélgettünk a szemét kérdésről, a mindenféle haszontalan projektekről, vízumokról és sok más egyébről.

A séta után visszamentem a bisztróba. Illetve Dennis visszafurikázott, mert közben elkezdett esni az eső.

A hotel felé menet már egyáltalán nem esett, sőt, a betonút vége tulajdonképpen száraz volt. A hotelban is csak pár csepp esett.

82. nap Szeptember 15. Kedd

Csendes, napsütéses reggelre ébredtünk ismét. Ma a szél sem fújt. Tegnap már reggel erős szél volt, ami gyakorlatilag egész nap fújt, csak estefelé hagyott alább.

Mivel ismét nem volt áram, a szolár pedig töltődik, reggeli után felmentem a városba, hogy dolgozzak egy kicsit a laptopon. Egy óra múlva a városban se volt áram, így a laptop lemerült, szóval kb. semmit nem tudtam csinálni.

Felmentem a Traveller’s Rest-be meglátogatni az ottaniakat, beszélgettünk egy kicsit, aztán visszamentem a bisztróba ebédelni. A Total kúton még mindig nincs palackos gáz, így azt sem tudtam venni. Lehoztam a hotelből a teli palackot, mivel a bisztróban sokkal többet használják, mint mi a hotelban, mivel ott gyakorlatilag csak nekem főznek vele.

Holnap megnézem a másik fajtát, hogy azzal hogy állunk. Március óta van TOTAL kút, előtte valami HASH nevű gázt használtak, így elvileg az is beszerezhető. Természetesen a feje más, így át kell majd szerelni, de hát úgy tűnik nincs más megoldás.

Felhívtam a helyi ingatlanost, Stevent, hogy mégis hogyan megy itt a földvásárlás. Elmentünk megnézni két földet, amit elvileg Thorstennek már megmutatott a csávó. Elindultunk. Lássuk az elsőt. Kabale felé menet az úton a Mucha táblánál egy balos, majd elérkezünk egy kissé jobbra tartó úthoz, ami kb pont olyan széles, mint az autóm…

-Itt jobbra?

-Igen, itt jobbra.

-Biztos? Autóval vagy gyalog? Beférünk?

-Autóval persze, hajrá…

Tényleg elfért az autó, bár néha súrolta az útszéli leveleket. Pár tíz méter után megérkeztünk, leparkolok.

A terület kb 20 hektár lehetett, amiből most éppen 4 hektár eladó. A terület a közeli dombok lábánál fekszik, aránylag csendesnek mondható, bár ez most nem szempont, mivel hulladéklerakót akarnék ide helyezni, nem szállodát. Az egész terület csupa kő. Alig van valami talaj, de babot azért lehet termeszteni, amint azt láttam is. Az út ugyan szűk, így ez teherautónak nem megfelelő, de ki lehet szélesíteni egy kisebb vagyonért, amit a helyi szomszédoknak kell fizetni, hogy adjanak a földjükből 90-100 centit, így a teherautó is beférne, igaz ugyan, hogy fordulni nem tud, de azt a későbbiekben meg lehet oldani. A kövekkel sem lenne semmi baj, hiszen úgyis le kéne betonozni az egészet, de amikor meghallottam az árat, amit mondott a csávó, alig bírtam visszatartani a kitörő röhögést. Ez persze inkább csodálkozásból eredő röhögés lett volna, ugyanis 280.000.000, tehát kettőszáznyolcvan millió shillinget akart a 4 hektárért! 28 millió forint, 75.000 dollár. Ez beverte a fejét, vagy valami baja van?

-Oké, köszi, menjünk, nézzük meg a másikat!

Ismét kocsiba be, ablakok le, mehetünk. Ugyanezen az úton a városhoz közelebb a reptér mellett befordultunk egy elég rossz állapotú földútra. Persze lett volna jobb út, de itt senkinek eszébe sem jut, hogy hiába kerülő, lehet, hogy az autónak kevésbé árt a jobb minőségű út. Szóval gyökkettővel araszoltunk a telek felé, a reptérrel párhuzamosan, nagyjából 200 méter távolságra. pár száz méterrel odébb egy 4 méteres kőkerítés mögött magaslott egy hatalmas ház teteje. Kiderült, hogy ez a kecó a Mezőgazdasági miniszter fiáé, itt lakik. Nem kis területről van szó, a helyi faluban, ha négy-öt ember összedobja a földjeit, még akkor is kisebb, mint ez az egy „kert”.

A kérdéses eladó telek kicsivel, talán 100-200 méterrel a ház után volt az út bal oldalán. Igen érdekes alakú a terület, mondhatni cikkcakkos. Természetesen, ha esetleg megvenném, akkor a cikkcakkot négyzetté kiegészítő területekre is meg lehet alkudni. A terület kb 6 hektár, legalábbis ezt mondta Steven, de lehet, hogy kíváncsiságból egyszer elmegyek és lemérem, hogy mekkora valójában. Említettem már, hogy az itteniek nem tudnak mérhető dolgokat megbecsülni, és egyébként sincsenek jóban a számokkal, főleg ha az 50.000-nél nagyobb, ugyanis az a legnagyobb papírpénz itt.

Szóval, ahogy belépünk a területre, egy aránylag sík részen találjuk magunkat, 2-300 négyzetméter. Itt áll egy kisebb épület és egy beton víztározó. Az épület az itteniekhez képest közepes állapotban van, otthon ezt úgy mondanánk, hogy erős felújítással meg lehet menteni, éppen hogy nem kell elbontani. Raktárépület és alkalmi szállás a napszámosoknak.

Ezután egy leejtő következik, majd annak az alján ismét sík terület, itt kezdődik a cikkcakk. Balra haladva ismét emelkedő, majd megint sík rész. Pár eukaliptusz és fenyőfa nő a telken, illetve az egész körbe van kerítve kőkerítéssel. Valójában ezek csak egymásra pakolt kövek, amit ásás közben a területről gyűjtöttek és egy helyre hordták, tehát semmiféle költség nem volt vele, de legalább egyértelműek a telek határai. Éppen egy repülő se szállt fel vagy le a napi kettőből, szomszédok sincsenek, így rendkívül csendes hely. Persze az ára ennek is horribilis, 270.000.000, kettőszázhetven millió shilling, 27 millió HUF. Itt már nem röhögtem, mert felesleges lett volna. Megköszöntem szépen a körbevezetést, felírtam a részleteket, majd visszafurikáztam Stevent az irodájába.

Zsófi azért megnyugtatott, hogy ezek kezdő árak az új muzungunak, amit sejtettem. De ettől függetlenül ez még egy fehér embernek is horror összeg egy ilyen földdarabért. Nyilván nincs ennyi pénz a zsebemben, sőt a fele sem, de sose lehet tudni, hogy mire lesznek jók ezek a földek, nem árt megnézni, ha már legalább a vizit ingyen van.

Elmeséltem a srácoknak is mi történt. Az összegek hallatán majdnem leestek a székről.

Majdnem elfelejtettem leírni, hogy amikor éppen van áram, akkor természetesen a hotelben szól a zene a szomszédból. Ma sikerült 72 decibel-t mérnem a hangfalaktól 80 méterre, úgy, hogy közben egy ház is elállja a zene útját.

Közben várom a visszaigazoló e-mailt Rwandából a vízum miatt. Csütörtökön szeretném lerendezni, és akkor 3 hónapig megint nyugi van, illetve közben lehet intézni a munkavállalóit.

Megvacsoráztunk a srácokkal, beszélgettünk egy kicsit erről-arról, majd egy gyors zuhany után megyek aludni.

81.nap. Szeptember 14. Hétfő.

Piacnap van, de nem annyira nyüzsgős, mint általában. Jönnek, mennek az emberek, de kb fele annyian, mint egy igazán sűrű hétfői vásárnapon.

Hamar elintéztük a bevásárlást, nem is kellett sok mindent venni. Átugrottam a Golden Monkeyba Shebához, aki természetesen nem volt tt, így átmentem Chapat-tal a Rafikibe. Elmentünk ismét a piacra, Sheba vett egy zsák babot, egy rakás marakuját meg egy csirkét, amit ebédre el is fogyasztottunk némi krumplival.

Ebéd előtt elmentünk megnézni pár földet, hátha valamelyik alkalmas egy kisebb csirkeól kialakítására. A háromból, miket megnéztünk, az egyik egész jónak tűnik. Nincsenek közeli szomszédok, elég nagynak is tűnik, nincs a világ végén. Meglátjuk. Egyelőre be van vetve burgonyával ha jól láttam, legalábbis egy része biztosan.

A másik projekt a fóliaház. Itt screenhouse-nak nevezik. Igazából nem fólia, hanem egy sűrű szúnyogháló hátaz kell leképzelni. Egyet megnéztünk ma. Steril! Szemből sim háznak néz ki, de dupla zsilipajtós, fertőtlenítős belépőrész van. Bent patyolat tiszta minden. Sterilizált földkeverékkel dolgoznak, és burgonyapalántát nevelnek éppen. A ház teteje átlátszó műanyag lemezekből van, az oldalfalak pedig rendkívül erős és nagyon sűrű szövésű fehér szúnyoghálóból. Érdekes volt látni. Sheba annyira örült neki, hogy meg tudtuk nézni, mint ahogy egy kisgyerek örül az új kisautójának karácsonykor.

Amikor kiszálltam az autóból, egyből megütötte az orrom a csirkeól szag. A mellettünk lévő épületben ugyanis kb 500 – ha nem több – tojó hibrid csirke volt bezsúfolva. Nagyjából két hónaposak voltak, így még fiatalok, eltelik még egy kis idő mire tojni kezdenek majd, és természetesen a hely is igencsak kevés lesz nekik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a tojó hibridek is tudják-e produkálni a helyi csirkék szép sárga és ízletes tojását, vagy marad a fehér, ízetlen szutyok.

Ha működik, akkor be lehet ruházni ebbe is. Ha nem, akkor maradnak a helyi fajták. Bementem, megnézni a csirkéket. Tényleg tojó hibridek. Egy milligramm hús sem volt rajtuk, még ilyen fiatalon sem. Éppen csak annyi izomzatuk volt, amennyi a mozgáshoz szükséges. Minden esetre jó volt látni, hogy egy darabig el lehet jutni ezzel is. Ha a napos csibék túlélték, és 2 hónapja nőnek, akkor valamennyire csak tudnak alkalmazkodni. A termelékenység már más kérdés.

A napközben vásárolt cuccokkal hazajöttem a hotelba, kipakoltunk, megvacsoráztam, beszélgettünk egy kicsit aztán lassan megyek aludni. Jó éjt!

80. nap. Szeptember 13., Vasárnap

Reggel 9-kor elvileg találkozom Shebával, és megyünk a krumpliföldre, lesz valami meeting.

A 9-óra nem sikerült, én ugyan ott voltam a Rafikiben, de Sheba sehol. Felhívtam, mindjárt jön, csak húst vesz a kutyáknak. Vasárnap? Na, mindegy. Várok. 10-re meg is érkezett.

Oldalán egy csinos Swéd csajjal. Ó, nahát, micsoda meglepetés. Vékony, formás, elég magas, hosszú szőke haj, helyes arc, és egy pink egyberuha. Remek.

Persze azonnal kiderül, hogy nem nekem hozta, hanem Max barátnője, Hannah. Sebaj. Ettől még jót beszélgettünk, és legalább volt kinek a seggét bámulni egy ideig…

Megnéztük a krumpliföldet, túlestünk a meetingen is, ami nem is ott volt, hanem lejjebb. Ugyanis maradt még vagy 2-3 tonna vetőburgonya, amit valahova el kéne ültetni, így szükség volna a helyi farmerek földjére, nagyjából 1-2 hektár közötti területre. Ezt diskurálták a jelen levő emberekkel. Ezután mentünk fel a krumpliföldre, gyönyörködni a kilátásban, és pár fotót készíteni. Aztán irány a város. Útközben megálltunk egy falucskában, mézet gyűjteni. Persze nem mi mentünk leverni a méhkast, hanem a helyiek hozták. Egy vödör lépesméz. Megkóstolni elmulasztottuk, de remélem holnap lesz alkalmam bepótolni.

Gyors ebéd, majd visszamentem a Golden Monkey-ba, ismét Shebával és Hannahval találkoztam, és elmentünk csirkét enni. 7-kor végeztünk a két csirkével, és úgy döntöttünk, megnézzük, van-e zene a Tourland hotelben, valamint pár italra is betérünk.

Zene nem volt, így a tánc elmaradt, de legalább találtam literes Jack Daniel’s-t 5000-ért! Ami azt jelenti, hogy ennél olcsóbban veszik valahol, ami tulajdon képpen jó hír, csak ki kell deríteni, honnan van a szesz.

Tulajdon képpen semmi értelmeset nem csináltunk ma sem, csak járkáltunk fel-alá a városban és a környéken.

Azt azért élveztem, hogy végre egy európaival is megoszthatom a tapasztalataimat, és gondolataimat a helyről, és mivel Hannah is volt már itt többször, nem újdonság neki a hely. Ő is elmondta a meglátását a dolgokról, amik néha elég furák voltak, de ezt tudjuk be annak, hogy Swédországban egész másak a sztenderdek, mint mondjuk Magyarországon.

Fél 9-re hazaértem a hotelbe, egy kevés beszélgetés után megyek, alszom, mert holnap sűrű nap lesz.

79. nap. Szeptember 12. Szombat

Ma semmi izgalmasról nem tudok beszámolni. Pihenőnapot tartok. Olvasom a könyveimet, ülök a teraszon egy hideg sörrel.

Ebéd után szundítottam egy keveset, majd olvastam tovább. Szunya után lefestettem a maradék bútorokat, megvacsoráztam, aztán megyek aludni…..Ennyi. Rövid nap. Inkább csak azért írtam, el hogy ne tévesszem el a számolást, ami a napokat illeti, illetve azért, hogy lássátok, hogy ilyen is van néha.

Na, jó, azért az új GPS területmérő appot leteszteltem ma. Így fel-alá járkáltam a telek határain, amit többen nem értettek, de senki nem kérdezte meg miért mászkálok a telefonommal a kezemben tökön-dinnyén át a patakparton és majdnem feltekeredve a sövényre vagy a kerítésre…

78.nap. Szeptember 11. Péntek

Csendes, napsütéses, kissé szeles reggel van. A májpástétéom hatása elmúlt, de a reggelit nem kívántam. Kivételesen szerencse, hogy se Louben se Juliett nincs itt, így senki nem is készíti el nekem, mivel nem szívesen utasítanám vissza a már elkészült reggelit.

10-re az irodába vagyok hivatalos, így a reggeli tyúketetés után elindultam a városba. Két napja nem esett, így az út ismét poros kezd lenni. A helyiek megszokták ugyan a porfelhőt, mivel a téglaszállító teherautók az útviszonyokhoz képest nagy sebességgel közlekednek. Őket nem érdekli, hogy 20 méteres porfelhőt kavarnak maguk után, amitől az utat se lehet látni. Én igyekszem lassabban menni, kb 30km/h-val.

Beértem a városba. Elautókáztam a TOTAL kútra, és megérdeklődtem, érkezet-e gázpalack. Természetesen (sajnos) nem. Megkérdeztem a lánytól, hogy kit kell felhívni, hogy elinduljon a teherautó.

-Hol? Kit? A főnököt a TOTAL-nál?

-Igen azt! Adja csak ide a számot, felhívom és elújságolom neki, hogy majdnem 2 hete nem jártak erre, és ezzel mekkora bevételtől estek el.

A számot nem kaptam meg, de a lány bement az irodába, és ameddig a keréknyomást ellenőrizték, és fújták a gumikat, addig megkérdezte mi történik. A válasz annyi volt, hogy a teherautót most pakolják meg Kampalában, szóval hétfőre itt lesz és lesz gáz. Nagyon remélem, hogy kivételesen tényleg így lesz, mert a Bisztróba kellene egy új palack, mert kezd kifogyni.

Irány az iroda. Az RDC és a CAO is egy közös megbeszélésen voltak, így elindultam Judith irodájába. Judith a NEMA (National Environmental Management Authority) helyi főnöke. Ha jól tudom, az egész megye hozzá tartozik, így ő is nagy ember itt. Továbbra is érdekesnek tartom, hogy annak ellenére, hogy a női szó itt nem egyenértkű a férfiéval, ennyire magas beosztásban egyre több nő kap szerepet. Ez természetesen nem baj, sőt, sok esetben jobb is, de a dolgot semmi esetre sem könnyíti meg.

Judith éppen az én zajos ügyemen dolgozott. Egy nagyon komolyra vett, hivatalos, rendkívül összeszedett és jogi hivatkozásokkal tűzdelt anyagot állított össze, amelyben Boscot figyelmeztetik, hogy négy vagy öt rendben szegte és szegi meg folyamatosan a törvényeket, és utasítják, hogy ennek értelmében azonnal (7 napon belül) szüntesse meg a társadalomra és a közösségre zavaró és egészségkárosító, valamint jogszerűtlen tevékenységét. Ezen túlmenően az RDC jövő héten behívatja magához egy elbeszélgetésre. Mivel ő itt a legfelső vezető, erre nem lehet nemet mondani, valamint, ha semmibe veszi az utasítást, akkor annak rendőrségi és jogi következménye is lesz.

Bízom benne, hogy ezek ebben az esetben nem csak üres szavak, hanem tényleg lesz belőle valami, és újra a csend és nyugalom szigete lesz a Hotel.

A kételkedésem oka első sorban az eddig eltelt 2 hónap eredménytelensége, valamint a közvetlen szomszédunk, Tushabe telkén lévő WC ügye. Ezt ugyanis fél éve le kellett volna bontania az rdc rendeletének értelmében, de az óta is ott áll.

Judithtal még beszélgettünk egy kicsit a helyi megoldandó kérdésekről és az Ugandai emberek rossz és jó szokásairól. Mivel ő felelős, illetve ő az illetékes a települési hulladékkezelést illetően –ebből itt csak hulladék van, kezelés nincs- felvázoltam neki pár mondatban a szelektív hulladékgyűjtési tervemet, amit igen nagy örömmel és lelkesedéssel fogadott. Egy hétre elutazik Kabale-ba, valami klímaváltozási tárgyalássorozatra, és ha visszajött, részletesebben is megvitatjuk a hulladékkérdést.

Bíztatóan hangzik. Judith gyakorlatilag azonnal megcsinálta azt, amit kértem, és amit az összes többi hivatal 2 hónap alatt nem volt képes elintézni. Okos, művelt és céltudatos nő, legalábbis az első benyomás alapján. Nagy örömmel üdvözölt, mint új embert a városban, és mint kollégát is, mivel félig-meddig azok vagyunk, ami a tanulmányainkat illeti. Kedves dolog tőle.

Azt azért zárójelben meg kell, jegyezzem, hogy két körben ment le az ügyintézés. Reggel 10-től 13:00-ig, majd 14:00-től 15:00-ig ebéd után. De legalább végre sikerült valami kézzel fogható hivatalos dolgot összehozni.

Gyorsan elmentünk még krumplit venni a Bisztróba. Elkocsikáztunk a város közepén lévő kis piacra, a krumplit mindig itt vesszük. Illetve veszik a srácok, többnyire Szilász, mert, ahogyan most is, ahogy engem meglátnak a kapuban befelé sétálni, azonnal emelkedik az ár. Erről úgy látszik, nem tudnak leszokni, még akkor sem, ha tudják, ki vagyok. Mindegy, megvettük a 2 púpos vödör krumplit, azt bepakoltuk egy nagy zsákba. Közben jött egy srác, aki felajánlotta, hogy némi pénzért elviszi a zsákot oda, ahova csak akarom. Mondtam, hogy nem kell, köszi, ezt elbírom, és itt álla a kocsi 10 méterre. De ő a kocsiig is elviszi szívesen. Emlékeztem a srácra, ő fuvarozta fel a legutóbbi teli zsák krumplit is a Bisztróba, amit a Hotelnek vettünk.

Felkaptam a zsákot a vállamra és indultam volna kifelé a piacról, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy hatalmas 2-3 másodpercig tartó csodálkozó hangzavar tört ki a piaci árusokból. Elsőre nem értettem miért, aztán leesett, hogy soha az életben nem láttak még muzungut, aki saját maga cipeli a megvásárolt akármit, főleg ha az 25 kiló burgonya. Elmosolyodtam, majd elindultam az autó felé. A zsákot kiraktam a Bisztróban, aztán elindultam a Hotelba.

Itt sok érdekes dolog nem történt. Bekevertem egy kevés tápot a csirkéknek, azt odaadtam nekik. Fél óra múlva hatalmas hangzavar közepette, az összes csirke, Józsi vezényletével bemenekült az ólba és rikácsoltak. Nem tudtam miért. Egy szem ragadozó madár se volt a közelben, de valami egyszer csak neszelni kezdett a bokorban az ól mögött. Vagy egy mongúz vagy egy macska lehetett. Sose derült ki, mivel Brúnó is éppen arra járt, és azonnal ki akarta deríteni mi az, ami a bozótban motoz, így utána eredt. Az állat elmenekült, és remélhetőleg később se jön vissza. Vagy ha mégis, Brúnó ott lesz, hogy elkergesse.

Az excel fájlok befejezése után nekiláttam egy emlékirat olvasásának. Egy kedves barátom, Schram Dániel elküldte az emlékiratait, ha ez helyes kifejezés rájuk. Rendkívül olvasmányos és lebilincselő. Nagyon életszagú. Olvasás közben sokszor előttem van Dani arca, és az, ahogy a történeteit mesélni szokta. Most a felénél járok, de lehet, hogy ha nem folyik ki a szemem a monitortól, akkor még ma be is fejezem, de lehet, hogy holnapra is hagyok valamit belőle. Köszönöm Dani!

Közben beesett Szilász egy hatalmas adag sztékkel, amit az esküvőre levágott marhából mentett nekem. Kivételesen egy darabban, aminek rendkívül örültem. Semmit nem fogadott el érte cserébe, ami itt rendkívül ritka jelenség, nem is nagyon értettem hirtelen, de harmadszori felajánlásra is visszautasított mindent, így még egyszer megköszöntem a finom falatot. Betettem a hűtőbe, ami most éppen működik, mivel van áram (és zene is egyelőre).

Szilász egyébként rohant a városba, mert valakit még el kell hoznia onnan, meg utána megy még valahová, valakiért. Louben dolgozik a házukban, nagy az izgalom és a szervezkedés a holnapi lagzi miatt. Szilász bátyja nősül, ha esetleg elfelejtettem volna megemlíteni tegnap. Meghívót ugyan nem kaptam, de szívesen elmennék megnézni egy helyi lagzit, meghívatni pedig nem akarom magam, ezt udvariatlannak tartanám még itt is, és tulajdon képpen csak Szilász és Loubent ismerem, a többi családtagot nem. Illetve Szilász édesapjával is találkoztam párszor a focimeccseken, mivel ő a bíró és az edző.

Olvasgatok tovább, esetleg vacsorázom valamit, aztán szunya. Jó éjt mindenkinek!

77.nap. Szeptember 10. Csütörtök

Reggel már nem volt áram, így legalább reggel tudtam egy kicsit tovább aludni. Igazából magamtól felébredek 7-óra körül – otthon ilyenkor még csak 6 óra van, kicsit forgolódok, aztán felkelek, megyek reggelizni és kávézni.

Kis olvasgatás és reggeli után elindultam a városba, mivel vásárolni kell ezt-azt, és az irodába is be kell mennem.

Az irodával kezdtem. Szerencsére ismét bent volt mindenki. Beszéltem az RD-vel, aki az „Environmental Officer”-hez küldött. Közben beszéltem a CAO-val is, aki a legutóbb kint járt a helyszínen. Mindenki megígérte, hogy holnap pontot teszünk az ügy végére. Ha nem sikerült, akkor hívják a rendőrséget és állítólag letartóztatják ezt a barmot. Holnap kiderül mi lesz.

Iroda után irány a piac. Loubennel felmentünk a zöldségpiacra, ananászt és marakuját venni. Kell még zöldpaprika és paradicsom, bab, zöldbab, búza, szójabab. A felét sikerült megvenni itt. Megnéztük a csirkéket is de nem találtam semmi jót, és egyébként is, az állomány a jelenlegi helyen elérte a maximumot, így inkább csak kíváncsiságból néztem meg őket.

Elmentünk a Fruit Shop-ba is, ott szokott lenni bab és zöldbab is. Csirkéket i árulnak, és micsoda meglepetés, a hétfői csirkék, amiket nem vettem meg, mind ott figyeltek a ketrecben, természetesen dupla áron, vagy drágábban. Zöldbab megvan, ananász megvan. Irány a nagypiac. Vettem egy mérleget is, mert ez a bögrés megoldás nem teljesen fér a fejembe.

Csirketápot akarok összerakni. Minden megvan hozzá, de én a százalékos összetételt ismerem, amit bögrékkel nem lehet kiszámolni vagy összekeverni.

Keressünk szójababot! Ottvan. Sajnos csak egy asszony árulta, így nagyon nehéz alkupozícióból indulunk. Ezt természetesen tetézi, hogy muzungu vagyok.

-Hogyé a bab csókolom?

-2500 shilling egy bögre.

-Micsoda? Jól hallottam? –kérdeztem Loubent, mert helyi nyelven folyt az eddigi beszélgetés. Tanulom a számokat.

- Igen, 2500 shilling egy bögre, azt mondta a nő.

-Na és tessék mondani, hány kiló egy bögre?

-Olyan egy, másfél, de talán egy és egy negyed kiló körül.

-Értem, köszönöm.

Kis hezitálás után 5 bögrényit meg egy kicsit elhoztam 10.000 shillingért, így végül 2000/bögre lett. 

Otthon kiderül, hogy kicsivel több, mint 5 kiló, így egy bögre nagyjából 1 kilónyit tartalmazott.

Következő összetevő a búza. Ezt itt „millet”-nek hívják, ami kölest jelent, de hát, ha így hívják, akkor felőlem legyen köles a búza. Ennek 1500 shilling/bögre az ára. Természetesen ötletük sincs, mennyi van egy bögrében, de 1400/bögréért-ért ebből is vettem egy keveset.

Megpróbálta ugyan alkudni egy kicsit, mennyi, ha 10 bögrét viszek, de simán megszorozták tízzel, és egy fillért se engedtek az árból. 1500 helyett 1400/bögre. Legyen. Végül is nem sok.

Elindultunk a zsákmánnyal a bisztróba. Megebédeltünk, majd irány a hotel. Csirketápot kell keverni. Közben a csirkék ismét prezentáltak 4 tojást, de egyelőre nem kotlanak. Gondolom, ha lemegy az esős évszak, majd elkezdik. Ha meg nem, akkor lehet, hogy veszek egy keltetőt valahol Kampalában, ha találok. Elvileg kell lennie.

Lassan neki kell látni a munkavállalói vízumigénylésnek is. Elég kacifántos és néha ellentmondásos információkkal találkozom a neten, és szóban is mást hallok, szóval nem ez lesz a legegyszerűbb papírmunka, de reméljük a legjobbakat.

Közben nekiálltunk a táp kikeverésének. A szóját extrudálni kéne, de mivel ilyen berendezés nem áll rendelkezésre, megfőzzük, mint a babot általában. Sajnos kicsit odaégett az alja, így egy keveset ki kell dobni belőle. Még meg kell szárítani, kicsit megtörni, aztán mehet a tápba ez is. Mivel ezek vegyes hasznú csirkék, igyekszem a brojler és a tojó hibridek közötti tápkeveréket készíteni. Meglátjuk, mennyire szeretik majd. Az összetevőket külön-külön nagy élvezettel eszik, így összekeverve is ezt remélem, és némi tömeg és tojásgyarapodást is várok a dologtól. Kapnak zöldtakarmányt is a táp mellé, azt is szeretik. A rovarokról nem is beszélve. Ha véletlen betéved egy a ketrecbe, annak annyi, fél perc és volt, nincs.

Közben, amíg a bab szárad, whatsappon napelemet távmérek és szerelek. Persze közben befelhősödött, így nem tejesen pontos a mérési eredmény, de holnap megismételjük, akkor remélhetőleg kiderül, hogy miért nem működik rendesen a berendezés.

Kicsit beszélgettünk még a srácokkal, a mai vacsora kimarad, mivel nem teljesen jó a gyomrom, így éhes se vagyok. A tegnapi májkrémes kenyér kicsit betett az emésztésemnek asszem. Jó éjt!

76.nap. Szeptember 9. Szerda.

Napsütéses és csendes a reggel. Mindkettőnek örülök, de a csenddel sajnos az is együtt jár, hogy nincs áram. Mivel a szolár nem remekel, ez nem túl jó hír.

Megetettem a tyúkokat, kaptak egy kis vitamint is az itatóba. A vitamin ugyan a felirat szerint első sorban csibéknek készült, illetve a vakcinázás előtti és utáni stresszes periódusokra, de mivel a helyi csirkék sok esetbe elég alultápláltak, és az összetétel sem indokolja a korlátozott használatot, nem látom akadályát, hogy kapjanak egy keveset. Hátha jobban érzik majd magukat. A takarmányozásuk is elég egyhangú a szabadtartáshoz képest, így ebből kifolyólag is jónak látok egy kis immunerősítést.

Kiszedtem pár salátát, hagymát és mangoldot. Fel akarom vinni őket a bisztróba, illetve az RDC irodájába is összeraktam 3 kis csomagocskát belőlük. A kertben rengeteg van, mi nem tudunk ennyit megenni, a kedvesség pedig itt sem árt. A 20.000 shillinget ugyan nem kaptam még vissza, de Lilian (a titkárnő, akinek adtam) azt mondta, ebéd után benéz a bisztróba. Gondolom nem akart az irodában pénzezni, mert ott a falnak is füle és szeme is van! És persze szája is, így 5 percen belül mindenki tud mindent.

Az irodában találtam mindenkit szerencsére, így volt alkalmam egy pár szót beszélgetni Madam Prukeria-val is. Ő az RDC, a miniszter helyi körzeti képviselője, tehát a legnagyobb ember helyben. Meglepő módon nő, de ettől függetlenül úgy néz ki, hogy ha akar, akkor kellő tekintélyt tud parancsolni, és hallgatnak rá az emberek. Megkérdezte, mi újság a zajjal. Elmeséltem, hogy mióta nincs áram, azóta csend van, de ha véletlen visszajön az áram egy kis időre, akkor azonnal ordít a zene. A válasz annyi volt, hogy elküldte a kerületi egészségügyi megbízottat, hogy ellenőrizze mi is történik valójában. Nagyon remélem – bár elfelejtettem megkérdezni-, hogy nem a részeg, büdös ellenőrről van szó!

Jön egy kis könyvelés, e-mailezés, jövés-menés a városban. Ebéd. Aztán vissza a hotelbe.

Közben óriásplakátot cserélnek a hotellel szemben. 3 ember felmászott az 50 méter magas plakáttartó különböző pontjaira, és kézzel csavarozzák le a plakátot. Biztosítókötél, sisak, vagy bármi egyéb védőfelszerelésnek még csak nyoma sincsen.

Az áram egy kis időre visszajött. Sajnálatos módon éppen délután 6-10 között, mivel magával hozta a szomszéd zaját is. Azonnal felhívtam az illetékes irodát, hogy mi történik, és holnap bemegyek, megbeszélni mi a teendő, mert ez így nem mehet tovább. 2 hónapja küzdök ezzel a marhával, és semmi nem történik, mindenki csak félmegoldásokat tud felmutatni, vagy egymásra mutogatnak, hogy kinek is kéne ezt megoldani. Mindenki, az összes iroda és hivatalnok tudja mi a helyzet. Nem kizárt, hogy pénzt várnak a dologért, de ameddig nem lesz megoldás és nem szűnik meg teljesen a zene, addig egy fillér se fog kiesni a zsebemből.

Megpróbálok aludni, talán sikerül…

75. nap. Szeptember 8. Kedd.

Reggeli után feljöttem a városba, mivel Vincenzonak, az olasz vendégünknek megígértem, hogy segítek kinyomtatni a vízumát, meg sofőrt szerezni a határra. Szerencsére ez sikerült, így nagy hálálkodás közepette távozott. Megdicsért mindenkit, az ételt, a szállást, a személyzetet. Patrának még egy pár fülbevalót is vett.

Kinyitottam a laptopot is, pár emailre válaszolni kell, kajak, kenu és biciklikeresés. Találtam Uganadai OLx-et, de ezen sincs egy darab vízi jármű sem. A biciklikkel valamivel több szerencsém van, de sajnos „fully”-t itt sem találok. Mármint olyat, ami valóban alkalmas terepre.

Lassan ebédidő van. Benézek a konyhába, mi lesz a mai kaja. Általában Katogo, de ha valami mást szeretnék enni, akkor megcsinálják nekem. Nos, Vincenzo csinált milánóit. Mondhatni hatalmas adagot, így ez volt ma ebédre. Igen jól sikerült!

Beugrott az RDC titkárnője is. Persze nem ok nélkül, kölcsön akart kérni 20.000-et. Odaadtam neki, remélem, holnap visszaadja.

Beugrottam a gyógyszertárba némi ízület erősítőért Shebának. Magától sose venné meg, mivel nem tudja mi ez, viszont állandóan panaszkodik, hogy fájnak az ízületei. Ennyi kedvesség egyébként is belefér. A jó kapcsolatot ápolni kell!

Mivel Sheba éppen unatkozott, kitalálta, hogy menjünk el a Mutanda Camp Site-hoz. Ez is az övé természetesen. A Mutanda-tó másik végén van, így autóval mentünk. Az út éppen csak útnak nevezhető, de inkább emlékeztet egy széles vadcsapásra, természetesen tele kövekkel. Mondhatni nehéz terep, főleg autóval.

 Csigalassú tempóban sikerült karcmentesen megérkezni a kempingbe.

Fantasztikus hely, igazi kempingező paradicsom. A tó partján egy bár is helyet kapott, az egész fából van. Kicsit olyan a hangulata, mint egy trópusi, tengerpati bárnak. Ha megérkezik a több tonnányi homok a partra, akkor végképp olyan lesz, mint Dél-Amerika, vagy egy sziget a Mexikói öbölben.

Kis faházak is vannak azok számára, akik nem élvezik a sátorozást. Fantasztikus a kilátás a tóra és a környező hegyekre.

Lementünk a tó partjára is, mivel ott álldogált egy motorcsónak. A kapitány és a közeli apró szigeten lévő vendégház menedzsere is ott voltak éppen, így beszálltunk a csónakba, és elindultunk a „Punishment Island”, azaz Büntetés sziget felé. 

Egy nagyjából 3000 nm-es apró szigetről van szó, aminek a tetején jelenleg egy vendégház áll. Egy fából készült bungaló, és még pár félkész is akad. Ezen kívül 10-12 sátornak van kialakítva hely. A sziget régen valóban büntetésül szolgált. Azokat a lányokat hozták ide, akik házasságon kívül estek teherbe. Bepakolták őket egy kenuba, a szigeten kitették őket és otthagyták. A vállalkozó kedvű férfiak kenuba szálltak, és ingyen elhozhatták az ottragadt lányokat. Értük nem kellett tehenet vagy egyéb jószágot fizetni a családjuknak. Ma már persze csak a vendégház és a gondozott kert maradt, és rengeteg nyúl! Fehérek, szürkék, barnák és mindenféle vegyes színűek, lányok már nincsenek.

A szigeten pár hatalmas pálmákból és egyéb őshonos fákból álló csoport is található, amelyen több száz madár vert tanyát. Reggelente elszállnak élelmet keresni, majd este visszatérnek a sziget nyugalmát élvezni és aludni. A nyulak egyelőre szabadon jönnek-mennek a szigeten, elmenekülni úgysem tudnak, mivel úszni nem tudnak. Az étteremben a nyulat főfogásként szolgálják fel, egy egész nyúl roston 30.000 shilling, körettel együtt (3000 ft). Most nem volt időnk megkóstolni, mert elég késő volt már, és egyrészt meg kell fogni a nyulat, ami nem egyszerű, az elkészítés is pár órás hadművelet lehet, ismerve a helyiek tempóját.

Visszacsónakáztunk a partra, majd visszamentünk a városba. Shebát kiraktam a Rafiki-ben, majd elindultam vissza a hotelbe.

Észrevettük, hogy nem ég pár lámpa a kertben. A srácok füvet nyírtak, és lehet, hogy elkaszáltak egy vezetéket, de ezt majd csak holnap tudom megnézni, mivel vak sötét van, és a fejlámpával se találom a vezetékeket.

Este még beszélgettünk egy kicsit Loubennel és Fortunenel. Louben tegnap fent volt a városban, egy ismerősét látogatta meg a helyi kórházba, ésbenézett a bisztróba is. Elmesélte, hogy az olasz vendégünk nagyon kedves ember, mivel két sör elfogyasztására is rákényszerítette! Kényszerítette! Itt felvisítottam a röhögéstől, és legalább 5 percig szakadtunk mind a hárman. Képzelem mekkora kényszer lehetett, és micsoda undorral itta meg Louben a két ingyen sörét. J

74. nap. Szeptember 7. Hétfő.

Feljöttem a városba, mivel piac nap van. Szeretnék venni még 3 csirkét, így az állomány 12 csirkére bővülne, ez volt az eredeti terv.

Szerencsére a csirkét áruló emberek már ismernek, így tudják, hogy nem fogok muzungu áron megvenni semmit, és elég válogatós is vagyok (egyelőre). Megérkeztünk a piacra Szilásszal, megnéztük a csirkéket.

Mivel ma kezdődik az iskola, azt vártuk, hogy mindenki az összes létező állatot felhozza eladásra, mivel kell a pénz a gyerekek iskolázására. Nem így történt, de azért sikerült megvenni a három csirkét. Aránylag fiatalok, még nem tojnak, de legalább meg tudom nézni, hogy hízni tudnak-e, ha rendesen takarmányozom őket.

Egy fazon azért bepróbálkozott egy 20.000-es árral. A csirkét a kezembe nyomta, hogy ez nagyon jó állat, nézzem meg. A tollazattal nem is volt baj, se a csőrrel vagy a lábakkal, de amint megfogtam, éreztem az összes csontját. Egy gramm hús nem volt az állaton. Itt egyébként sincsenek húshasznú csirkék, de ez az átlagosnál is sokkal soványabb volt. A vicc kedvéért megkérdeztem az árat.

-20.000 shilling!

-Köszi, nem kell. ( és te is menj innen a hülyeségeddel) – Új arc volt, még nem láttam, így nem tudta, hogy nem jó árat mondott.

A többiek kettesével hozták a csirkéket. Három szép állatot sikerült kiválasztani, majd némi alkudozás után 16,14 és 13 ezer shillingért megvettem őket. Az előző csirkéimet 17-20.000 shilling között vettem, így ez jó vétel, még ha fiatalok is. Legalább a következő csapatot tudom, milyen áron lehet megvenni, ha kezdődik a következő tanév.

A piacra menet találkoztam egy férfival,a nevére nem emlékeszem, akinek van egy földje a Traveler’s Rest-el szemben, amire hotelt akar építeni, és mindenáron meg akarta mutatni a telket. Közben Sheba is előkerült. Vele megbeszéltük, hogy a piacozás után beugrom, és megnézzük azt az üvegházat amit akart.

Felmentem a Golden Monkey-ba, Sheba épp telefonált. Kiderült, hogy nem tudjuk ma megnézni az üvegházat, de majd szól, amikor mehetünk.

Elmeséltem a piacos csirkevásárlást. Sheba is meglepődött, hogy normális helyi áron meg tudom venni a csirkéket, így azonnal kocsiba ültünk, és elrángatott a piacra, hogy menjek vele, mert ő is venne pár kakast, megenni, de jó áron kell neki is. Elmentünk ismét a piacra, 30.000-ről 20.000-re sikerült lealkudni az állatokat. Ez után Sheba meghívott ebédre, ez 13:00-körül volt, hogy a frissen vett kakasok közül egyet fogyasszunk el. Remek. Úgy is kezdek éhes lenni.

Az ebéd igazi helyi módra készült. Nem csak az elkészítés módja volt helyi, de az ideje is. 17:00-kor lett kész a kakas! Elég éhes voltam már, így nem jelentett gondot a hatalmas adag legyűrése. Egy negyed kakas, 4 krumpli, egy kis tányérnyi rizs és 2 db chapati, némi levessel. A vacsora is kimaradt, mivel még este 8-kor is a csirkét emésztettem.

Volt még pár vendég az ebédnél, ketten közülük a Mutolere Kórházban ápolónők. Ez útba esik hazafelé, így elvittem őket. A bisztrónál megálltunk bepakolni a vizet, az üdítőket és a három új csirkét. Nem voltak túl együttműködőek. Az egyik különösen ijedős, így, amikor beraktam mellé a másikat, megpróbált kirepülni a kocsiból. Szerencsére pont jó felé röppent, így a lábát elkaptam, és visszatessékeltem az autóba.

A hotelba érve beengedtem az új csirkéket az ólba. Ettek, ittak, elvannak. A sötétség beálltával nem nagyon tudtak mit kezdeni magukkal az új helyen. Nem akartak bemenni az ólba a többiek után. Az egyik heves szárnyverdesés közepette felkapaszkodott a kerítésen, és majdnem kiszökött. 

Összefgdostam őket, és bepakoltam az ólba. Holnap remélem, maguktól rájönnek, hol kell aludni.

Változatlanul nincs áram a hotelben, de bekapcsoltam a generátort. Vízmelegítő, hűtő, fagyasztó stb…

Patra telefonált a bisztróból, hogy a Tourland Uganda cégtől hívták, hogy jönne két fő egy éjszakára a hotelbe. Ez este 7:30-kor történt. Hurrá, jöjjenek csak.

-Mikor érnek ide?

-Azt nem tudják, de majd csörögnek ha itt vannak a Bisztróban, és indulnak a Hotelbe.

23:00-ig vártuk őket, de persze nem érkeztek meg. Elmentünk aludni, hogy ha jönnek, majd Michael, az éjjeli őr szól, és beengedjük őket. Egyáltalán nem érkeztek meg. Nem meglepő, de azért sajnálom.

73. nap. Szeptember 6. Vasárnap.

Nehezen indult a reggel, de a maradék meleg vízzel lezuhanyoztam, az adott egy kis lökést neki.

Fátyolfelhős az ég, nem tűz a nap, de nem is esik. Kiváló idő bútort festeni, így nekiláttam. Van még egy két szék, amit be kell fejezni, és az asztalt is át kell kenni még egyszer.

A festés végeztével feljöttem a Biszróba, megnézni, hogy minden rendben van-e itt. Szerencsére igen. Egészen délután 4-ig itt se volt áram, most visszajött, remélem, marad is, különben nem tudok telefonálni se és netezni se, mivel a laptopom elég öregecske, így nem nagyon bírja a töltője nélkül.

A vidám szombatot nem követte a vidám vasárnap, a sátrakat már nem találtam a tegnapi helyükön. Legalább csendes a város. 

Még mindig kajakot és/vagy kenut keresek, de eléggé kilátástalannak tűnik a helyzet. Ha lesz egy helyi vállalkozásnak eladó hajója, akkor talán meg tudom venni, feltéve, hogy normális állapotban van, és evezőt is adnak hozzá.

Beszélgettem egy kicsit az olasz vendégünkkel. Elmesélte, hogy Kongóban élt egy évig, azt nem mondta mit csinált, de nem is akartam kérdezősködni. Kongó, amennyire tudom, kicsit olyan, hogy ami Kongóban történik, az ott is marad. Az viszont kiderült, hogy Kongóban mindent megesznek. Bármit, ami szembe jön, legyen az patkány, madár, kígyó, krokodil, gorilla, majom vagy akármi más, amit valahogy meg lehet ölni, megsütni és megenni. A piton például elég jó fogásnak számít, és elég gyakori is. Eléggé elképesztő. Főleg, mivel a gorillák és egyéb majmok terjeszthetnek, és át is adhatnak fertőző betegségeket az embernek. Az ebola is ezek közé tartozik! Ahogy hallom, ez nem nagyon érdekli az ottaniakat, vagy egyáltalán nem is tudnak róla.

Délután még beszéltem Zsófival és Torstennel másfél órát telefonon, leellenőriztük a mindenféle könyvelési fájlokat.

A hotelben este nem történt semmi említésre méltó. Áram nincs.

72. nap. Szeptember 5. Szombat

Nehezen aludtam el este, ezért a reggeli ébredés is késeire sikeredett. 

De a szomszédban már kapáltak ezerrel, és persze a családi ordibálás is elengedhetetlen kelléke a munkának. Még akkor is, ha 3 méterre vannak egymástól. 200 méterre is elkiabálnak, és tisztán értik, amit a másik mondd, szóval nem teljesen értem a kertben a kiabálást, de hát ez van. Itt így szokás.

Patra felhívott, hogy lázas és borzasztóan náthás, így ma nem jönne, ha nem baj. Tegnap is elég szarul volt, de reméltem, hogy a két marék gyógyszer, amit vett magának rendbe rakja. Fortune-t felhoztam a bisztróba, aminek nem örült túlságosan, de ez ugye nem erről szól. Tegnap kapott egy kis fizetésemelést, így igazság szerint hezitálás nélküli beleegyezést vártam volna, de azt is tudom, hogy valamiért nagyon utál a Bisztróban lenni. Szilász mondta, hogy igazából Patrát nem kedveli, denem tudni miért. Loubent nem tudtam felhozni, mivel a főzés és konyha takarítás közepén járt éppen.

A Bisztróval szemközti parkban tegnap elkezdtek sátrakat építeni, mint kiderült, a mai „vidám szombat” és a holnapi „vidám vasárnap” kerül megrendezésre.

Az istentisztelet helyi módjáról azonnal az Amerikába Jöttem című film ugrott be, annak is az a jelenete, amikor Eddie Murphy elmegy a független feketék gyűlésére. Egy prédikátor a színpadon, mikrofonnal ordít mindenféle történeteket és mondatokat, amik minden esetben a dicsérd az Urat, vagy Halleluja-val végződnek. A rövid prédikáció után zenés imádság következik, ami hangulatában inkább emlékeztet valami kerti partyra, de mindenki nagyon élvezi a zenét és éneklést.

Jött egy olasz vendég a Bisztróba, Vincenzo, aki Rwandában kútfúrással foglalkozik. Idősebb férfi, franciául, spanyolul és olaszul beszél, angolul nagyon keveset. Elég érdekes a beszélgetés, félig olaszul, franciával tűzdelve, és angolul gagyogva, de azért megértjük egymást. Amikor meglátta az étlapon a bolognai spagettit, azonnal közölte, hogy a testvérének étterme van olaszországban, és majd ő csinál nekem igazi olasz kaját holnap. Hogyne, köszönöm, majd meglátjuk.

A Golden Monekyban találkoztam Max-el, kivételesen ébren volt. Közölte, hogy nem nagyon ér rá, mert éppen az ágyat javítják, ugyanis este jön a barátnője. Szóval köszöntem, aztán mentem tovább.

Némi telefonálás és a kötelező körök lefutása után visszavittem Fortunet a hotelba, Loubent felhoztam a bisztróba, majd ismét visszaindultam a hotelba, csak hogy ne legyen egyszerű a nap. 

Kicsit nyűgös vagyok néha ettől a totális szervezetlenségtől, ami az országra jellemző. Senki nem beszélget senkivel, csak ha pletykálkodni kell. Vannak páran, akik próbálnak ugyan gondolkodni, de elég hamar elfáradnak benne, így sokra nem megyek vele. Nem tud senki semmit magától megcsinálni, mindent, mindenkinek a szájába kell rágni.

Gondoltam, veszek egy kajakot, csak hogy a néha felgyülemlett feszültséget értelmes módon le tudjam vezetni, de természetesen nem lehet kajakot kapni az egész országban! Itt a Nílus, a Viktória-tó és megannyi kisebb tavacska, de egy darab kenut vagy kajakot nem lehet kapni, csak Dél-Afrikában. Onnan idehozni valamit elképesztően drága, a behozatali illetékekről, vámról és adóról nem is beszélve. Szóval sajnos nem lesz kajakom egy ideig. Maga a kajak sem olcsó egyébként.

Megvacsorázok, letusolok – még van meleg víz – aztán elteszem magam holnapra, hátha a vasárnap kicsit kedvesebb nap lesz.

71. nap. Szeptember 4. Péntek

Ismét nincs áram, de legalább nap közben 2 percig volt. Ez ugyan nem segít a helyzeten, de legalább dolgoznak a hiba kijavításán a központban. A szolár is helyrejött közben. Volt elég napsütés, hogy feltöltődjön, így megy a fagyasztó is.

Reggeli rántotta, és mivel nem volt áram, felmentem a Bisztróba, ahol elvileg van, hogy elintézzem az e-maileket, és a virágládákat is meg kellett javítani. Az agyag virágládákat ugyanis beburkolták falapokkal, amiket csavarozott fém pántok tartanak nagyjából egyben. A cserép és a fa közé bemosta az eső a földet, így szétfeszítette egy-két helyen. Szét kell szedni, kitakarítani és újra összecsavarozni. Semmi extra. Főleg ezzel a csoda csavarbehajtóval. Nekiláttam a dolognak, és 1 percen belül 15 kisgyerek figyelte csodálkozva, hogy mit csinálok. Egyrészt dolgozó muzungut sose láttak még, másrészt elképzelni se tudták mi az a masina a kezemben, ami furcsa hangot ad és a szöget – a csavart nem nagyon ismerik errefelé - kiszedi a fából. Szólnom kellett Szilásznak, hogy küldje el őket, mert 5 perc múlva gyakorlatilag a hátamon álltak, és figyeltek. Ezzel alapvetően nem lenne baj, mert legalább érdeklődnek, de így nem tudok dolgozni.

A gyerekek hátrébb álltak pár métert, így be tudtam fejezni a csavarozgatást.

Alig végeztünk a virágládákkal, megjelent egy fazon a vízszámlákkal. A bisztróhoz két mérő tartozik, így két számlát kapunk. A hotelét is ide szokták hozni, de gondoltam, ha most nem adták oda, majd jövő héten hozzák. Elsétáltam a bankba, befizetni a két számlát. Mire visszaértem, ott várt az asztalon a harmadik, a hotelé. Az ember már sehol nem volt, hogy megmondjam neki, hogy mennyire értékeltem volna, ha egyszerre hozza a hármat, így megspórolt volna egy utat a bankba. Mindegy. 

Bepakoltam a kocsiba az üres gázpalackot, ha már menni kell, akkor útba ejtem a TOTAL kutat is egy gázpalackért. Persze még mindig nem érkezett meg az új adag teli gázpalack, így üres kézzel távoztam. Visszafelé ismét bementem a bankba, és befizettem a harmadik számlát is. Ez is megvan.

Némi e-mail váltás. Közben bosszankodtam egy keveset, mert az internet ismét nem remekelt. Néha egy-egy adatmorzsa leesett, de ez nem feltétlenül elég. 2 óra alatt megírtam a 3 e-mailt, közben megebédeltem.

Beugrottam a Golden Monkey-ba megnézni mi újság ott. Beaker, a pultos srác fogadott, beszélgettünk egy kicsit, majd egyszer csak feltűnt egy gumicsizmás, kötényes ember, aki egy műanyag hordót cipelt a vállán.

-Ez meg hova megy? – kérdeztem Baekert

-Viszia szemetet kiüríteni.

-Ne már? Tényleg? Oda fog menni a kupachoz és csak úgy kiborítja a tetejére, és ezzel le is van tudva?

-Igen.

Hitetlenkedve indultam az ember után. Ezt meg kell, hogy nézzem. És tényleg. A város kellős közepén van egy irtózatos szeméthalom. A válogatatlan szemét a hevülékeny alkotóelemektől néha magától begyullad, és elképesztően büdös füsttel ég. Csupa műanyag és vegyszer, mérgező gázok. 

Borzalmas, de van rá tervem, hogy lehet ezt megszüntetni. Aztán persze majd meglátjuk, mennyire lesznek fogékonyak rá a vezetők.

Közben valahonnan előkerült egy helyi Batwa. A batwák a helyi pigmeus őslakosok, akik egykor az esőerdőben éltek. Miután azonban az esőerdőt nemzeti parkká nyilvánították, a batwákat kiűzték onnan, a gorillák élőhelyének védelmében. Szerencsétlenek pedig vagy nem tudnak, vagy nem is akarnak beilleszkedni, így csak kéregetni tudnak, ami rendkívül idegesítő egy idő után. Most sem volt másként, azonnal adjak neki pénzt. Nem nyert, én nem adok!

Találkoztam Shebával is, éppen amikor indulni készültem volna. Benéztünk egy hotelba a városban, hátha van szauha, mert Sheba elesett, vagy rosszul lépett, és az egyébként is gyenge ízületei most még jobban fájnak, így szaunázni kart vagy gőzfürdőzni. Egyik se működött, mivel nem volt tűzifa. Ez elég érthetetlen, mivel azt simán meg kell venni és van. Lehet tárolni.

Visszamentem a bisztróba, beszélgettem két mondatot az új német vendégeinkkel, majd visszaindultam a hotelba. A srácok haladtak a fűnyírással valamit, hétfőre meglesz az egész, ha minden jól megy. Most már csak ketten vannak kertészek, így kicsit több a munka, mint eddig, de legalább locsolni nem kell.

A csirkék alá beszórtam a száraz füvet, meglátjuk, mennyire tetszik nekik a homok helyett a „mélyalmozás” az ólban. Apropó, ma is begyűjtöttünk 3 tojást. Megvan a holnapi reggelim!

Vacsorára palacsintát sütöttünk, némi vanília pudinggal. Nem volt egyszerű elmagyarázni a srácoknak, mi az a puding, mivel angol szó nem nagyon van rá. A „pudding”-ot leszámítva és a szuflé-t, de ugye egyik sem teljesen ugyan az, mint a Dr.Otker puding. Legalább finom volt.

Lassan megyek szundítani. Jó éjt!

70.nap Szeptember 3. Csütörtök

Szokatlanul korán felébredtem, a visszaalvástól pedig a szomszédok mentettek meg. Nem hangoskodtak, csak mindenki ás és kapál a kertben, ami a sziklás talaj miatt nem csendes tevékenység, de ennek most van az ideje.

Reggeli, majd irány a város. Apró bevásárlás, internetezés, emailek stb…

Bejött a bisztróba egy férfi a feleségével, én épp a laptopom mögött ültem. 

Kedvesen köszöntek, majd bementek a konyhába, hogy a managert keresik. Patra mondta nekik, hogy én vagyok az.

-Ohh, elnézést. Azt hittem ön egy vendég.

-Jó napot. Semmi baj, sokan hitték már. – bemutatkoztunk.

Kampalából jött a férfi, aki húsfeldolgozással foglalkozik, és hozott némi grillkolbászt mintának, hátha a jövőben szeretnénk vásárolni belőle. Persze az árakat nem mondta el.

Megsütöttük, nagyon finomak. Sokkal jobb, mint amit legutóbb vettem Kabale-ban. Meglátjuk, mennyibe kerül, vagy milyen feltételekkel lehet beszerezni. Nekem tetszik a dolog. Jó az állaga, a színe, gusztusos darab, és az íze is jó. Nem helyi marhából van, hanem Ankole marhából. Ezek azok, amelyeknek elképesztően nagy, néha egy méteres szarvuk van. Google: ankole cattle, képtalálatok. A szarvukat egyébként árulják, mint dísztárgy.

A szolár a napsütés ellenére délután megadta magát ismét, így kénytelen vagyok bekapcsolni a generátort egy kis időre, vizet melegíteni és a hűtőket legalább annyi ideig működtetni, hogy holnap délutánig megtartsák a hideget. Ha ismét elmegy az áram, megint generátort fogunk használni.

Egyébként elképesztő felismerni, mennyire villamos áram függő az európai ember, és bármiféle üzleti tevékenység. Nincs áram, tehát nincs meleg víz, nincs telefontöltő, nincs fagyasztó, nincs laptop és még olvasni sem tudunk lámpa nélkül.

Felhívtam délelőtt a Kabale-i központot, hogy ugyan miért nincs áram ötödik napja? A válasz az volt, hogy a központi generátorral van valami baj, és az alkatrészt Kampalából kell hozatni, a javítás pedig még 3-4 napot fog igénybe venni. Hihetetlen, hogy ha van egy erőműved, akkor hogy nem tudod üzemeltetni, ráadásul 8 napig. Mekkora bevétel kiesést jelenthet ez az erőműnek? És ha észleled, hogy baj van, márpedig biztosan kell lennie valami jelzőnek, ami azt hivatott mutatni, hogy van-e áramszolgáltatás vagy nincs, akkor hogy a fenébe tarthat 8 napig megjavítani? Még akkor is, ha Kampalából jön az alkatrész. Az mindössze 10 óra utat jelent Kabale-ig! Elég elképesztő, de ez van, úgy látszik. És így akarj itt létrehozni valami vállalkozást, vagy befektetést.

Vegyünk egy sima, apró csirketelepet, ahol 3000 brojlert nevelünk 6 hétig. Fűtés, ventillátorok, világítás és egyéb elektromos egységek. Ha ezek valamelyike nem működik, mondjuk napos korban a fűtés, mivel 30-32°C kell a csibéknek, akkor az egész állomány mehet a kukába, mert kihűlnek és elpusztulnak. Milliós veszteség. Elég elkeserítő.

Persze lehet venni drága pénzen generátorokat, amik életben tartják a rendszert és a csirkéket, de azért így elég bizonytalan a helyzet. Ehhez adjuk hozzá a helyiek munkamorálját, és lassan elmegy a kedvünk a befektetéstől is. Nem túl kecsegtető.

Beszéltem ma egy Rwandai fazonnal, aki sertéseket és csirkéket nevel Rwandában. Elmesélte, hogy ott faszenes fűtéssel dolgoznak. Ezt a keletkező CO2 és egyéb gázok mennyisége miatt elkerülném, de ha nincs más megoldás, akkor marad ez. Elmondása szerint egyszer elfelejtették befűteni az egyik istállót, és az abban élő komplett állomány elpusztult. Nem tapsolt az örömtől, az egyszer biztos.

Egyébként a generátor a méretéhez képest egészen halk. A harmadik épület háta mögött van, és a szobámban, ami 25 méterre van, csak egy nagyon halk zúgást lehet hallani.

Gyors vacsora, aztán lekapcsolom a generátort, hadd aludjon mindenki csendben.

69.nap. Szeptember 2. Szerda.

Ismét áram nélküli, csendes, napsütéses a reggel.

Megetettem a csirkéket, majd megreggeliztem, aztán nekiestem a könyvelésnek.

Egyszer csak koppanás az ablakon. Ez meg mi lehetett? Egy kis sárga szövőmadár nekirepült az ablaknak, és leesett a földre. Szerencsére nem teljes erőből ütközött, így nem tört el egy végtagja sem. Gondolom egy kisebb agyrázkódással megúszta. Felvettem, megnéztem van-e törés, adtam neki inni egy keveset, majd letettem egy ágra. Kapaszkodott ugyan de a koordináció még nem volt rendben. Lehámoztam az ágról és leraktam az ablakom melletti székbe pihenni. 20 perc után elég erősnek érezte magát, és elrepült. Pont láttam is, egyenesen repült, hibátlanul. remélem így is marad.

Közben Musa jött szólni, hogy menjek, mert talált egy kígyót.

-Hol? Mekkora? Milyen színű? – kérdezgettem sietve.

-Zöld, és ott van az udvaron, mert agyonütöttem.

-NEEEEmáááár! Musa! Nem megmondtam, hogy mielőtt megölitek, szóljatok, főleg ha 3 méterre vagyok!

-Bocsánat! Legközelebb szólok, de hát el akart szaladni…..

Ugyanolyan zöld sikló volt, mint amilyet Mugave, a szomszéd srác hozott régebben. Remélem egyszer velem is szembejön valami kígyó vagy sikló, mivel a 2 és fél hónap alatt egyetlen egy élőt sem láttam közelről.

Kezd felhősödni az ég. A három vulkán is felhő köntösbe burkolódzott. A szél is eső illatot hoz, és egyre erősödik.

Ebéd után elkezdett esni az eső. Ezzel nem is lenne baj, de a borsó és mogyoró nagyságú jeget kevésbé élvezik a növények. Itt ezt hívják „snow”-nak, azaz hóesésnek. Igyekszem felvilágosítani a srácokat, hogy ez nem hó, hanem jég, de mivel havat soha nem láttak még, nincs könnyű dolgom. A hőmérséklet is leesett 25 fokról 14-re, nagyjából 20 perc alatt.

Szilász közben installálta a whatsappot a telefonjára, így megírta, hogy ott maradt 1 kg darált hús a bisztróban, és hogy mennyire jó dolog ez a whattsapp.

Este is esett az eső. Kisebb megszakításokkal sokat esik. Változó, hogy mennyire erősen.

A szolár is bemondta az unalmast, pedig a kijelzőn 75%-os töltöttséget jelez, mégsem működik, csak akkor, ha süt a nap. Így éjjelre áram nélkül maradtunk. A generátort 9-kor már nem akartam bekapcsolni, alváshoz úgy sem kell áram. A hidegvízzel zuhanyozást kicsit unom.