114. nap. Október 17. Szombat.

Reggeli után szedtem egy kis salátát és petrezselymet a kertből, ezekkel indultam el a Bisztróba. Ígértem egy kis petrezselymet a Rafikibe is, és mivel rengeteg van, szívesen adok nekik egy marékkal.

Letettem a kocsit a szervizben, ott is hagytam, Bosco majd hív, ha kész van.

A Bisztróban elég nagy nyüzsi van ma szerencsére. Van egy párocska Brazíliából, akik előző nap bejöttek ebédelni, de a szállásuk nem tetszett nekik, így ma a mi vendégeink lesznek.

Beesett két kanadai lányka is, akik Kabaléban önkénteskednek, ha jól értettem. Nekik éppen Gorilla permit-et vadászunk, kevés sikerrel. Én sem akarnám kifizetni a 700 dollárt érte, és néha, ha szerencsénk van, hozzá lehet jutni nem felhasznált jegyekhez fél áron, vagy akár olcsóbban is, ha épp úgy van.

Megérkezett egy Olasz pár is, akik online foglaltak. Itt kisebb kavarodás volt, mivel a sofőrjük, aki állítása szerint bejárta egész Afrikát és Európát, nem éppen kellemes személy. Elhozta a barátnőjét is, amivel nem is lenne semmi probléma, csak éppen nem akarja kifizetni az ő szállását. Megvitattuk a kérdést, ami nem volt éppen egyszerű, de sikerült mindenkinek megfelelő megoldást találni.

Annyi volt a probléma, hogy az olasz pár neki is foglalt szállást, de a csajnak nem. A srác viszont nem akarta, hogy neki foglaljanak stb stb… Gyerekes és sértődött módon viselkedett, amit elég nehéz kezelni. Félreérti a munkáját sajnos, és nem kommunikál. Ha szólt volna előre, hogy négyen jönnek, és az egyéb részleteket is közli, akkor a világon semmi probléma nem lett volna.

Magyarázta, hogy Ő márpedig rendszeresen hoz ide vendégeket, minden hónapban jön. Én négy hónapja vagyok itt, de még sose láttam a srácot, se a kocsiját. A vendégkönyvben sem szerepel sehol. Amikor megkért, hogy segítsek neki megkeresni a legrövidebb utat Tanzániába, hamar kiderült, hogy soha életében nem járt még azon az úton, ami innen Tanzániába visz, így elég hiteltelen az emberünk, de azért megpróbáltam neki segíteni.

Mosogatás közben megérkezett egy raszta csávó, „No worries Bro!” köszönéssel. Van valami rendes neve is, de mindenki BIG FOOT-nak hívja, mivel az egyik lábán magasított ortopéd cipőt hord, és elég furán jár, még így is. Állítólag régen normális volt, de elszívta és elitta az eszét. Most is alkohol szaga volt, de legalább kezet fogni nem kellett vele. Megkérdezte, hogy beszélhet-e a vendégeinkkel, a brazilokkal. Mondtam, hogy holnap reggel mennek, de felőlem, ha őket nem zavarja, beszélgessen velük. A beszélgetés mintegy 1,5 percig tartott, majd csalódottan jött vissza a konyhába, hogy hát ők mennek… Én megmondtam…

Miután lement a délelőtti nyüzsi, mi is megebédeltünk, majd alig, hogy befejeztük, majdnem mindenki visszajött ebédelni is, így kezdtük előröl a főzőcskézést. Meg kell, hogy mondjam, kifejezetten élveztem a dolgot.

Egyébként a probléma az olasz vendégek sofőrjével este tetőzött, 8 óra körül, így aránylag későn értem haza a hotelbe. Az olaszok egyébként mindennel meg voltak elégedve, és sajnálatukat fejezték ki, hogy a sofőr ilyen ostoba, de nem találtak mást az első afrikai túrájukra. Névjegyet cseréltünk, mivel később tervezik, hogy a sofőr nélkül visszajönnek ide. Gondoltam, lefekszem és alszom egy jót, majd reggel korábban megyek a Bisztróba, megnézni, mi történik.