147.nap. November 19. Csütörtök.

Reggeli után nekiláttam szétszedni a kapcsolót, ami feltehetőleg tönkrement. 30.000 ft-os kapcsoló, így senki nem boldog, hogy nem működik. Elméletileg a srácok nem nyúlhatnak semmihez, ami az akumlátor blokkban van, de ezt valahogy elfelejtették közölni, így lehetetlen kideríteni, ki rontotta el a kapcsolót, vagy magától járt le a „szavatossága”, elvégre műanyag az egész kívül, belül.

Nos, a kapcsolófedél leszerelése után a műanyag darabjaira hullott. Nem találtam törött alkatrészt, de ötletem sincs, hogyan lehet összerakni. A Technic LEGO sem volt a kedvencem, de ez hatványozottan nehezebbnek tűnik. Ezen hamar túlléptünk, és nekiláttam szétszerelni a drótokat. Előtte persze négyféleképpen teszteltük, hogy az inverter működik-e, de azzal nincs baj. Kicseréltem a kábelt is, hátha azzal van a baj, de nem.

Ezután jött a falból kijövő 3 pár vezeték összekötözgetése. Először is kellett találnom egy nagyobb csokit, mert a kisebb nem megfelelő, nem precíz, és a gányolás nem megengedett. „ No ganyolas! I hate ganyolas” ahogy Torsten írta. Ezen azért felröhögtem. Amikor egy német elktromérnök magyar szlenget használ a szerelési szakkifejezések helyettesítésére… remek hangulatot csinált. Cserébe megtanítottam neki mi az a csoki, mármint, hogy mi azt az alkatrészt csokinak hívjuk. Ezen túl az ő üzeneteiben is a „csoki” szószerepelt a fénykép vagy a „that thing” helyett, amin ismét igen csak jót derültem.

Sosem akartam elektromos dolgokkal foglalkozni, de ez kezd olyan lenni, mint valami boncolás. Mivel 4-5 óra szerelés, kötözgetés, tesztelés és variálás után sem találtuk meg a hiba okát, holnap folytatjuk. Szétszerelem a többi elektromos dobozt is, hátha megleljük a hibát. Tuti valami banális apróság lesz, kíváncsi vagyok, sikerül-e megoldani.

A csoki keresés közben persze beállított az NSSF (National Social Security Found). Ez a helyi nyugdíjrendszer szervezete. A legjobbkor. Megpróbáltak felhívni, láttam is, vissza is akartam hívni őket de nem sikerült, mivel a helyi mobilszolgáltató úgy döntött, hogy minden előzetes értesítés nélkül lekapcsolja a kimenő hívásaimat, mert a SIM kártya nincs regisztrálva. Mivan? Nem akarok erről is hosszú sorokat káromkodni, de elég idegesítő a tény, hogy havi szinten százezreket fizetünk a szolgáltatásért és nekiállnak szó nélkül lekapcsolni egy számot, mert éppen úgy tartja kedvük.

Mindenkit regisztráltunk a nyugdíjhoz, amit nem feltétlen fogadtak örömmel. Érthetetlen, de nem képesek belátni, hogy ez éppen értük van, és nekik lesz jó. Itt még nem lopja el az állam a nyugdíjat.

A rendszer is elég egyszerű. A munkáltató a fizetés 10%-át, a munkavállaló a fizetése 5%-át köteles befizetni a nyugdíjalapjába. Ezt mi nagylelkűen átvállaltuk, így 15%-ot fizetünk. A bekerült összeg kamatozik, mégpedig éves 13%-os mértékben. A nyugdíj korhatár itt 50 év, tehát ezt betöltve férhetnek hozzá a felgyűlt összeghez. Nem kötelező, bármikor ez után ki lehet venni, és bármeddig bent lehet hagyni, és öröklődik is, így egy esetleges haláleset után a rokonok felvehetik a pénzt.

Mindemellett, ha esetleg olyan baleset érné a munkavállalót, ami munkaképtelenné teszi, független a korától, akkor ebben az esetben is felveheti a pénzt az alapból.

De ez nekik nem tetszik, mert nyilván inkább zsebre tennék azt a 15% pluszt. Sajnos azonban ez nem tetszik, vagy nem tetszik dolog, köztelező a cégnek regisztrálnia a munkavállalókat, amennyibe 5 főnél többet foglalkoztat, így nincs választásuk.

Érdekes módon Hannaht fel tudtam hívni, ezt a kimenőt nem tiltották le valamiért….szóval megyek és regisztrálom a szimkártyát…holnap.

Visszagurultam a hotelba, és folytattuk a whatsappos távszerelést. Leszakadt az eső is,úgyhogy rövidre sikerült, viszont most egyáltalán nincs áram, így jobbnak láttam lefeküdni aludni, bár korán van, de elég fáradt vagyok.

22:45-ig sikerült is aludnom valamit, amikor Hanna felhívott, hogy itt vannak a swéd csajok, a Rafikiben buli van, úgyhogy induljak meg a városba. Remek…oké, 30 perc és ott vagyok.

A két csaj közül az egyik sokkal inkább arab, mint swéd. Jött is a duma, hogy Ő nem szíriai, hanem Asszír és Jézus nyelvét beszélik, és csak 3000-en vannak a világon stb…. utálom az ilyet, de hát nincs mit tenni.

A másik csaj tipikus swéd, vagy legalábbis Észak-Európai. Minden esetre jót beszélgettünk, bár a csajok kicsit be voltak rúgva mire odaértem. Feltehetőleg már akkor, amikor Hanna felhívott. Megérkezett Max is, tovább dumáltunk, majd hajnali 3 körül elfáradt mindenki, és elindultunk haza. Mindenki a saját ágyába…