36.nap, Péntek. Július 31.

Szokásos reggeli, szokásos idegesítő zene. Szerencsére a vendégeket nem zavarta, mivel az épület másik oldalán van a szobájuk. Ettől függetlenül azért majd rákérdezek később.

Reggeli előtt váratlanul beállított Denis, Sheba egyik sofőrje, hogy akkor jött értem, megyünk megnézni a burgonyaföldet. 

- Mivan? Várjál, felhívom Shebát!

-Hello Sheba, miujság? Minden rendben?
 - Hello Richard, Cool Bananas! A sofőröm mindjárt ott van érted és mehetünk…
- Sheba, a söfőr itt áll mellettem, csak éppen elfelejtettük megbeszélni tegnap, hogy mikor is megyünk, mennyi időre és a többi részletet! Szóval, ha nem gond, megreggeliznék, aztán megyünk.
 - Óhh, bocsánat. Tényleg. Reggelizzél csak nyugodtan, Denis megvár.
- Oké, akkor megyek kaja után. Viszlát!
- ….semmi….Itt nem szokás elköszönni a telefonbeszélgetés végén.

Denist meghívtam egy kávéra, ha már várnia kell. Megreggeliztem, aztán irány a város. Átültem Sheba autójába, aztán elindultunk a burgonyaföldre. 

Útközben felvettünk még pár helyi arcot, akik nem tudni miért, de jöttek velünk. Az egyik valami ugandai befektető összekötője lehetett, a telefonbeszélgetéseiből ítélve. Félig helyi, félig angol nyelven társalogtak. Megint én voltam a Mezőgazdasági miniszter, meg a tanácsadó meg minden atyaúristen, ami éppen Sheba eszébe jutott. 

Megnéztük a földet, kérdezgettem ezt-azt, de különösebb tanácsadásra nem került sor. Mégpedig azért, mert valami Belga, vagy Holland fazon akar itt európai krumplit termeszteni. 

Sok sikert hozzá!

 Főleg mivel valami chips gyárnak akar beszállítani, tételben. Na, mármost, ezzel csak annyi probléma van, hogy itt, jelen körülmények között nem hiszem, hogy európai mércével tételt lehet előállítani. 

A talaj remek, de a művelés kőkori. Mindent kézzel csinálnak! A búza aratása is kézzel folyik. Nem, nincs kasza, ugyanis nem búzamező van, hanem 50-60 centi széles, 20-30 centi magas bakhátakon ültetnek, mindezt teraszosan, mivel a hegy lábánál vagyunk. Ez a burgonyánál nem gond, de a többinél szokatlan. Pengével vágják le a szárról a kalászokat egyesével, egyszerre kb egy maroknyit gyűjtenek össze, azt lerakják, majd folytatódik a dolog. Kicsit olyan mintha órabérben nyírnál füvet körömvágó ollóval. Hihetetlen! A szármaradék pedig ottmarad, ahol van. Nem talajtakarónak, mulcsnak a gaz ellen, hanem csak úgy otthagyják lebomlani. 16-18°C volt, amikor ott voltunk, párás a levegő.

A búzakalászt sem úgy kell elképzelni, mint az európai mezőkön. Otthon szép nagy, tömött kalászt érlelnek a nemesített gabonák. Itt nem tudom, mennyire speciális fajtákat vetnek, ha egyáltalán van itt ilyen, de a kalász elég satnya, nem tömött, és a szemek se túl nagyok rajta. Nem kevés mennyiség kellhet a liszthez. Igazából nem tudom, mit csinálnak a betakarított gabonával, de majd megtudakolom ezt is.

Trágyázás nincsen, csak az arra járó tehenek telepítenek pár tápanyag-aknát a növényzetnek, de az is elég szerény mennyiség, a nem túl egyenletes eloszlásról nem is beszélve. Szóval érdekesen mennek itt a dolgok. A vetésforgó is teljesen ismeretlen fogalom.

Az öntözés a következő képen van megoldva:

Adott egy tetőszerkezet, hullámos alumíniumból, a széleken ereszcsatorna, amik a vizet egy nagy, zárt betontartályba vezetik. Ennek az alján van egy csap, ha azt kinyitják, akkor a víz kiömlik a földre. Ennyi. Semmi vezeték, vagy rendszer, csak úgy ömlik a víz egy helyre, oszt’ onnét majd lecsorog, ahova kell.

Na, mindegy. Ez van, ha Sheba akar, majd kér tanácsot.

Vissza a városba. Bevásárlás illetve némi matek, hogy hova tűnt 300.000 Schilling a kasszából. 3 óra után jöttem rá, hogy azért nem stimmel a papír és a kassza, mert tegnap elfelejtették levonni a 3kilót, amit elvásároltunk. Lóvé megvan, stimmel minden, mindenki megnyugodott.

A kedves holland nő éppen ott volt, a sofőr is, és közölték, hogy nem jó a sofőr szobájában a zár, mert nem lehet bezárni. Megoldjuk, megyek, megnézem.

- Hadd próbáljam meg, add a kulcsot kérlek!

Becsuktam az ajtót, kicsit magam felé húzva és ...dobpergés… a kulcs elfordítására bezárult az ajtó! Micsoda varázsló vagyok nem?! Be tudok zárni egy ajtót! Azt hittem ledobom a maradék hajamat is. Szóval az ajtó záródik, ismét mindenki boldog! J

Elmentem a pótkerékért, aztán irány a Hotel.

Megérkezett a rwandai pár is. Muzunguk. Egész kedvesnek tűnnek. A feleség valami nonprofitnak dolgozik,a férje pedig teában utazik, hogy mennyire, azt nem tudom, nem mondta meg. Áram éppen nincs, így zene sincs és a répatorta sütés is szünetel. Remélhetőleg estére visszajön, és akkor vissza kapcsolom a vízmelegítőket is. Van még melegvíz elméletileg 2 napra, de biztos ami tuti.

Este fél 10-kor kénytelen voltam átmenni Boscohoz, a zajos szomszédhoz és megkérni, hogy azonnal kapcsolja ki a zenét, mert se én se a vendégeink nem tudnak aludni! Persze nem kapcsolta ki, de legalább lehalkított, így már csak halkan lehetett hallani. A két éjjeli őröm óva intett a dologtól, hogy odamenjek, de mivel megállítani nem nagyon tudtak, ezért legalább elkísértek, tisztes távolból, hátha történik valami.