32.,33. nap, Szafari, de most tényleg…

Még bőven sötét volt, amikor felkeltünk. Egy gyors zuhany, a nem túl meleg vízzel. A víznyomás itt szintúgy ismeretlen fogalom, inkább csak úgy csordogál valami a zuhanyból. 

Reggelire gyümölcsök, és egy szendvics. Aztán még sötétben indulás a szafarira. „Game drive” a tevékenység pontos megnevezése. Beülsz az autóba és a sofőr körbevisz. Közben beszélgetnek egymással, hogy ki merre látott oroszlánt stb…,hogy a többi sofőr is odamehessen a vendégeikkel. 

Valami négykerekes dzsip, vagy kisbusz az általános járművek, de akad 20 fős nagyobb busz is, négy kerék meghajtással persze az optimális fogyasztás érdekében, de a turisták kifizetik, tehát nem számít.

És jöttek sorban az állatok, én meg lógtam ki az autóból a tetőablakon, a fényképezőmmel. Ott egy csorda antilop, amott egy másik csorda, aztán bivalyok, elefánt, bambusznád, majomkenyérfa, makákó, pávián, varacskos disznó, A.K.A.  PUMBA… 

És végre megláttunk egy oroszlánt is. Nőstény oroszlán volt, rádiós nyakörvvel ellátva. Sajnos ezek a nyakörvek nem a rangereknek vannak kitalálva, csak a kutató biológusok és a park állatorvosa használhatja őket az állatok nyomon követésére. A nőstényt hat kisoroszlán követte! Elképesztően aranyosak voltak.

Oroszlánnéző után elindultunk a pihenőhelyre, egy régi sós tó mellé, ahol a mai napig kézi erővel folyik a só kitermelése. Ettünk pár falatot, megpróbáltam valami helyi pólót beszerezni, de sajnos nem volt elég nagy, ami rám is jött volna, ezért ez nem sikerült. Hozzáteszem, magas muzungut láttam már, de mindegyik csenevész, vízisikló vállú. Szóval úgy tűnik az egyetlen megoldás az, ha elmegyek, veszek textilt és megcsináltatom méretre valakivel magamnak a pólókat.

Visszaindultunk a szálláshoz, a nemzeti park irodájába, ahol ki kellett fizetni a csónaktúrát a Kazinga-csatornán. 50 dollár a túra.

Igen ám, de itt nem minden dollárt fogadnak el! Kint vártunk a teraszon, amíg Sheba elintézi a pénzügyeket, de kisvártatva megjelent, kezében a dollárokkal, mondván, hogy ezeket nem fogadják el. Oké, akkor kicserélem újabbakra. 

Az se jó, mert úgy néz ki mintha ki lenne mosva. Na ne már…bementem én is az irodába megtudakolni, hogy ugyan miért nem jó a 2013-as húszdolláros?

A válasz megdöbbentő volt: a bank nem fogadja el, ha van rajta valami pecsét.
- De ezeken nincs pecsét! Egy bankból vásároltam őket Európában. Eredeti dollárok!
- Akkor sem jó, nézem meg!
Ekkor kapcsolták be a lila UV fényt – és láss csodát, megjelentek a vízjelek, amik a valuta eredetiségét hivatottak jelezni.
- Látom-e, hogy valami pecsét van rajta, ezért ez nem jó dollár, ezt a bank nem fogadja el.

Tajtékoztam belül a dühtől, utálom ezt a fajta ostobaságot. Kiszedtem az összes nálam levő dollárt és kitettem az asztalra, hogy akkor válasszátok ki, melyik jó. Egyik se volt jó, így el kénytelen voltam átváltani schillingre. Szerencsére Caroline-nál volt egy rakat schilling, így ezt megoldottuk.

Majdnem letettem nekik egy itteni kétezrest, hogy nézzétek meg, úgy néz ki mint egy darab erősen használt vécépapír, de ezt bezzeg elfogadjátok, illetve én is el kell, hogy fogadjam, ha ezzel akarnak fizetni, de az eredeti, 2013-as húszdolláros az nem jó!

Ebéd után irány a part, megyünk csónakázni. 2 órás csónaktúra következett egy kétfedélzetes, nagyjából 40 fős csónakkal. 

Volt ugyan tour giude, de az első 10 perc után kiderült, hogy nekem nem sok újat tud mondani – tekintve, hogy a NatGeo-n és az Animal Planeten nőttem fel – így felmásztam a felső fedélzetre fotózni. 

Több csorda bivaly, víziló és elefánt volt a parton, rengeteg vízimadár; pelikán, kócsag, kacsa, kormorán, íbisz, jégmadarak és még sok egyéb. 

Szerencsére láttam néhány krokodilt is. Igaz, nem azok a hatalmas 5 méteres, egy tonnás példányok, amik a gnúcsordákat tizedelik a Masai Mara nemzeti Parkban. Ezek 1-2 méteres apróságok voltak. Persze kikötni nem lehetett, hogy közelebbről is szemügyre vegyem őket, de ízért így is élményszámba ment a túra.

Elmentünk újságot venni, és egy Rolex-et is betömtem, éhhalál ellen.

Összeszedtük a táborban hagyott cuccainkat, majd elindultunk egy közeli városkába, ahol a következő esti szállásunk volt, mivel nem akartunk még egy napi belépőt fizetni a parkba a semmiért.

A szállás kis területen kapott helyet, a kert kicsi volt, de nagyon rendezett. Mint egy mini dzsungel. A szállás jó volt, hatalmas ágy, szúnyogháló, saját fürdőszoba, jó kaja, rendes adagnyi! Víznyomás itt se volt, még annyi se mint az előző helyen, de legalább meleg víz volt. Itt mezőgazdasági államtitkár volt a titulusom, mivel Shebának épp ez jutott az eszébe. Vacsora 7-kor, aztán „Bar time!” szóval átmentünk a bárba inni egy kicsit, csak hogy jól aludjunk.

A reggel megint korán jött, de legalább reggeli után, világosban indultunk el megkeresni a csimpánzokat a közeli erdőben. Dzsungel túra indul!

Két vezetőnk volt, akik kísértek minket, de az erdőben még páran kint voltak, hátha több szem többet lát alapon valaki megtalálja a csimpánzokat. Telefonon tartották a kapcsolatot. Az erdő fel volt osztva kis területekre, minden 50 méteren volt egy fa, ami meg volt jelölve, így mindenki tudta, hol van pontosan a másik. Mint valami négyzetháló. Remek megoldás, és működik is.

Nagyjából két óra séta után egyszer csak meghallottuk a csimpánzok hangját. Telefonos egyeztetés után elindultunk a hang irányába. Mivel az ösvény elfogyott, nekivágtunk a dzsungelnek! 

Elképesztően jó volt! Eddig csak a tv-ben láttam ilyesmit, és most itt vagyok és magamnak töröm az utat a rengetegben! Nagyjából 20-22 fok lehetett és 200% páratartalom. Sűrű aljnövényzet, indák, kidőlt fák, mohával borított esőerdő. Megálltunk pihenni egy kicsit, mivel a majmok elhallgattak, és akárhányan legyenek is, ha nem mozognak, vagy nem adnak ki hangot, elképesztően nehéz megtalálni őket ebben a növényrengetegben. A környezet olyan volt, mint a Predátor c. filmben, amikor a feka közli, hogy valami figyel minket. Sajnos rajtam kívül senki nem látta a filmet, így nem volt annyira vicces a szituáció.

És végre! Megvannak a csimpánzok! Egy kisebb csoport! Egészen közel voltunk, mikor hatalmas zaj, ordibálás közepette nekiálltak egyik helyről a másikra vonulni. Nagyon gyorsak, így nem volt könnyű követni őket. fényképezni szinte lehetetlen a sűrű növényzet miatt, de azért 1-2 értékelhető készült. Egy órán keresztül követtük a majmokat, aztán visszaindultunk a táborhoz. A tejes túra kb. 4 óra volt. A csimpánzokat csak 4-5-ször láttuk az egy óra alatt, de megérte! 

Sheba felvett minket a teaültetvénynél, aztán irány haza. Nagyon király hétvége volt! A hazaút is élmény volt, mivel hétfőn piacnap van mindenhol.