29. nap. Csütörtök.

A tegnapi kocsmázás után ma 8:30-kor sikerült kelni, ugyan nem a zenére, mert azt csak 3 perccel később kapcsolták be. Most elment az áram, úgy hogy csend van. Irány reggelizni! Persze az áram visszajött, szóval ugyan ott vagyunk ahol 2 napja.

Irány a város. Chicken foot és AC/DC kakaón, Highway to hell! Elértem az út aszfaltozott részéig, éppen rálépnék a gázpedálra, hogy felgyorsítsak 20-ról 40-re!, amikor hirtelen ott terem négy, frissen kihúzott bitumen csík, mint fekvőrendőr. Aztán még öt. Hihetetlen. Az egyetlen útszakaszon ahol lehetett haladni, most már nem lehet. Nem tudom milyen ötlet vezérelte azt, aki megrendelte a bukkanókat, de egész nap csak ilyenen járatnám az autójában, hadd örüljön a találmányának. 

Az itteniek vezetési tudása ugyan hagy némi kívánni valót maga után, de csak az általános nemtörődömségükből fakad, hamar meg lehet szokni, hogy pl. nem néznek a visszapillantóba SOHA, tehát dudálni érdemes, ha előzöl, akkor tudják, hogy jössz. Ezt itt így csinálják.

Beköszöntem ma a Traveller’s Rest-be is, Molly és Jennyfer is bent voltak. Éppen valami színes gyöngysorokat hozott egy idősebb asszony. Persze azonnal kellett volna vennem egyet a barátnőmnek, de mivel közöltem, hogy nincsen, így mentesültem a feladat alól. A kérdéseket persze megkaptam, hogy hát az meg hogy lehet, hogy se csajom se feleségem nincsen!?

Következik egy jó csirke curry ebédre, aztán egy kis adminisztráció. Ezek után még az asztaloshoz be kéne ugranom, illetve a Golden Monkey-ba Max-hez. Shebára is rá kell csörögni, nehogy elfelejtsen elvinni a szafarira.

Jó hír, hogy a képszerkesztő program megvan, már csak installálni kell. Rossz hír, hogy hazafelé defektet kaptam, szóval holnap kerékcsere lesz reggelire. Természetesen a bútorok sincsenek még készen. Holnap azokat is el kell, hozzam, ha esetleg sikerül befejezni őket. Ha nem, akkor majd jövő héten, de ismételten csökkentett árral. A szomszédban még mindig ordít a zene, micsoda meglepetés nem?