18. nap, Vasárnap, Július 12.

Kellemes madárcsicsergős, nyugodt napra ébredtünk, a szél kissé fúj. 

A birkákat szanaszét találtam a kertben elöl, amit a vendégek elsőre látnak, így azokat hátrébb hoztam.

A mai program egy gyors asztalfestést, aztán egy kis kirándulást terveztem, mert kezdek ellustulni, és egyébként is, ha már itt vagyok fel kéne fedezni a környéket. Este a srácok beígértek egy közös horgászást. Várom, hátha én is fogok végre valamit!

Jelentem a túra megvolt. A tó kb. feléig jutottam el kb 2 óra alatt. Az út a legnagyobb részén iszonyatosan poros. 5-10 centi finom por borítja az egészet. Elment egy teherautó mellettem, 1 percig nem láttam semmit és a levegőt visszatartani sem esett jól, de máskülönben biztosan megfulladok, vagy instant szilikózist kapok.

 Két falucska, vagy úgynevezett Trading Post volt útközben. Az első kb egy órányira. nagyjából ötven ember üldögélt ott, pár boda letámasztva, egyet pedig éppen szereltek. Mind az ötven ember egyszerre ordította, hogy Hello Muzungu! How are you! Ez itt a helyi köszöntés. Szia Fehérember! Hogy vagy! A válasz minden esetben a Fine thanks! Köszönöm jól! És ugyanez viszont, annyi különbséggel, hogy a kérdésben nem említem az emberek színét, a How are you? bőven megteszi. 

Itt az utat jobbra kanyarodva folytattam, mivel az tűnt a jó iránynak a tó körüli sétához. Elérkeztem a következő épületegyütteshez, ahol az út ismét kettéágazott, de most nem volt teljesen egyértelmű, merre is kéne menni. Szerencsére egy boda driver (taxis) megmondta merre kell menni, így ismét sétáltam tovább, bízva a helyiek ismereteiben. Elsétáltam egy középiskola mellett. A következő felirat volt olvasható a fehérre meszelt falon: SCIENCE LABORATORY. Sajnos zárva volt, és vasárnap lévén senkitől nem tudtam megkérdezni, mi lehet odabent, vagy megnézni, pedig nagyon érdekelt volna, mit hívnak itt labornak. Még egy kis séta és elérkeztem a híres focipályához, ide járnak a srácok rúgni a bőrt. Ezt, mint tájékozódási pont már elmentettem a memóriában, így szerencsére tudtam, hogy jó helyen járok. 

A focipálya körül egy valamennyire megművelt mocsár terül el. A bakhátakon édesburgonyát termesztenek, illetve mellette az úgynevezett „sogam” nevű növény mezői piroslottak. Ez egyébként köles, legalábbis szerintem. Valami alkoholos italt is főznek belőle. Egyszer majd megkóstolom, ha találok olyat, amit nem egy ház hátsó udvarában főznek a disznóól mellett. Az út mellett egy kis házikó előtt egy helyi arc megkérdezte, hogy üdvözölhet-e. Természetesen! Hello! Geetings Sir! Megkérdezte hova megyek, de a válasz hallatán, az itt szokásos módon, „eeeeh” hanggal, és mellé olyan szemöldökhúzással, amit egy bizonyos kedves barátom is megirigyelne, pedig híres róla (Igen Gyuri, rólad van szó), csodálkozását fejezte ki. Majd kedvesen felajánlotta, hogy inkább szerez nekem egy kenut, mert nagyon messze van, ahova megyek. Mondtam, hogy tudom, köszönöm, de hol a kenu, hadd nézzem meg! Ja, hát a kenu az ott van a Muchánál, de idehívja nekem egy ezresért! Há hogyne, köszi, nem kell, mennék tovább inkább. Nem minta 100 forint sok lenne, de azért egy telefonért talán mégse.

Úgyhogy elbúcsúztam, majd folytattam az utat. A következő kanyarban kb 15 méter magasról egyszer csak valaki a nevemen szólított. Na, mondom, ez meg hogy lehet, hiszen soha nem jártam még erre. Felnéztem, Musa volt az, az egyik kertészünk. Ott lógtak a haverokkal, valami hidegnek és üdítőnek látszó dolgot iszogatva. Szerencsére pont ott volt egy legalább 30 kilós kis cimborája, akinek volt egy kenuja, és hajlandó volt átvinni a túloldalra. Angolul nem beszélt, szóval a 10-15 perces út elég unalmas volt, de legalább evezhettem egy kicsit. 

Mondtam Musának, hogy majd én kormányzom a hajót, adja csak ide nekem az evezőt, akkor talán még ma átérünk. Bár tudom, hogy a helyiek a látszat ellenére rendkívül erősek és szívósak, de nem akartam fél órán keresztül egy fából kivájt, hosszúkás teknőben gubbasztani a tó közepén. Szóval én eveztem át magunkat a tavon. Azért a biztonság kedvéért 3000 pénzt a srác kezébe nyomtam (ennyi apró volt nálam), hogy boldogság legyen vasárnapra, ha már volt olyan kedves és megengedte, hogy a kenujában utazzak és evezzek. Úgy tájékoztattak, hogy egy túrára egy kenu 10.000 helyi pénz, így 15 percért talán sok is volt ennyi, de mindegy is. 

Jó volt. Egészen stabil a kenu, ahhoz képest amilyennek kinéz. Egy darab fából van ugyebár kivájva az egész, ahol esetleg meg van repedve, ott bádoglapokat szegelnek rá, és meg is van javítva. Az evező hagy némi kívánni valót maga után, de tulajdonképpen a célnak megfelel. Csak rettenetesen rossz a fogása, rövid a nyele, és kicsi a tolla. Egyébként minden stimmelt, evezni tudtam vele. Mivel gyakorlatilag a kenu leghátsó pontján ültem, az irányítás sem volt különösebben nehéz, de rettenetesen lomha egy dög, az biztos, és a tömegénél fogva a tehetetlensége is nagy. Akikkel kenuztam, bizonyára emlékeznek a Karcza-féle bazinagy 6 személyes, kékre mázolt, fakeretes kenukra. Na annak kb a duplája súlyban, hosszra hasonló, talán kicsit hosszabb volt, de keskenyebb valamivel, és ülések nincsenek benne! Az evezőt hagyjuk. Majd talán megkísérelek csináltatni egyet magamnak, hátha sikerül valahogy megoldani a dolgot. Kikötöttünk, a parton lévő emberek nem kis csodálkozására, tekintve, hogy én eveztem és nem a kis „tutajos”. Kiszálltam, megköszöntem szépen az utat, majd a parton állók segítségével elmagyaráztam a srácnak, hogy mehet vissza, mert én ide jöttem, és maradok is. Nehezen, de megértette. Remélem nem fújta el szegénykét a szél a tó másik végébe kenustól. Majd megérdeklődöm Musától.

Az úton elkísért Brúnó is. Rendkívül jó kutyus volt, szót fogadott és nem kergetett meg egy tyúkot vagy egyéb jószágot sem. Jött, ha hívtam. A kenuba viszont sehogy sem tudtuk beimádkozni, így Musára bíztam. Állítólag hazatalál egyébként is, mivel megtette mér az utat többször. Roben megerősített, hogy ha Musával van, nem lehet baja. Azért remélem vacsorára hazaér. Kicsit hiányolom a kertből. Jönnek elvileg a srácok horgászni, szóval remélem, hogy hazahozzák Brúnót, különben mehetek megkeresni, különben Zsófi kitekeri a nyakam!

Roben marhapörköltet főzött, úgyhogy ma ez volt a kései ebéd, és egyben a vacsora is, pennével. Mivel itt nincs tejföl, se koviubi, ezeket nélkülözni kényszerültem, de így is remek volt a pörkölt. Legközelebb azért elmegyek ellenőrizni, miféle húst adnak a hentesnél, mert ez egy kicsit öreg tehén volt. Ízletes, de kicsit rágós. Lehet, hogy azt gondolták a kutyának lesz, úgyhogy jó lesz az öreg marha is. 8000 UGX egy kiló marhahús. Teljesen mindegy mit veszel, a hús és a csont is ugyanannyi. Nem kizárt, hogy le lehet akasztani 800 Ft-ért valami minőségibb részt is. Meglátjuk.

Összeácsoltam a faháromlábat is a vízpumpának, holnap remélem, ki tudjuk próbálni, működik-e úgy, ahogy én elképzeltem.

Brúnó hazaért vacsorára. Szerzett valami sérülést a bal hátsó lábán, de nem tűnik vészesnek. Nem nagy és nem mély a seb. Kimostam és lefertőtlenítettem amennyire engedte. Musa és Roben lefogták, de a kötözést már nem engedte. A művelet közben azért biztos, ami biztos megpróbálta leharapni a kezem. Egyrészt fél a víztől, másrészt nyilván nem esett jól neki a kezelés.