43. nap, 2015. augusztus 7. Péntek

Kellemes, napsütése, madárcsicsergős reggelre ébredtem, ismét zene nélkül.

Kíváncsi voltam, mi az oka a csendnek, hiszen áramunk van, és eddig minden reggel ment a zene. Kiderült, hogy Bosco felesége nekiállt panaszkodni, hogy a zene rengeteg áramot fogyaszt, és drága. Emellett a szomszédok is kezdik megelégelni a dolgot, így néha oda-oda szólnak, hogy jó lenne lehalkítani, vagy abbahagyni. Úgy látszik, kezd kinyílni a csipájuk.

Jöhet a reggeli. Most kivételesen nem rántotta, hanem bundás kenyér.

Megbeszéltük a kertészekkel, mik a teendők mára. Mit kell felásni és hogyan, mit hová fogunk ültetni. Kezd úgy kinézni a telek vége, mint egy igazi veteményeskert. Egészen lenyűgöző látvány, ahogy hétről hétre fejlődik és alakul a kert. A tegnapi eső kellemesen megáztatta a talajt, így ásni is könnyebb. A srácok kértek egy-egy pár gumicsizmát, mert esős évszakban, és így eső után nem nagyon tudnak cipőben dolgozni. még egy talicskát lehet, hogy beszerzek, sokkal könnyebb lenne földet hordani meg a mindenféle növénymaradékokat, mint vödörrel. Majd meglátjuk, mennyire akarnak lerántani egy talicskáért.

Fortunenal és Roubennel megindultunk a városba. Leparkolunk a Bisztrónál, már áll a bál a szemközti parkban, ahol ugye fesztivál van. Gyors teregetés után Patra is jött velünk állatkertet nézni, meg vásárolgatni. Szilásznak odaadtam a bevásárló listát, ha visszajövünk, majd elintézzük. Irány az állatkert. Újabb kiselőadás. Szerencsére a leopárd felkelt és sétált pár kört a tiszteletünkre. A kis ketrec miatt unatkozik, így fel-alá járkál. Ha emlékezetem nem csal, ezt hospitalizációnak hívják az etológusok, az ingerszegény környezet miatt kialakuló kényszercselekvés. Az állatokat az Entebbei Állatkertből hozták, gondolom, ott is ilyesmi körülmények között tartják őket, így nem csoda, ha ilyen viselkedési formák alakulnak ki. Legközelebb, ha arra járok, benézek az állatkertbe is. Kíváncsi vagyok.

Fortune egy leopárd mintás felsőben érkezett, így azonnal ráfogtuk, hogy a leopárd az ő kedvéért kelt fel, mivel hím állat volt, bizonyára érdeklődést tanúsított az új „leopárd” irányába. J

A lovas fotózásért még mindig elképesztő összeget akartak kiszedni a zsebünkből, így ezt kihagytuk ismét. A kígyó viszont éppen egy iskolás csoport szemléltető eszköze volt a gyepen, így megragadva az alkalmat, nekiláttunk mi is fotózni. 

Persze itt is jött a csávó, hogy ő is csinált képeket a kamerájával, úgyhogy kérné a pénzt.

 - Milyen pénzt barátom?
 - Hát csináltam fotókat! Úgyhogy fizetni kell értük!
 - És mégis ki kérte, hogy csinálj fotókat barátom? Itt a kamerám, én csináltam magunknak fotókat, ez elég lesz!
 - De hát akkor fizess egy szódát nekünk, és akkor kitörlöm a képeket!

Itt kezdte ledobni az agyam az ékszíjat! Majdnem elkezdtem magyarázni, hogy nyomd meg a DELTE gombot és töröld ki ingyen stb… de sajnos rájöttem, hogy ezzel nem megyek semmire, így inkább kifizettem a szódájukat, 400 ft….belefér. Legalább nem 4000 ft, mint a legutóbbi akció. Ott se kérte a kutya se, hogy csináljanak fotót, főleg nem ennyit.

Az egész állatkertesdni arra van kihegyezve, hogy a UWA-t támogassuk. Ennek ellenére senki nem tud számlát adni semmiről. Sehol nincs egy névjegyzék vagy egy vendégkönyv, hogy te  itt voltál és ennyi lóvéval támogattad a UWA-t. Semmi. Gyanítom, hogy itt is valakinek a zsebébe fog vándorolni a támogatási összeg.

Egy DVD-t is vásároltam, NatGeo, Discovery Chanel filmekkel. Kedvesen adtak mellé egy ismertető könyvet az Mburo Nemzeti Park-ról is. Itt esélytelen filmeket letölteni, így ha megint leszakad az ég, és a bloggal is utolérem magam, lesz mit nézni. A srácokat is nagyon érdekli a dolog, szóval közös mozizás is lesz.

Mivel elég korán érkeztünk, egy-egy árus csak most kezdte kipakolni a cuccokat, így menni kellett pár kört mire kirámoltak, és meg tudtam kérdezni, van-e XXL-es pólójuk.
- Hám á hógyne vón’! – hangzott a kedves válasz. -. Tessék, itt vannak ni!
- Aha, értem, köszönöm. ezek sajnos nem az én ízlésvilágomnak megfelelő darabok, de köszönöm tényleg!
- De hát most miért mondja?! Ezek nagyon szépek! Próbálja csak meg! Jó lesz magának!
- Ezt értem, köszönöm, de mivel nem tetszik a színe, nem próbálom fel! Köszönöm! Viszlát!

Egyébként tegnap előtt mér jártam itt, szóval tudták, hogy a lehető legnagyobb cuccokat is elő kell varázsolni a zsákokból, hátha megint jön az óriási muzungu.

Remek cuccokat találtam, de sajnos mindegyik kicsi volt, és persze szortiment nincs belőlük. Egy maszáj mintás piros pólót azért sikerült vennem. Többek szerint hasonlít a skótkockás kiltekre. 

Valóban, van némi közös bennük, de ettől még ez nem skótkockás! A maszáj harcosok viselhetnek ilyen mintájú anyagot. Persze nem pólót hordanak. Nyilván ez jó marketing duma is egyben, de valahogy nagyon kedvesen tudják előadni, nem azzal a nyomulós, ráerőszakoló stílussal, mint általában egy vásáron. Ettől a kenyai sráctól vettem tegnap is két pólót, így egy jó árban megegyeztünk. Szerencsére több pénzt nem sikerült elkölteni.

Megebédeltünk a Bisztróban. Patra főzött csirke curryt, a többiek meg katogo-t ettek. 

Megláttam Vegát az irodájába besétálni, ez a bisztró mellett van. Így átvittem a laptopot, és megmutattam neki a közösségfejlesztési projekt flyer tervezetét. Nem sok haja van, de azt is majdnem letette, annyira tetszett neki, pedig ez csak egy vázlat. Csak az ötlet, hogy kb hogy néz majd ki. Minden esetre azt nyilatkozta, hogy ha ez még ennél is jobb lesz, ezért akármennyi pénzt hajlandó fizetni. 

Persze nem ezt beszéltük meg, nem a pénzre megy ki a játék, és egyébként is 20 perc alatt kész voltam vele. Persze ő azt hitte, hogy hetekig dolgoztam vele, de neki simán el lehet mondani, hogy 20 perc volt, így sem változott a véleménye, aminek nagyon örülök. 

Kicsit beszélgettünk az itteni zaj problémákról is, hogy miféle megoldást lehetne kitalálni. Beszél ő is Tushabe-val, illetve szóvá teszi a Turisztikai Kerületi Irodában, hogy ez így nem mehet tovább. Veszélyben a befektetés, és ezt nem lehet szó nélkül hagyni stb… Szerencsére vannak itt értelmes emberek is.

Közben beesett egy szomszédunk is. (Itt mindenki mindenkinek a szomszédja, vagy a rokona). Ő egyenesen azt mondta, hogy Bosco egy rossz ember, senki nem szereti, sőt, mi több ő egy bűnöző! Kemény szavak ezek itt.

Shebával nem sikerült találkozni, mivel ki kellett mennie a „krumpli sokszorosító” földjére megnézni a munkásokat. Talán holnap. Még az is lehet, hogy felsétálok. Annyira nincs messze, és egy kis mozgás se árt.

Visszamentünk a hotelba. Kiosztottam a gumicsizmákat is, aminek mérhetetlenül örültek a srácok. Mikor megvettük őket, elkövettem azt a hibát, hogy én is mentem. Az árak ilyenkor azonnal felmennek, mivel a muzungunak bizonyára annyi pénze van, hogy sose fogy el. 40.000 schilling volt a két pár, némi alkudozás után! Kérnék akkor számlát! És mi volt a számlára írva? Na mi? 36.000 schilling! Na neeeee! Azonnal adjál 4000-et! Köszi! Cső! Ide se jövünk többet.

Megbeszéltük a holnapi kertészkedést és folyótakarítást, mivel az megint burjánzik, és a vízpumpát se tudom lassan beletenni, annyi növény lett pár nap alatt.

Délután beszélgettünk a hotel előtt a kertben. Ismét mindenféle helyi szokásokról, állatokról, emberekről, iskoláról és a többi általános témákról. Brúnó persze ott fetrengett a fűben körülöttünk, és egy alkalmat se mulasztott el, hogy megnézze, kiféle miféle emberek járkálnak arrafelé. 

Egyszer csak egy tökrészeg törpe emberke (Batwa pigmy) tántorgott oda, hogy nemtudom… valamit magyarázott helyi nyelven, amit persze nem értek. Kiderült, hogy hát ő szomjas meg éhes. Mivel ez itt a koldulás egyik közkedvelt formája, nem lehet annyival elintézni a dolgot, hogy akkor talán menjél haza enni meg inni. 

A lányok elmagyarázták neki, hogy itt nincs ingyen ellátás, így jobb, ha tovább megy. Erősködött, ami Brúnónak se tetszett, így felkelt megnézni mi történik. A törpe emberke meg azt hitte, hogy ha kedvesen játszik a kutyával, akkor majd megolvad a jég szívünk. Persze nem így történt, viszont Brúnó elkobozta az ember pulóverét, és nem nagyon akarta visszaadni. Még egy teherautó is megállt röhögni szerencsétlen részegen, aki inkább továbbment, minthogy harcba szálljon a kutyával a pulóverért. A pulcsit visszaszereztem neki, és útjára engedtük, bár Brúnó még adott volna neki egy keveset. J

Még egy ember érkezett ugyanezzel a sóhajjal, de szerencsére ő félt a kutyától, így ezt a beszélgetést hamarabb letudtuk. Én csak csendben ültem és hallgattam a helyi nyelven zajló vitát. Volt egy kicsit feszült pillanat, ugyanis három lány magyarázta az embernek, hogy el kéne menni. Itt a női szó nem teljesen egyenértékű a férfi szóval, így a csávó elkezdett közelebb jönni, fenyegetően lengetve a kezét. Itt néztem fel a telefonomból, a nem túl kedves ábrázatomat felöltve (ami itt még sose fordult elő). Ekkor megállt az ember, mint a cövek. Brúnó ismét előkerült, így némi hátrálás után eloldalgott az emberünk.

Hihetetlen, hogy nem lehet úgy kiülni a saját kertedbe, hogy ne találjon be két koldus, és ne bámuljon meg minden arra járó helyi arc, akik elvileg ismernek, mivel több, mint egy hónapja, majdnem minden nap találkozunk.

Vacsora után megnézegettük a képeket, aztán szunya. Jó8! ;)