104.nap. Október 7. Szerda

A reggeli 5-ös kelés, és a vendégek szélnek eresztése után visszadőltem aludni még 2 órácskát. 

Persze nekem kellett sms-t írnom Shebának, hogy akkor most mi lesz? Megyünk, vagy nem?

Jött a válasz fél 9-kor, hogy megyünk. Remek. Villámzuhany és reggeli, majd irány a város. Ettől függetlenül nem mentem gyorsabban 50 km/h-nál, mivel itt 10-20 perc nem is igazán számít késésnek. 

Éppen egy boda-bodát akartam megelőzni, amikor e szembe jövő boda-bodán észrevettem, hogy valami nem stimmel. A kettő között elvileg kétszer elférek, így ezzel eddig nem is lett volna baj. A szembe jövő kismotoron viszont három darab, 5 méteres deszkát szállított a sofőr, természetesen keresztben!!!! Ezt kicsit későn vettem észre, mivel szürkére voltak festve, mint az aszfalt, és semmiféle jelzés nem volt rájuk kötve. Így már nem férek el közöttük. Nagy fék, kis kormány, mindenki megúszta, csak a két bodás kicsit meg volt rémülve.

9:15-kor találkoztunk a Golden Monkeyban, majd beültünk a másik autóba és irány Kabale.

Út közben Mózes is beszállt. Mózes az Ugandai Vadvédelmi Szolgálatnál (UWA) dolgozik, ő a helyi fővezér. Megkérdeztem, mik a lehetőségek, vagy mit, vagy kit kell megkeresni az állatexporttal kapcsolatban, de sajnos nem tudott választ adni. Annyit mondott, hogy a főnökét keressem meg Kampalában. Megpróbálok majd egy e-mailt írni, de erre nem mindig jön válasz, így lehet, hogy a legközelebbi Kampalai kiruccanáson útba kell ejteni a központi UWA irodát.

Semmi izgalmas nincs abban a városban. Az utak nincsenek lebetonozva, az utcák is átlagosak, semmi extra. Van egy utca, ahol a szerelők vannak, egy ahol mindenféle cuccot lehet vásárolni és egy ahol benzinkutak és kajáldák vannak. Kb ennyi. Az indiai szupermarketben sikerült eper és barack dzsemet venni, ennek legalább örülök. Vettem egy ananászlevet is, de gyakorlatilag a 90%-a cukor, a maradék 9% víz és 1% ananász aroma is helyet kapott benne, így nem volt valami nagy élvezet meginni.

Hazafelé se történt semmi különös.

103.nap. Október 6. Kedd.

Reggeli után a Bisztróba mentem, és mit ad Isten, Tushabe pont megérkezett begyűjteni a gratulációt, és persze előállt egy-két javaslattal, hogy hogyan képzeli ő az együttműködést. Sajnos az összes javaslat, kizárólag a pénzről szólt, amit neki kéne adni. Igaz, nem nyíltan, csak burkoltan. Mind önző, a mi érdekeinket figyelembe nem vevő javaslatok voltak, amiket nem tudtam elfogadni. Vagy kitérő választ adtam, vagy annyit mondtam, hogy majd gondolkozom rajta.

Felajánlotta a segítségét is, erre közöltem, hogy a ZAJ, ami a szomszédunkból jön, az a Hotel elsődlegesen megoldandó, és egyben legnagyobb problémája. Ameddig ezt nem sikerül megoldani, addig sajnos nincs mi másról beszélnünk.

Természetesen jött az ötlet, hogy akkor fizessük ki Bosco egyik kölkének a tandíját…ezt már fentebb leírtam…

Hiába magyaráztam, hogy de mégis hogyan fizessük ki, ha ez a bolond öregember zajong, ezzel elriasztja a turistákat, és nem lesz bevételünk, amiből kifizessük a tandíjat!? Nem hiszem, hogy nektek nagyon magyarázni kéne a dolgot, de Ő nem érti. Illetve lehet, hogy érti, de ebből neki semmi haszna nem származik, így kussolt.

Na itt jött a példa, hogy de 2 km-rel odébb is van zene, és a szomszédban meg iskola van és panaszkodnak, hogy nem lehet tanítani a zaj miatt.

Persze, hogy nem lehet, én is háborognék hasonló helyzetben. Állítólag a zenész csávó a saját zenéjét reklámozza, azért ordít 500 db-el a hangszóró, az iskola közvetlen szembe szomszédságában. Biztos szükség van erre, hogyne, aha, persze. Tushabe azt tudta mondani, hogy hát nem kellett volna oda iskolát építeni….

Mert egy helyi önjelölt DJ bizonyára fontosabb, mint 200 gyerek zavartalan tanulása, akik esetleg többre vihetik, mint a szomszédjaik, vagy a szüleik, és talán nem csak kapálni fognak naphosszat a jövőben, de ez Tushabét megint csak nem érdekli.

Mondtam, hogy nem ismerem a szituáció hátterét, de ha a mi esetünkre fordítjuk le a dolgot, akkor talán Bosconak kellett volna máshol zenélnie, mivel itt egyszer már befejeztettük a zenélést, némi rendőrségi közreműködéssel, ahogy tudom. Ebből talán lehetett volna tanulni, és nem itt nyitni az új zajbazárt.

Meg, hogy ha már itt ez a befektetés megvalósult, akkor ugye nekünk hozzá kéne járulnunk a közösséghez.

Elmeséltem, hogy abból az adóból, amit a befektetők befizetnek, abból épültek az aszfaltozott utak, abból volt pénze a városnak a szép virágokra, amiket ültettek (mert állítólag ez is az ő ötlete volt), és ha már ilyen kedvesen elárulta, hogy a városi tanácsnál dolgozott, az ő fizetése is a befektetők pénzéből került kiosztásra. Mindemellett hetente százezreket költünk a vásárlásra, ami szintúgy a helyi gazdaságot élénkíti, és mivel a piacra megyünk, a közösséget szolgálja. Fizetjük az adót is, ami szintén a város és a falu zsebeibe folyik, így igazán nem lehet azt mondani, hogy mi nem járulunk hozzá a közösséghez.

De ez ugye nem az Ő zsebébe folyik, így ezt elég nehezen vette tudomásul.

Itt elakadt a lélegzet, és valami teljesen másról kezdett el beszélni, hogy a többi hotel meg a kert, meg a város meg a kisfaszom….senkit nem érdekel. Kedvesen gratuláltam még egyszer, majd elbúcsúztam.

Igen sajnálatosnak vélem, hogy egy ennyire önző és ostoba ember meg tud nyerni egy választást, és hatalom kerülhet a kezébe. Ez sajnos úgy lehetséges, hogy egy szavazat kb 5000 shillingbe kerül, és ha hangosan körbeautókázol mindenhol, hogy hééé, szavazzatok rám, adok ötezret, akkor rád fognak szavazni. Ugyanis a földműveseket egyáltalán nem érdekli ki lesz az új bokorfőnök. Bár úgy néz ki, hogy örülnek neki, hogy egy ismerős nyert, ez sajnos akkor is csak a pénzről szól, semmi többről. Most éppen azt várják, hogy mikor lesz az ünneplés, és mikor ihatnak ingyen megint. Ha nem Tushabe lenne, akkor is azt várnák.

Ezután megebédeltem, majd elmentem kirándulni. Kicsit ki kellett szellőztetni a fejem. Tettem egy 3-4 órás túrát a közeli dombokon. Rendkívül jó és nagyon fárasztó is volt egyben, gondoltam, hazamegyek a hotelba és alszom egy jót.

A hazamenéssel nem is volt baj. Megérkeztem, mentem, hogy megetessem a tyúkokat. Délután szoktam nekik füvet adni, nagyon szeretik. Ahogy etetés után ültem az ól előtt, néztem, ahogy próbálják egymás elől elenni a füvet, mintha nem lenne elég mindenkinek, látom, hogy June futva közelít. Ez eddig még nem fordult elő soha. Mi lehet a baj?

Négy kedves európai turista érkezett, és szeretnének itt aludni, de érdekelnék őket az árak és a többi részlet. Kedvesen körbevezettem őket, megnézték a szobát, mondtam egy kedves árat is 2 szobára vacsorával és reggelivel együtt. Maradtak, így lőttek az alvásnak, de legalább vannak vendégek, és ennek mindenki örül.

Megvacsoráztak, majd kiderült, hogy másnap Gorilla nézőbe mennek a Bwindi erdőbe, ami nekem 5-órás kelést jelent. Gondoltam nem baj, majd alszom utána. Igen ám, de ekkor jutott eszembe, hogy másnap 9-kor a Golden Monkey-ban kéne lennem, mert Shebával megyünk Kabaléba elvileg, amit majd még reggel egyeztetünk.

A vendégek megvacsoráztak, majd elfoglalták a szobáikat, és elég hamar el is aludtak, vagy csak nagyon csendben voltak, mivel egy hangot se hallottam. Beállítottam az ébresztőt, majd lefeküdtem én is. Korai lesz a reggel.

102. nap. Október 5. Hétfő.

Reggeli után feljöttem a városba. Ma szavaznak a nemtudom melyik tisztségről, így az irodák és az iskolák zárva vannak.

Piacnap van ugyan, de nem történik semmi izgalmas. A szavazatok vadászata miatt egynegyed annyi ember van az utcákon, mint lenni szokott.

Este visszajöttem a hotelba, és megtudtam, hogy a mellettünk lévő megyében Tushabe nyerte meg a választásokat. Elképzelni sem tudom, hogyan sikerült neki, de sikerült. Egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy ne. Majd kiderül. Emlékeztetőül Tushabe a közvetlen szomszédja a hotelnek, és ő az, aki egyik héten el akarta adni a házát, a másik héten mégsem. Sajnos neki sincs sokkal több esze, mint Bosconak, így elég óvatosan kell kezelni a helyzetet.

101.nap. Október 4. Vasárnap

Reggel 9 körül keltem a városban. Elképesztően kényelmetlen az ágy a Sawában…Batwákra méretezték, ami azt jelenti, hogy kb 170 hosszú, szóval erősen lelógok róla. Nem volt túlságosan széles sem, de azzal nem volt baj. A két párna, ami az ágyhoz tartozik nagyjából olyan, mintha egy nagyobb, és egy kisebb kövön kéne aludni. Szóval nem volt valami kellemes. A betérő vendégektől ezért a szolgáltatásért nagyjából 15 amerikai dollárt kérnek egy éjszakára. Ötöt sem fizetnék, nemhogy 15-öt! Szerencsére én mentesültem a kötelezettség alól.

Reggel ugyan erősen tágra nyílt szemekkel néztek a recepciónál, hogy én meg hogy a viharba kerültem ide egyáltalán, de mivel ismernek, egyedül jöttem ki a szobából, és elmagyaráztam mi van, nem volt semmi fennakadás.

Hazamentem a Hotelba, minden rendben van szerencsére. A kakast bedobtam a csomagtartóba, vettem még egyet Augustintól, majd gyors tusolás után visszaindultam a Sawába, felvettem Deborát, majd a Rafikiben találkoztunk Shebával. Átpakoltunk mindent Sheba autójába, majd elindultunk a Mutanda Kempinghez, hogy ott fogyasszuk el a csirkéket, illetve „strandoltunk” is egy kicsit.

Van egy stég a tavon, amiről a helyiek szoktak ugrálni, vagy csak beesni a vízbe, józanul, de inkább ittasan. Mivel senki ne tud rendesen úszni, mindenki mentőmellénnyel „úszik” vagy ugrik a vízbe. Sőt, még mentő övet is hoznak!

Ahogy ücsörögtünk a stégen, a nap kicsit megsütötte Shebát, így elment szunyókálni egy kabinba, mi meg ott maradtunk. Én átvettem a fürdőnadrágomat, és ugrottam egy szép fejest! A víz kellemesen hűvös, de nem igazán hideg. Frissítő úszás volt. Kimásztam a stégre-ez volt a legnehezebb feladat az egészben, mivel létra vagy ilyenek nincsenek.

Nagyjából 10 perc múlva megérkezett egy rakás helyi forma, úszni és sörözni. Az egyikük, Roger, eszméletlenül be volt tépve és ittas is volt. amint ez igen hamar kiderült, ő a csoport bohóca, ugyanis mindenki szívatta és viccet csináltak belőle, amin aztán mindenki jót röhögött.

Kérkedett vele, hogy ő bizony hatalmas kígyókra szokott vadászni, és elképesztően jól úszik. Egyik sem igaz, de azért elhittük neki. Debora is nagyon tetszett neki, de nem volt kölcsönös a vonzalom, így én lettem Debora férje. A srác egyből arrébb ült fél méterrel, de azért dumáltunk tovább. 

Kisvártatva beugrott a srác is a vízbe, természetesen csak mellényben, amit nem tudott bekötni, így némi segítségre szorult. Debora is beugrott, én is, de hamar kimásztunk. Kicsit csodálkoztak a helyiek, hogy nem kell mentőmellény. Robert akkor akart bemenni, amikor kijöttünk, így panaszkodott egy kicsit, de aztán beugrott. Elképesztő. Kicsit közelebb kapálództa magát a stéghez és a parti nádashoz. Ekkor ordítva közöltük vele, hogy egy hatalmas kígyó van mögötte, és épp felé tart. Robert eszeveszett kapálódzásba kezdett, de 10 centinél többet nem haladt előre, közben nyelt egy kis vizet, és ordított, hogy kíííígyóóóóóóó kíígyóóóó, meg akar eniiiii! Mi meg persze visítva röhögtünk a stégen, a többi helyi fazonnal együtt.

Bedobtam a mentőövet neki, miután visszakalimpálta magát 10 méterrel beljebb, hogy kapja el, mert fáradt. A szél viszont szépen lassan kifújta a mentő övet a partra, így akármennyire csapkodott, nem tudta elérni az övet. ezen megint jót nevetett az egész banda, de aztán kihúztuk a vízből szerencsétlent.

Megérkezett egy francia párocska is úszni egyet. Ez ismét remek alkalom volt a szórakozásra, mivel látszólag ismerték Robertet, aki megpróbált franciául beszélni, de a „zsötemí”-n kívül nem sokat tudott mondani, de ezt rendkívül komikusan adta elő. Persze megint belökték a srácot a vízbe, aki igencsak meglepetten csapkodott a tóban.

Ezután a francia srác odaadta neki a távcsövet. Ettől el volt ájulva. Hát ez meg miféle varázslat lehet. azok a kövek ott a hegyen nagyon közel vannak. Hogy lehet ez? És ti, ott a vízben, miért vagytok ilyen nagyok, és miért vagytok ilyen közel. Menjetek messzebb azonnal! Közben kapálózott és legyezett a srácok felé. Pontosan olyan volt a jelenet, mint a filmekben, amikor egy bennszülött először néz bele egy távcsőbe, és baromira nem érti, mi történik. Elképesztően komikus volt.

Összepakoltuk a cuccainkat és visszamentünk a táborhoz, mivel hatalmas és fekete esőfelhők gyülekeztek, és nem akartuk megvárni, míg ideérnek.

Elfogyasztottuk a csirkéket, majd visszaindultunk a városba. Én hazajöttem a Hotelbe, és amint a szomszéd abbahagyta a zenélést, aludtam.

100. nap. Október 3. Szombat.

Reggeli, csirkeetetés, ellenőrzés, majd bejöttem a szobámba írni egy kicsit, mivel le vagyok maradva. 2 perc múlva elkezdett esni az eső, és az óta sem hagyta abba. A szél is elég erősen fúj, így nincs éppen kellemes idő. Lassan fel kéne mennem megint a városba, de így nincs sok kedvem elindulni. Egyébként nem lennék meglepve, ha a városban nem esett volna az eső.

Semmi extrát nem kell csinálni, bár a kávé-szafari projekt miatt kicsit kell még kérdezősködnöm. Ebédidőben is jön valaki az UN-től megnézni a szobákat a bisztróban és valamiért ragaszkodik az én jelenlétemhez. Persze, hogy nem jött senki egész nap.

Átmentem a Golden Monkey-ba meglátogatni Shebát. Beszélgettünk egy kicsit, majd egyszer csak meglátott valakit, és „felugrott” a székből. Debora volt az, egy Holland nő, aki 7 évvel ezelőtt volt itt, illetve Sheba is volt náluk látogatóban. Aranyos, kedves nőszemély. A nap hátralévő részét hármasban töltöttük, jöttünk, mentünk. Debora megnézte a Hotelt is, Sheba addig az árnyékban ivott egy sört. Este rögbi meccs lesz, Anglia játszik Ausztráliával. A tourlandben fogják nézni a muzunguk, engem nem annyira érdekel, de nekik jó program, és egyébként is ausztrálok és angolok is vannak a csapatban, szóval érdekes lesz.

Gorillanéző után érkeztünk meg a Rafikibe. Mindenki látott gorillát, így mindenkinek egészen elképesztő mosoly volt az arcán. Greg, aki megdicsérte a hamburgert tegnap, elmesélte, hogy láttak ezüsthátú hímeket, egy 14 fős családot, és egy kölyök gorillát is. „Életem legjobb napja!” Így nyilatkozott a gorilla vizitről.

Este, vacsora után átkocsikáztunk a Tourland-be. Jack Daniels nem volt, de ígértek 2 üveggel, amint érkezik. Bekapcsolták a Tv-t, és gyakorlatilag az egész brigád a rögbit nézte. Elég unalmas volt, de legalább beszélgettünk egy kicsit Deboraval, Hannahval és Shebával. Emlékeztetőül Hannah a Max nevű amcsi csávó barátnője, Max pedig a Golden Monkey-ban lakik, itt dolgozik, mint mérnök.

Fél 2-körül léptünk le a Tourland-ból. Chapat vitte a maradék ausztrál fehéreket, én meg Deborával mentem, de mivel nem engedte, hogy hazavezessek ilyen „fáradtan”, a Sawa-Sawa-ban aludtunk. ez is egy kis vendégház a városban, nem messze a Rafikitől és a Traweler’s Rest-től.

99. nap. Október 2. Péntek.

Reggeli után felmentem a városba, mivel sejtettem, hogy a bisztróban találkozom majd pár fazonnal a tegnapi beszélgetések után.

Így is volt. Amikor odaértem az egyik idősebb házaspár éppen a reggeli kávét iszogatta. Ettek is valamit, majd elindultak felfedezni a várost és a környéket.

Ahogy írtam is, a fél banda betért egy-egy italra, ebédre, kávéra, így azt hiszem ezt a sárga buszos Rafiki látogatást rendszeresítenem kell. Ha már vendégek nem nagyon vannak, legalább valami legyen.

Elmentem egyet túrázni a környéken. Mire visszaértem, kb fél 6-volt.

A túravezető hölgy és két másik lány a bisztróban üldögélt a teraszon. Éppen indulni készültek a Rafikibe, amikor hirtelen leszakadt az eső. A semmiből hirtelen egy közepes erősségű vihar kerekedett, így mégsem indultak el. Mivel Sheba engem is meghívott estére, felajánlottam, hogy elviszem őket, legalább nem áznak meg.

Megérkeztünk a Rafikibe, Sheba természetesen sehol. Dennis, az egyik sofőr azt mondta, hogy még alszik a Golden Monkey-ban. Pihen. Fáj a háta is, a lába is, meg is értem, ha nem akar túl sokat mászkálni. Illetve akarni akar, csak nem tud. Elég nehezére esik sántikálni és egyhelyben üldögélni.

Beszélgettünk egy keveset a fehér arcokkal, aztán meghallgattam a holnapi gorilla túra eligazítását, amint ugyan nem veszek részt, de azért kíváncsi voltam. Visszaindultam a hotelbe, útközben felvettem Loubent a bisztróban.

98. nap. Október 1. Csütörtök.

Piacnap, irány a város. 

Van mit összeszedni a piacokról, ugyanis a személyzet kajáját is meg kell venni, így hosszú a lista. Szilásszal elindultunk a beszerző körútra.

Persze mindenhol előre kell küldeni, mivel amint meglátnak, megemelik az árakat. Páran rájöttek, hogy akkor semmit nem fogok venni, így e kevés embert igyekszünk felkeresni, több-kevesebb sikerrel.

A krumplivásárlás különösen fárasztó élmény volt. Egy zsák krumplit akarunk venni, ami kicsit több mint 100 kiló. Sikerült megalkudni, de így is 5000 shillinggel többet kellett kifizetnünk. Beálltam a kocsival a lehető legközelebbi pontra. Kis kerülőt kellett tennem, mivel egy helyi irodai idióta az út kellős közepén hagyta a szolgálati terepjárót, és nem fértem el mellette sehogy sem. 2,5 méterre, a másik oldalon megálltam, némi manőverezés után. A srácok berakták a krumplit a csomagtartóba, majd közölték, hogy mennyit fizetek a szállításért. Mivel a zenés ügyben tapasztalt tétlenség, az állandó koldulás és hasonló apró dolgok miatt pattanásig feszült idegekkel ültem vissza a kocsiba, majdnem elküldtem melegebb éghajlatra őket, nem éppen kedves verzióban, de valahogy sikerült megértetni velük, hogy 2 méterért egy fillért sem fizetek, mivel így is drágább volt a krumpli, mint legutóbb, úgyhogy azt tegyék el zsebre, ha akarják. Ha nem, akkor vigyék vissza, majd én elhozom onnan egyedül. Beindítottam a kocsit és elmentem.

Oké, ez megvan. Vegyünk babot, meg zöldségeket, gyümölcsöt, meg mittudom én még mit kell venni, Szilásznál a lista, majd intézi.

Babot nem sikerült venni, mert a szokásos 1500-körüli ár helyett most éppen 2500/kg áron akarták adni mindenhol, így bab nem lesz a menüben egy ideig.

Átmentem a Golden Monkey-ba, meglátogatni Shebát, mivel Kampalában elesett, és feltehetőleg megrepedt a bal lábában valamelyik csont. Szerintem a nagy lábujja, de semmi pontosat nem tudtam kideríteni. Két mankóval járkál szegény, és egy marék gyógyszert is felírtak neki. Megnézegettem őket, az egyik fájdalomcsillapító, a másik gyulladáscsökkentő, a harmadik diclofenak, a negyedik immunerősítő, az ötödik pedig elméletileg, a leírás szerint speciális emésztési zavarokra és refluxra van kitalálva, ezt nem tudom miért írták fel neki, de szorgalmasan eszegeti őket.

Elmentünk a piacra is kakast venni ebédre. Ki sem szálltunk a kocsiból, én vezettem, mivel Sheba nem tud a lába miatt. Kiordított az ablakon, hogy HÉÉÉÉÉÉÉ, kell két kakas ebédre, 20.000/db-ért. Hozták is szorgalmasan az árusok a jószágokat. Megnéztük őket, kettőt bedobtunk a kocsiba, majd amikor Sheba fizetni akart kiderült, hogy hát ezekért 25.000-et kéne fizetni. Na azt mér nem! A kakasok repültek kifelé az ablakon vissza a gazdihoz.

-Kurvagyorsan hozzatok két másikat, ami legalább ilyen jó, de 20.000-ért!

Hoztak is, bár kicsit méltatlankodva közölték, hogy nem szép dolog a muzungutól, hogy nem akar 20.000-nél többet fizetni. Nem tudok meghatódni tőlük, ha ez az ára, akkor nekem is ez az ára. Ha meg nem adják oda, akkor vigyék haza és veszekedjenek az asszonnyal, hogy miért nem pénzt vittek haza.

A Rafikiben elkészítették az egyik kakast ebédre. Én ugyan már ebédeltem 3 órája, de második ebédnek egy grillcsirke fele megteszi.

Este megérkezett a sárga busz 22 muzunguval. Angolok, írek, ausztrálok, belgák…azt hiszem. Elég vegyes banda, fiatalok, öregek egyaránt. Vannak kedves, beszélgetős emberek, és vannak kifejezetten zárkózott, magukba forduló arcok is, akik még visszaköszönni sem tudnak. Akikkel lehetett, sokat beszélgettünk. Örültem neki, hogy végre hasonló kultúrkörből is akad beszélgető partner. Nincs bajom a helyiekkel, de azért én még európai vagyok.

Mindenki megkérdezte, mit csinálok itt. Elmeséltem röviden, hogy kerültem ide, és mit csinálok. Szerencsére a fél társaság másnap nálunk ebédelt, vagy kávézott. Nagyon tetszett mindenkinek a bisztró,a kiszolgálás, az étel és minden. Az egyik csávó azt nyilatkozta, hogy egész Afrikában itt ette a legjobb hamburgert. Elmondása szerint 2-szer körbejárta már a kontinenst, így ez felettébb nagy elismerésnek számíthat.

Fáradtak voltak a 12 órás úttól, így 8-körül elköszöntem és visszakocsikáztam a hotelba. Louben a bisztróban maradt, kicsit bandáznak Szilásszal.