X nap. December 22.

A zene nem állt meg. Kénytelen vagyok megvárni a februári választások végét, mert addig úgy látszik senki nem csinál semmit. Ez van. Remélem az áramszolgáltatás legalább ennyire szar lesz a továbbiakban is, mint most, és csak kevés zene lesz, főleg reggel és este.

18-án megérkezett a főnök, Torsten. Előtte persze mindenki elképesztően izgatott volt, hogy most éppen mit fog szólni mindenhez. Kidolgoztuk a belünket, minden csillog villog, amit tudtunk, megcsináltunk. Ennyi. Meglátjuk.

Reggel 7-kor érkezett torsten a bisztróba, ahol aludt még pár órácskát. Ebéd után lementünk a Hotelba, és azonnal nekiestünk a szolár és egyéb elektronikai cuccok szerelésének. Tapétát ragasztottunk és szortíroztuk a 100 kilónyi poggyászt: elektromos holmi, lámpák, kutyakeksz, tökmag és még ezer egyéb dolog. A forrasztópisztoly és az 50 méter kábel nagyon gyanús volt a reptéren, így az összes csomagot darabokra szedték, majd amolyan hanyag afrikai módra visszadobáltak mindent.

Helyreraktuk a könyvelést, bevásároltunk, villanyszereltünk, víznyomást mértünk stb stb… elég súrú két és fél nap volt.

Most éppen itt ülök a reptéren és várok. Még 4 óra mire beengednek a terminálra, és aztán még 3 mire indul a gépem. Nem tudom miért nem lehetett később indulni. Illetve tudom, azért, mert ezek a szarháziak félnek a sötétben vezetni. Világosban se nagyon tudnak, így van benne valami, de azért legközelebb nem akarok 10 órát várni a reptéri kávézóban, csak mert félnek….

Ettem egy hamburgert, ittam egy jó kávét és van wifi, legalábbis egy ideig volt, most éppen nincs. Tulajdon képpen nem rossz, de azért nem a kedvencem. Feltehetőleg nem lesznek boldogok tőle, hogy az elkövetkező 4 órában itt fogok ücsörögni, de nem igazán érdekel. Menjenek és mondják meg az őrnek, hogy engedjen be a terminálra, majd ott ücsörgök tovább.

Rwanda egyébként olyan, mintha valami európai városka lenne, legalábbis ami a tisztaságot illeti. Az út mentén sem úgy szaladgálnak az emberek, mint a marhák, csordában. A bicikliken sem keresztben szállítják a cukornádat. Van közvilágítás! Ilyen apróságok teszik civilizáltabbá ezt az országot. Az emberek persze kb ugyan olyanok, de legalább Kigali közelebb van, mint Kampala. Állítólag itt is lehet kapni dolgokat, de ezt majd akkor megnézem, ha visszajöttem. Reggel 9-kor landolok majd Kigaliban, így lesz pár órám körülnézni, mivel a szegény sofőrnek nem kell majd éjjel vezetnie.