97.nap. Szeptember 30. Szerda

Ma sem változott semmi, de legalább csend van reggel, mivel nincs áram. A vízmelegítő szerencsére 3 napig tárolja a meleg vizet, így ezzel nincs gond. Elég fény jön be a hatalmas ablakokon ahhoz, hogy lássak a fürdőben is, így nem kell vak sötétben zuhanyozni.

Az idegesítő szomszédon kívül minden rendben van. Mindenki jól van, a srácok dolgoznak, takarítjuk a kertet. Az egész nap ezzel telik nagyjából. A személyzeti épület előtt gazolunk.

A csirkék is jól vannak, szépen kotlanak, bár az egyik nem éppen mintaanya, így azt a tojást általában egy másik tyúk melengeti. Brúnó is jól van. Aktív, ugrál, játszik, eszik, iszik, jön, megy, intézkedik.

Kiosztottam ma a fizetéseket is, így mindenki boldog.

Felmentem a városba, hogy szilásznak és Patrának is odaadjam a bérüket. Nem töltöttem fent sok időt, mivel semmi érdekes nem történt. Van egy-két vendég, de mindegyikük visszajáró, mondhatni törzsvendég, így velük sincs semmi extra foglalkozni való, a kötelező udvariassági körön kívül.

Nagyjából fél 6-kor értem vissza a hotelba, és találjátok ki mi fogadott?! Bosconál mind a három ipari hangfal kint az utcán, és maximum hangerőn ordít a förmedvény afrikai bazseválás. Nem szoktam halkan zenét hallgatni a kocsiban, de ezt még azt is elnyomta, ahogy elhaladtam mellettük. Leparkoltam, és azonnal felhívtam az RDC-t, aki természetesen nem vette fel a telefonját, vissza sem hívott, így biztosan nem hívta fel Boscot, hogy beidézze elbeszélgetésre, holott személyesen megígérte, kétszer.

Egészen este fél 12-ig szólt a zene, változó hangerővel, de a basszus miatt az egész épület rezonált, így nem volt túl békés a délután és az este.

Több mindenkinek sajnálatomat fejeztem ki, mivel úgy gondolom, hogy ez az ország az adottságainál fogva többet érdemelne. Főleg ez a régió. Csodálatos a környezet, a legtöbb ember kedves, rengeteg a látnivaló, a klíma kellemes. Igazi túristaparadicsom lehetne, a jó értelemben. De sajnos ameddig ilyen Bosco féle emberek vannak, és azok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy igyekezzenek segíteni az ország gazdaságának felvirágoztatásában, akár közvetlenül, akár közvetve, az égvilágon semmit nem csinálnak, ez az ország – és talán hasonló a helyzet más afrikai országokban is – ugyan ezen a nyomor szinten fog maradni. Az ország gazdasága 90%-ban külföldi segélyekre és befektetőkre épül. Ha ezeket elüldözik ezek az önző majmok, és azok, akiknek elvileg feladatuk ezt megakadályozni semmit nem tesznek, nem lesz saját gazdasága Ugandának, még 100 év múlva sem. Kár érte.

96. nap. Szeptember 29. Kedd.

Unalmas a nap. 

A hotelben és a városban sem történik semmi. Mivel piacnap sincs, emberek sincsenek. Kártyázunk, de azt is unom. 

Néha beszélgetünk egy kicsit Vegával, ha éppen az irodájába van és ráér.

A helyzet egyébként változatlan, az áramellátás európai szemmel nézve elégtelen, este 7-től reggel 7-ig általában van áram, de napközben nincs, vagy esetleg 1-2 óráig működik a hálózat. A hotelben, ha van áram, akkor szól a zene a szomszédból. Természetesen változatlanul nem tesz senki semmit. Hiába tudja az összes létező hivatal, hogy mi a helyzet, ülnek az asztalaik mögött, és várják, hogy majd valaki más megoldja a helyzetet. Ígérgetés az persze van bőven. Turistaként én egyelőre nem pattoghatok, de amint meglesz a munkavállalói papír, ami úton van, szétrúgom az összes seggét! A szomszédét is.

95.nap. Szeptember 28. Hétfő.

Piacnap, irány a város. 

Szerencsére hoztak gázpalackot is a TOTAL kútra, szóval legalább ez megvan.

 A piacon, a zöldségeken, gyümölcsökön kívül nem volt semmi extra. Túl sok ember se volt, a kínálat is szegényesebb a szokásosnál.

Jónak nevezhető csirkék egyáltalán nem voltak, a kakasokat is valamiért extra drágán akarták adni. Az a fazon is megtalált, aki pár napja 55000-ért akarta adni a kakast, most 50000 volt az ára. Mondtam neki, hogy én 20-ért veszem a kakast a piacon, velem ne szórakozzon már.

A nagy piacon se volt más a helyzet. Akartam venni szárított apró halat a csirkéknek, de az a nő, akitől 2000-ért szoktam venni egy kilót, nem volt kint árulni. A többiek meg fél kilóért akartak 3500-at. Nem vettem…a csirkék elvannak nélküle is egy darabig.

Ezen kívül ma sem történt semmi. Excel táblát piszkálgattam, mert legalább áram volt. Beszélgettem kicsit a Swéd csajokkal, ebédeltem, beköszöntem a Golden Monkey-ba és a Rafikibe, aztán visszajöttem a hotelbe.

Megszáradt a kukoricadara, így azt belapátoltam egy zsákba. Bekevertem némi csirketápot, rendet raktam magam után a raktárban, megvacsoráztam és kb. ennyi.

Az internet ma nem remekel se itt, se a városban, de legalább áram van. „Always look on the bright side of life!”

94. nap. Szeptember 27. Vasárnap.

A reggeli teendők után elmentem kirándulni. 

Gondoltam, ismét ellátogatok a Chameleon Hill-be, de ezúttal találtam egy izgalmasabb és fárasztóbb utat. Pár száz méter után le lehet térni a fűútról jobbra, fel a hegytető felé. Van ugyan ösvény, de általában valakinek a házához vezet, így nem volt egyszerű megtalálni azt az utat, ami nagyjából párhuzamosan halad a fűúttal, csak 200 méterrel feljebb a hegyen. Volt, ahol elfogyott az ösvény, így az eukaliptusz erdőn keresztül kellett menni. Ez volt a legjobb része a túrának. 

A hegytetejére ugyan nem sikerült feljutni, mindig volt valami akadály, vagy bevetett föld, amin azért nem illik átgázolni.

Út közben találtam egy fiatal kaméleont. Nem volt egyszerű közelebb jutni hozzá, de azért sikerült. A két mellém szegődött kisgyerek eléggé meg volt rémülve az állattól, főleg amikor megfogtam és meg akartam mutatni nekik. Nem baj, legalább elmentek. Természetesen az összes gyerek kéregetett valamit, tollat, füzetet, cukorkát, pénzt. Egyik se volt nálam, egyébként se adtam volna, de kezd egy kicsit unalmas lenni. Úgy döntöttem megismétlem, amit mondanak. Bejött. Teljesen összezavarodtak, és befejezték a kéregetést.

Találtam egy gilisztát is az út mellett. Szegényke megijedt, és összezsugorodott 30 centisre!!!! Kinyúlva majdnem egy méteres az állat. Elképesztő volt!

Beugrottam a Chameleon Hill-be köszönni a srácoknak. Bemutattak egy elképesztően arrogáns és nagyképű figurának is, aki most a főnök ott. Legszívesebben arcon vágtam volna egy szívlapáttal. Igazi beképzelt faszkalap. De legalább messze van, és nem kell naponta elviselni.

Visszaértem a hotelba, megetettem a csirkéket, letusoltam, vacsoráztam egy kis csirkerizst. Ezek után megyek aludni, mert nem érzem a talpaimat, és eléggé elfáradtam a hegymászásban. Jó8.

93.nap. Szeptember 26. Szombat.

Ma még annyi se történt, mint tegnap.

Erik elkéredzkedett egy hétre, meglátogatja a testvérét Mbararában.

A csirkék jól vannak, Brúnó is jól van, mindenki jól van, de ma valahogy unalmas a nap. Néha elered az eső, szóval legalább a kert egyre jobban néz ki. Szép zöld kezd lenni a fű újra, nőnek a bokrok és kezdenek előjönni az állatok, főleg a békák és az apró rovarok.

Louben elment haza, megkérdezni, van-e eladó méhkaptár. Nagyon finom ez a méz, így nem lenne baj, ha a hotelnek, a bisztrónak és nekem is jutna belőle, így megkértem Loubent, hogy nézzen utána a dolognak Náluk a kertben elfér, tudják is kezelni és nem is allergiásak a méhcsípésre, mint én. Két kaptár volt eladó, az most már Loubenéknél van. Remélem lesz még pár. Egy kaptár évente 10-15 liter mézet tud termelni, ha minden igaz.

92.nap. Szeptember 25. Péntek.

Gyors reggeli, majd irány a malom.

-Jó reggelt! Jöttem a csirketápért.

- ÁÁÁÁ jó reggelt barátom! Hogy vagy ma?!

-Remekül köszönöm! Vinném a csirketápot, amit megrendeltem, és amihez hoztam az új zsákot, hogy abba tegyétek.

-Hát, az úgy van, hogy nekünk szükségünk van arra az új zsákra, úgyhogy ebbe a régibe tettük, itt van ni!

Gondolatban itt is megemlékeztem az ember családjának összes tagjáról, nem éppen jó értelemben, de kénytelen voltam ráhagyni a dolgot. Legközelebb nem hagyom ott a zsákot előre. Ez van. Itt ilyen furán mennek a dolgok. Nekik természetes, hogy viszek egy zsákot és egy szar használtba teszik a cuccot, az újat meg lenyúlják, nekem furcsa.

Elkezdett esni az eső is, egyébként sincs senki a városban, így kicsit unalmas a mai nap. Billiárdoztunk egyet Szilásszal, ebédelünk, aztán lassan visszaaraszolok a hotelbe.

91. nap. Szeptember 24. Csütörtök.

Reggeli után felmentem a városba, vásárolni és esetleg dolgozni, ha van áram is. Persze nem volt áram, így maradt a vásárlás. Nem volt nagy nyüzsgés ma.

A holnapi választásokat elhalasztották határozatlan ideig, mivel elkaptak valakit, aki szavazatokat lopott. Legalábbis ezt mondták. Kétdoboznyi szavazatot lopott el valaki valahonnan, és út közben elkapták őket. Éljen a demokrácia.

Délután 5-kor jött vissza az áram, így elmentem a malomba a csirketápért. Persze nem volt kész, így vissza kell mennem 7-kor. 6:45-kor leszakadt az eső. Ezt itt simán esőnek hívják, otthon zivatar vagy felhőszakadás a neve.

Nem mentem a malomba, majd holnap megyek reggel, ha nem esik.

Visszamentem a hotelbe. Amint elhagytam a betonozott utat a víz az út felét ellepte. Olyan volt, mint valami nagyon hosszú tó. Alig láttam ki az ablakon az esőtől, de egyben megérkeztem. Az eső is alábbhagyott, és legalább a növények örülnek. Meg persze az emberek is, hiszen eső nélkül nem megy a mezőgazdaság, öntözés pedig nincsen. Meg tudnák oldani, de lusták, mint a dög, szóval, ha nem esik, akkor termés sincsen.

Lepakoltam a cuccaimat a szobámban, és mire visszaértem az első épületbe, egy egész család ücsörgött a nappaliban, és mindenki a konyhában sürgölődött. Egy helyi, család, Fortune gimis matektanára, a férje, és két kisgyerek, meg még valaki jöttek vacsorázni.

Közben megérkezett 4 másik helyi fazon is. Két férfi és két nő. A két nő a Bisztró melletti bankban dolgozik, mindig itt parkol a kocsi. Körbevezettem őket, a srácok addig visszaültek a kocsiba, mivel rájöttek, hogy ez nem egy útszéli kocsma, és éppen nem volt az, amit inni akartak, és nem olcsón. A hölgyek is távoztak az idegenvezetés után.

A család békésen megvacsorázott, láthatóan élvezték, hogy egyedül vannak a hotelban, majd hazamentek ők is.

Megvacsoráztunk, majd egy kis olvasgatás után mentem szundítani.